A világhírű költő reprezentánsa annak az irodalmi törekvésnek, mely, nem tévesztve szem elől a kortársi Európát, a "Görögország felfedezése" programját hirdette-valósította meg. Lírájában éppen úgy jelen vannak hazája elmúlt ötven évének eseményei, mint a klasszikus görög hagyomány sokfelé ágazó motívumai: mitológiai utalások, nagy gondolkodók és íróelődök fragmentumai, s versbeszédének modern, huszadik századi szövedékén újra és újra felvillannak a régmúlt és a jelen történelmének fájdalmas vagy biztató analógiái. Költészete nem oldja fel mindenáron az ellentéteket: a fény - éles, az árnyék - mély benne, akár a görög valóságban.

Apja ügyvéd, anyja sikeres nagybirtokos lánya. Smyrna, az, az ősi város - ahol Homérosz is született -, amely fontos szerepet játszik a költő életében, iskolai tanulmányait is itt kezdi meg. 14 éves, amikor első költeményeit írja. Családja 1914-ben Athénba költözik, ahol 1917-ben az Első Klasszikus Gimnáziumban érettségizik. Szándéka ellenére 1918-ban a párizsi Sorbonne egyetemén kezdi meg jogi tanulmányait, és 1924-ben szerez jogi doktorátust. Ezekben, az években elkezd verseket is írni, és ismerkedik a kor francia költészetével. 1925-ben visszatér Athénba, ahol a következő évben már a Görög Királyi Külügyminisztériumban dolgozik. Ezzel kezdetét veszi hosszú és sikeres diplomata karrierje. Diplomáciai szolgálatra Londonba utazik, hogy tökéletesítse angol tudását. Londonban konzul-helyettes, Albániában konzul. Londonban ismerkedik meg T. S. Eliot költészetével, akinek stílusa nagy befolyást gyakorol rá. Első két verseskötete (Fordulópont 1931; A ciszterna 1932) magánkiadásban jelent meg, ezekben ékesszólásáról, és magas színvonalú rímekkel ábrázolt szimbólumok, mély ismeretéről tesz tanúbizonyságot. Következő kötetében (Mitológia, 1935) lírai, új stílusra vált át: nagymértékben görög verseléssel befolyásolt, hagyományos és modern kifejezésekkel él, használva nemzeti nyelvét, és elegyítve saját történelmi tapasztalataival. A jellemvonások legtöbbjét a homéroszi Odüsszeából veszi. A Mitológia a maga 24 szakaszával, azokról az utazókról mesél, akik a mai és az antik idők száműzöttjei. 1941-ben megnősül, és Maria Zannou lesz a felesége, akivel még 1936-ban találkozott. A második világháború alatt elkíséri száműzetésébe a Szabad Görög Kormányt: Kréta, Egyiptom, Dél-Afrika, Olaszország helyeire, és 1944-ben tér vissza a már felszabadult Athénba. A Külügyminisztériumban állandó diplomáciai szolgálatot lát el: Ankarában (1948-1950), és Londonban (1951-1953). Kinevezett miniszter a háború után (1953-57): Libanonban, Szíriában, Jordániában, és Irakban, és Görög Királyi nagykövet Nagy-Britanniában 1957 és 1962 között, majd Athénban megy nyugdíjba. Bárhová utazom, görög sebekkel találkozom - mondta. 

Az első angol nyelvű kötete: Assine királya és más költemények, 1948-ban jelent meg. Az 1950-es ciprusi válság idején ő közvetít, amelynek eredményeként jön létre 1959-ben a Londoni Egyezség, melynek köszönhetően Ciprus függetlenné válik Nagy-Britanniától. Diplomáciai tevékenysége alatt, néhány helyen a modern Odüsszeusznak nevezik. Bolyongásainak következménye a három kötetes, Hajónapló, amelyeket Albániában, Dél-Afrikában és Olaszországban ír 1940-65 között. A harmadik kötetet a ciprusi népnek ajánlja. 1962-ben nyugdíjba vonul, és Athénbe költözik. Feleségével otthonukban tartózkodnak, az athéni elővárosi Pangratiban, amikor azt a hírt kapják, hogy ő az első görög, aki Nobel-díjat fog kapni, "kimagasló értékű lírájáért melyet a hellén kultúra iránti mélységes szeretet ösztönöz". A díjátadás idején már nyugdíjas, idejét könyvei társaságában az írásnak szenteli. A Nobel-díj átadási banketten 1963. december 10-én Stockholmban többek között így beszélt: Úgy gondolom, hogy a költészetre nagy szüksége van a modern világnak, amelyikben szenvedünk a félelemtől és a nyugtalanságtól. A költeményeket az ember, a saját gyökerei által lélegzi be – és mivé lennénk, ha ez a belégzés kisebbé válna? A költészet a bizalom jele – és ki tudja, hogy nyugtalanságunk nem ennek a bizalomnak a hiánya miatt van? Végül így zárta rövid beszédét: "Ezen az egyre szűkebb világon egymásra vagyunk utalva; keresnünk kell az embert, bárhol is legyen. Amikor a Thébába vivő úton Oidipusz találkozott a Szfinxszel, s az feladta neki a rejtvényt, Oidipusz azt felelte: az ember. És ez az egyszerű szó elpusztította a szörnyet... Sok szörnyeteg van még, melyet el kell pusztítanunk. Jegyezzük hát meg Oidipusz feleletét." 1969-ben kinyilvánítja, hogy nem ért egyet Papadopulosz diktatúrájával, az 1967-ben elkövetett katonai puccs után, ezzel népszerűvé válik a görög ifjúság körében. Félelmét fejezte ki az üzleti világ győzelme miatt. Életében nagyon sok megtiszteltetés és kitüntetés éri: többek között díszdoktori kinevezést kap: Cambridge (1960), Oxford (1964), Szaloniki (1964), Princeton (1965) egyetemein. Állandó utazásainak köszönhetően műveinek témái ellenségeskedésekről, bolyongásokról, és a halálról szólnak. Verseken kívül esszéi jelennek meg, (Esszék, 1962). 1971. szeptember 20-án bekövetkezett halála után koporsóját, több ezernyi fegyveres fiatal kísérte annak tiszteletéül, hogy ő a szabadság szószólója volt. Mikis Theodorakisz sok költeményét zenésítette meg, melyek nagyon népszerűek, Görögország szerte sokan éneklik. Magyarul antológiákban jelentek meg írásai: Kövek, Újgörög líra (1966); Az újgörög irodalom kistükre (1971).