Az alkony éve

Rendkívül érdekes és izgalmas alkotás, mivel benne a közelmúltat, az alkony évét, az 1943-as és az 1944-es év első negyedévének eseményeit, saját ifjúságát és művészbarátai életét, egy budapesti művésztársaság szokásait, találkozóit, hétköznapjait, reakcióit, érdeklődési körét, lelkesedéseit és kicsinyes torzsalkodásait, szövevényes szerelmi bonyodalmait, felemás baráti kapcsolatait, művészi törekvéseit és meghökkentően fura "világon kívüliséget" írja meg, illetve ábrázolja a szerző. Zongoraművészek, írók, irodalomtörténészek, szerkesztők, kiadói lektorok, színészek, festők, széplelkek és kékharisnyák, mecénások, fiatal lányok, üzletemberek, a polgári társadalom értelmiségének jellegzetes alakjai kavarognak a regény lapjain. De mintha valamiféle kábulatban, félálomban élnének, és öntudatlanul, holdkórosként mozognának a tragikus történelmi idők forgatagában. Alig vesznek tudomást a körülöttük zajló eseményekről. Álomvilágot, káprázatos tündérvilágot szeretnének fölépíteni maguknak. Nem törődnek a háborúval sem, egészen addig, amíg a való élet brutalitása, a bombázások, a német megszállás rá nem döbbentik őket arra, hogy ez idáig egy hazug, mesterkélt világban éltek.

Fordítás közben - tanulmányok

A Fordítás közben kötetcím pontosan utal az esszégyűjtemény létrejöttének körülményeire. A szerző szinte valamennyi írásában a munka közben, a fordítás során támadt gondolatait, reflexióit bontotta-fejtette, teljesítette ki. A 16-18. század klasszikus francia és német irodalmának reprezentánsairól és korunk világirodalmának vonulatairól, főbb alakjairól íródtak ezek az esszék, híven tükrözve szerzőjük érdeklődési körét, míves fordítói munkásságát.

Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Júdás könyve - részletek

Hatesztendős koromtól diákkorom végéig nagyapám, illetve az ő halála után a nagyanyám és nagybátyám óriási házában éltem, előbb édesanyámmal és kisöcsémmel, aztán hogy hamarosan ők is kiköltöztek a családi sírboltba, félárván, úgy is mondhatnám, egészen árván, hiszen apámat, aki távol Pesten lakott, különféle ádáz családi háborúságok következtében gimnazista koromig egyáltalán nem, s utána is sokáig csak szórványosan, mintegy átutazóban láttam. (...)

A szívem mélyén eleinte minden honnét visszavágytam Kakucsra, mint egy lassan elmálló, menthetetlenül elzüllő szigetre, mint egy keservesen is édes számkivetésbe, valami furcsa, örökös, fájdalmas elvágyódás melengető fészkébe. Mindaddig, amíg végleg el nem kellett szakadnom onnét.

A nábob halála

A kakucsi családi birtokhoz, a tájhoz, a gyermekkori emlékek színhelyéhez ezernyi szállal kötődő író így vall regénye témájáról: "... egyedül, egymagam őrzöm a Házat, melyből kő kövön nem maradt, az erdőt, melynek minden egyes fáját kivágták, a turjánt, ahonnét régen eltűnt a víz meg a nád, és az embereket, akik a Házban éltek és a parkban jártak, s akikből szintén nem maradt semmi. És nekem egyedül kell átadnom őket az utánam következőknek..." A szerző írja 1957-ben megjelent regényéről: "Hogy mi minden volt nekem ez a téma: a családom és gyermekkorom története? Hogy milyen gyötrő, sóvárgó, "ambivalens" szeretettel szerettem azokat, akik fölött a pontos ábrázolás akarva, nem akarva ítéletet mondott? S hogy hányszor szorították el a torkomat a tíz-egynéhány év alatt, míg nagy megszakításokkal a regényt írtam és újton újraírtam, a saját megidézett gyermekkorom újra átélt gyötrelmes és (persze csak az epikusnak) gyönyörű szenvedését? Mindegy: ez már az író magánügye."