A német expresszionizmus kutatásában már csaknem két évtizede használatos a "Grossstadt-bildern", a nagyváros-festészet fogalma. A műfaj lokális centruma Berlin volt, Európa legfiatalabb metropolisza, mely a húszas években Párizst is felülmúlva a modern művészet fellegvárává vált. A nyüzsgő, dekadens, egyszerre vonzó és taszító, ideges remegéssel átjárt világváros jellegzetes képtípusokon jelent meg. Az utcaképek, városi veduták mellett a metropolisz közösségi terei, a lokálok, kávéházak, színházak vonzották leginkább a művészek fantáziáját. A két világháború közötti magyar festők közül kétségkívül Schönberger az, kinek érett alkotásaiban e tematikus és stiláris párhuzamok a leginkább felfedezhetők. Bár valószínűleg sohasem járt Berlinben, a húszas évek második felében született művei a nagyváros-festészet legszebb magyar példái közé tartoznak. Míg a külvárosi részleteket, kikötőket, magas bérházakkal közrefogott szűk utcákat ábrázoló festményeit általában a kubizmus képalakító eszközeivel formálta meg, addig figurális jelenetein az expresszionizmus stílusjegyei dominálnak. Mint ez a kép is bizonyítja, ezen alkotásait felfokozott, átszellemített színkezelés jellemzi, s az arcokon a német expresszionista képekről jól ismert, maszkszerű, a törzsi művészet hatásáról árulkodó formaalakítás figyelhető meg. A Zenés kávéház egyfajta urbanizált árkádia képként is értelmezhető. Schönberger festményén a mindent átszínező kék alaptónus miközben sajátos tónusegységbe vonja a kompozíciót, némileg megfosztja konkrét jellegétől is, éteri, transzcendens fénybe borítva a nyüzsgő, vibráló jelenetet. A zene dallamaiba vegyülő beszélgetés foszlányait, a poharak koccanását, a lüktető hang és mozgás-kavalkádot kitűnően érzékelteti jellegzetes, kaleidoszkópszerű felület tördelése. Oszcilláló remegés fut végig a kép felszínén, melyet a széttartó vonalak, a szabdalt síkok és a felvillanó színfoltok ismétlődései ritmizálnak.