jámbor szegénység

Sivár gyermekkor, örömtelen ifjúság, nélkülözésekkel teli férfikor, társtalan, szomorú öregség - ez jutott osztályrészül Toivola Jussinak. Hatvan keserves esztendőn át viselte jámboran, türelmesen nyomorúsága keresztjét ez a szegény finn zsellérember. Csak egyszer, egyetlenegyszer kísérelte meg, hogy lerázza magáról ezt a terhet, de ezért a "lázadásáért" meg kellett halnia. Csak egyszer, egy szemvillanásnyi időre magasodott cselekvő emberré a nehézkes észjárású, alázatosan tűrő Jussi - amikor fellángolt a forradalom Finnországban - hogy aztán nyomban a fehér vadászkülönítmény sortüze kioltsa megpróbáltatásokban elgyötört életét. Sillanpää megindító, mélyen emberi írása egyszerű szavakkal is megrázóan érzékelteti a Jussiéhoz hasonló sok millió emberi sors tragikumát Finnország történetének ebben a viharos korszakában.

Silja,
Egy régi családfa utolsó hajtása

A huszadik századi finn irodalom sajátos alkatú klasszikusa az író. Egész szívét és irodalmi munkásságát az északi természet áttetszően tiszta és mégis titokzatos rezdülései és honfitársaink olykor poétikus, olykor döbbenetesen szomorú élményei töltötték be. Silja című regényéért tüntették ki Nobel-díjjal, de más műveiben is a lelki finomság és vergődés nyert páratlanul egyéni megörökítést. A regény hősnője, Silja, "egy régi családfa utolsó hajtása": maga is áttetszően tiszta - élete a körülötte kavargó viharokban csak tragédiába fulladhat. Leányságát és boldogságát az élet nehézségei és igazságtalanságai mérgezik meg. A regény hátterében zajló finn polgárháborút nem közvetlen politikai eszközökkel, hanem elsősorban a jó és a gonosz küzdelmeként ábrázolja az író: egy percre sem kétséges, hogy rokonszenve azoké, akik a szegények boldogságáért harcolnak. A tragikus végű idill így tágul világtörténelmi témává, és így lesz Silja mártíriuma a tragikus elbukás önmagán túlmutató jelképe is. N. Sebestyén Irén újonnan átdolgozott fordítása Sillanpaa stílusának pontos érzékeltetésével hozza közel a mai olvasóhoz a kor viharoktól terhes levegőjét, Silja lelki gazdagságát és tisztaságát.

A Nobel-bizottság főtitkára így ír az íróról a döntés indokolásában: Nagyszerű művekben ábrázolta a finn nép jellemét, életét, küzdelmét, alakjait, a finn természet szépségét.   

Ha egy geológiai katasztrófa következtében a tenger árja elöntené a finn félszigetet - írja a könyv fordítója a világhírű finn klasszikusról készített tanulmányában -, és elpusztulna minden kép és festmény, amely Finnország természeti szépségeit ábrázolja, a finn természet diadalmasan élne tovább Sillanpaa műveiben, és könyveinek lapjai közül kiáradna az a szavakba nem foglalható varázs, amellyel a finn tájak bánatos szépsége megigézte azok lelkét, akik ismerik Finnországot. A finn nyár tenger, amelyen az élet minden évben átmegy az új tavasz partjáról az új ősz szemközti partjára. Olyan a nyár, mint valami láthatatlan, egyre gyarapodó erő, amely mindenre kiterjeszti hatalmát. Időtlen az örök és fehér fényű éjszaka is. Nemcsak az egymás földrajzi közelségében élő emberek sorsát fonja össze - mint az Emberek a nyári éjszakában c. regényben -, hanem összekapcsolja az egymást felváltó nemzedékeket is, egybeolvasztja a múltat a jelennel, a jelent a jövővel.

Hiltu és Ragnar

Egy verőfényes nyárutói napon kel útra szegényes erdei viskójukból Toivola Hiltu, hogy a gyönyörű Pyhäjärvi-tó partján fekvő nyaraló tulajdonosánál, a megboldogult Palmerus népiskolai tanító özvegyénél cselédlányként munkába álljon. Apja kíséri el, az a Toivola Juha, akinek szívszorító történetét Sillanpää a Jámbor szegénység című, Nobel-díjjal kitüntetett s magyarra is lefordított regényében írta meg. A nyaralóban a szünidő utolsó napjait tölti az igazgatóné szeme fénye, egyetemista fia, Ragnar, akit az anyai féltés burokként vesz körül, igyekezvén megóvni őt a világ s nem utolsósorban a nők csábításaitól. Az igazgatóné Hiltuban ideális cselédlányra talál: csendes, szorgos, alázatos falusi leányka, mentes mindazon külső-belső tulajdonságoktól, melyek bármiféle veszélyt jelenthetnének fia számára. Így aztán végre rászánja magát egy hosszabb utazásra, magukra hagyván a fiatalokat a nyaralóban. Az éber anyai ösztönök azonban, ha mégoly kifinomultak is, nem sejthetik, hogy a természet törvényei milyen alakoskodásra késztethetnek egy fiatalembert, aki korábbi kudarcai után most végre biztos szerelmi zsákmányt remél. A kettesben töltött néhány nap és éjszaka során ez a két fiatal teremtés a felnőtté érés minden kínját és gyönyörűségét megéli, ki-ki a maga módján, félve és reménykedve, próbálván hol siettetni, hol megállítani az időt, mintha csak tudnák, hogy tragédiát hordoz magában, hiszen a kettejük között bontakozó érzelem már születése pillanatában halálra van ítélve. A történet egyszerű, hétköznapi; ereje varázslatos nyelvében rejlik, s abban a lírai hitvallásban, amely minden nagy sikerű Sillanpää regényben kifejezésre jut: "az ember elpusztulhat, ám az élet megmarad".