Nincs még egy költő, akinek sorsa olyan kísértetiesen idézné a személyes magatartástól független ellenállhatatlan erők okozta sorstragédiát, mint Sárközi Györgyé, aki hívő és áhítatos katolikus volt, tudatát és erkölcsi magatartását a magyar lét határozta meg, a népi irodalom politikai és művészeti vezére volt, életét tette a magyar szegényparasztság felszabadítására, amelynek életérzésével és gondjaival lelke egészével azonosult - és üldözött zsidóként halt meg 46 éves korában végelgyengülésben egy fasiszta haláltáborban.

Vasúti kistisztviselő fia. Iskoláit Vácott és Budapesten végezte. Rövid ideig a Zeneakadémia növendéke volt, majd filozófiai tanulmányokat folytatott. 1917-ben jelentkezett a Nyugatban, amelynek aztán állandó munkatársa lett. 1919-től 1938-ig az Atheneum könyvkiadónál mint lektor dolgozott. 1927-ben részt vett a Pandora c. irodalmi folyóirat szerkesztésében. Első verskötete 1926-ban jelent meg Angyalok harca címmel. Az induló Sárközi György a nagy összhang költője: természet, világmindenség, angyalokkal telt túlvilág harmonikus rendben veszi körül a mindezt áhítatosan tudomásul vevő lelket. Lényege az egyértelmű jó és az egyértelmű rossz szüntelen harca; és a jó végső győzelmének reménye: mintha Szent Ágoston igéinek modernné fogalmazott költői változata volna. A kezdetben vallásos áhítat és szépségkultusz mámorában élő, a körülvevő társadalmi valósággal szinte kapcsolatot sem tartó költő, később kezd érzékenyen aggódni a világért. Körülnéz az országban, és költői stílusát szinte megtagadva, váratlanul naturalista novellákat ír; ezek jelennek majd meg egységes kötetben Szilveszter című könyvében. Közben - talán kissé menekülésül is - fordít, főleg német és olasz verseket, többek közt egy egész kötetnyi Petrarcát. Ezek a klasszikus költők és a népélet iránti izgalomban felfedezett népköltészet formálja későbbi költői kifejezésmódját. A szabad versek helyét egyre inkább majd rímes, sőt népdalszerű formák foglalják el. Egyelőre azonban fontosabb az ország való életének tüzetes feltárása.

 1935-38 között a Válasz c. folyóiratot szerkesztője. Ő indította el a falu kutató írók Magyarország felfedezése c. szociográfiai könyvsorozatát. 1936-ban feleségül vette Molnár Mártát, Molnár Ferenc leányát. A népi írók mozgalmának egyik vezetője, jelentős szerepe volt a Márciusi Front szervezésében és vezetésében, antifasiszta jellegének kialakításában. Közben ír egy érdekes történelmi regényt, a Mint oldott kévét, amely az 1848-as szabadságharc katolikus paphősének, Mednyánszky Cézárnak hitrendüléséről, lelki válságairól szólva, igen jól jelzi, hogy Sárközi is egyre nehezebben tartja egységben vallásos áhítatát és szociális problémáit. Ír egy érdekes drámát is Dózsáról (Dózsa). Túlfantáziált történelemtorzítás, valójában az akkor napirenden levő földkérdésről szól. Ír egy magánéletregényt is, a Violát, amely megint a naturalizmus vonzásáról tanúskodik, majd hirtelen újratámad lírája. De ekkorra már itt a világégés, itt van a világfaló fasizmus, már a népiek is eltávolodnak egymástól, ki jobb-, ki bal felé. Sárközi végső, életében megjelent verseskötetének ez a címe: Higgy a csodában!. Hangja egyszerűbb lett, formavilága dallamosabb, de életérzése komor... már csak a csodában hisz. De még mint műfordító két remekművet ad az irodalomnak: a Faust első részét és Thomas Mann József és testvéreinek első két kötetét. Azután mindent eláraszt a világszörnyűség. 1944 tavaszán a fasiszták elhurcolták és a balfi munkatáborban éhen halt. Végső, talán legmélyebb versei csak halála után, a felszabadulás idején jelentek meg. Azóta több ízben is kiadták válogatott költeményeit.