Filozófus, író, drámaíró, esszéista és egyike a huszadik század nagy misztikusainak. Mélyen benne élt korának főbb spirituális, társadalmi és politikai eseményeiben, míg kivételes írói becsületessége az emberiség iránti szeretetéből fakadt. Régi paraszti eredetű polgári családból származott, őseit a 16. századig tudta nemzedékről nemzedékre nyilvántartani. Vézna, beteges külsejű embernek tűnt ifjú korától mindvégig. Akik szerették, azok úgy vélték, hogy túl gyönge teste nem bírja sokáig, és tevékenyen, friss elmével bírta 78 éven át.

Az egyetemen történelmet és művészettörténetet tanult. A művészettörténetnek és esztétikának idővel tanára is volt. Közben ezek mellett ifjúkorától mindhalálig a zene volt a nagy élménye. Több hangszeren is játszott, sokan legszebb műveinek a muzsikusokról írt életrajzait tartják. Doktori disszertációja Az opera fejlődése Lullytól Scarlattiig volt. Később nagy sikerű, regényes életrajzot írt Händelről. Három egyszerre regényes és hiteles ismeretterjesztő könyvet írt Beethovenről, több tanulmányt Wagnerről. Közben megírta Michelangelo élettörténetét, Tolsztoj halála után a Tolsztoj életé-t. Még egyetemista korában hosszú levelet írt Tolsztojhoz, feltárta filozófiai, vallási, erkölcsi kételyeit. A már igen idős nagy orosz író bőséges levélben válaszolt. Habár személyesen sohase találkozhattak, de ettől kezdve tanítói-tanítványi viszonyban maradtak, és amikor a felekezeten kívüli vallásos keresztény Tolsztoj 82 éves korában meghalt, Rolland mintegy halotti koszorúként megírta az első - és talán mindmáig legjobb - Tolsztoj életrajzot. Idővel a konzervatórium (a zeneművészeti főiskola) nagy tekintélyű zenetörténet-tanára lett. Sokan akkoriban rossz néven vették, hogy olyan nagy véleménye van a német zeneszerzőkről. Humanista szemléletével és magatartásával képtelen volt ellenszenvvel nézni a másféle emberekre. Harcos pacifizmusa a valóban hitt emberi egyenlőségből származott. Első nagy regényciklusa, vagy ahogy ő nevezte "regényfolyam"-a, egy német muzsikus életéről, fejlődéséről, küzdelmeiről szól. A nyolc regényt felölelő eseménysor egyszerre korrajz, lélekrajz, eszmetörténet, kritika a közelmúlt és az akkori jelen zenei életéről. Szinte természetes, hogy az írók és olvasók egy része tudományoskodó ismeretterjesztésnek tartotta, a tudomány szakértői szórakoztató mesélgetésnek. Mégis: világsiker volt, helye azóta is a világirodalom nagy klasszikus művei között van.

Érzelmi életét is nagymértékben befolyásolta érdeklődése. Több felesége, szerelme tanúskodik életéről. Első felesége egy nála idősebb szép és okos asszony volt, aki egyenesen a zenetörténetből lépett melléje: korábban előbb Liszt, majd Wagner szeretője volt, mellettük egy ideig Nietzschéé. Néhány év múlva elváltak, következtek muzsikus-asszonyok, majd utolsó, most már mindvégig kitartó felesége egy orosz emigráns arisztokrata özvegye. De akkor már életét nagymértékben befolyásolta mindaz, ami az orosz forradalomban történik. Akkor már Gorkijjal levelezett, idővel járt a Szovjetunióban, és személyesen is összebarátkozott Gorkijjal. Egyébként is számos jelentékeny íróval volt jó barátságban. A kitűnő osztrák íróval, Stefan Zweiggel az első világháború éveiben Svájcban kötött szakadatlan barátságot és politikai bajtársi viszonyt. Az első világháború kitörésétől kezdve R. prózája - szépirodalomban is, tanulmányokban is, olykor röpiratokban is - a háborúellenesség szolgálatában áll. Az egyik legszebb kifejezetten pacifista célzatú és mégis megtagadóan lírai kisregény a Pierre és Luce. Egy nagyon szép szerelem, amelyre tragikus pontot tesz egy halálos bombatámadás. Majd már a háború után következik az újabb regényfolyam: Az elvarázsolt lélek. Két nő és körülöttük Európa körképe a 20. században. Ez csupán négy regényből áll, hangsúlya szerint nem társadalmi, hanem lélektani regények. Monumentális regényéért, a Jean Christophe-ért, – amely egy teremtő zenei géniusz felejthetetlen eposza, azé, aki tele van nemességgel, bátorsággal, költészettel, s akit az élet szeretete inspirált, – valamint az Ütközet fölülről-ért, – amely szenvedélyes felhívás Franciaországhoz és Németországhoz, hogy az I. világháború során vívott harcukban tiszteljék az igazságot és a humanitást, – 1915-ben Irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, amelyet a Vöröskeresztnek adományozott.

Ezeknél nem kevésbé fontos, sőt nem kevésbé érdekes drámaírói életműve. Már korábban ifjan érdekes mozgalmas drámákat írt. Alighanem a legfigyelemreméltóbb a Szent Lajos, a keresztes háborúk korának felidézése. Később az angolok búr háborújáról is mozgalmas színjátékot írt, Eljő majd az idő címmel. A legfontosabbak azonban azok a drámák, amelyek a nagy francia forradalom éveit idézik. Hosszú sor ez, évtizedekig újabb és újabb darabja születik a sorozatnak, alighanem legérdekesebbek a forradalmi ifjúságról szóló A farkasok, a leglíraibb -legszebb A szerelem és a halál játéka, majd a legjobban épített Danton és a legvégső történelmi látomás, a Robespierre. Jól érthető, hogy a szerző egyetért a forradalom céljaival, de elutasítja a vérengző eszközöket. Szocialista töltésű humanizmusa mindig is gyanússá tette mind kommunista, mind kapitalista körökben. Fennen hangoztatta, hogy sem a bolsevizmus, sem a kapitalizmus nem alkalmas az emberi méltóság, a szabadság és az egyenlőség biztosítására. Haragudott Anatole France-ra, noha világnézetük nagyon is rokon volt, de France a háború kezdetén nacionalistának, a háború után kommunistának bizonyult. Rolland a harmadik utat kutatta, amelyet sehogyan se találhatott meg a világ adott körülményei között. A háború éveiben visszavonultan, csaknem rejtőzködve élt. A két világháború közt otthon is, a nagyvilágban is a legnépszerűbb írók közé tartozott. A második világháború nemzetközi és otthoni rémségei közt szinte láthatatlan volt, emlékeivel vélekedéseinek rendszerezéseivel foglalkozott. A nagy ellentétek között senkinek se kellett. A háború vége felé már nagyon beteg volt. Az indulatosan gyűlölt német fasizmus haldoklása idején, 1944-ben halt meg. 

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL