Auguste Rodin - teljes nevén Francois-Auguste-René Rodin, az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. A francia szobrász kezdetben a középkori művészet hagyományainak szellemében alkotta műveit. Később szobrain a festőiség lett az uralkodó elem, amelyet az egyenetlen mintázás révén keletkező fény-árnyék hatással ért el. Életművében egyesült a realizmus és a romantika, de túllépett mindkettőn.

1840-ben született egy rendőrtiszt gyerekeként. 14 évesen iratkozott be a Ecole Spéciale de Dessin et de Mathématiques nevű iskolába, a "Petite Ecole"-ba, miután három alkalommal elutasították a Ecole des Beaux-Arts-ból, a "Grand Ecole"-ból. Érettségi után, 1857-ben díszítő szobrászként kezd el dolgozni a műfaj koronázatlan királya Albert-Ernest Carrier-Belleuse mellett. 22 éves, amikor meghal testvére, Marie. Fájdalmában és elkeseredettségében beáll a "Peres du Saint-Sacrement" nevű szerzetesrendbe. Itt a rendfőnök hamar felismeri a fiatalember tehetségét, és biztatja a folytatásra. Visszatér hát a világi életbe. 1864-ben megismerkedik egy Rose Beuret nevű varrónővel, aki élete végéig társa és számos művének modellje lesz. Még ebben az évben megpróbálja kiállíttatni a Törött orrú férfi című alkotását a hírneves Párizsi Szalonban. Kérését azonban egyelőre elutasítják, a művet csak jóval később állítják ki - Egy római portréja címmel. A francia-porosz háború (1870-71) után Rodin követi mesterét, Carrier-Belleuse-t Brüsszelbe, ám heves viták után elválnak útjaik. A következő 5 évben egyedül alkot a belga városban, ahol sorra kapja a megbízatásokat. 1875-ben Olaszországba, Firenzébe és Rómába utazik, hogy "megfejtse Michelangelo titkát". Az olasz művész alkotásai óriási hatással vannak rá: ekkor határozza el végleg, hogy szakít az akadémiai szobrászat dogmáival és saját művészi útját fogja járni. Gótikus katedrálisokat tanulmányoz, majd Párizsba megy, ahol végre bemutatkozhat a Párizsi Szalonban a Bronzkor című alkotásával. Azonnal a támadások kereszttüzébe kerül. A kritikusok azzal vádolják, hogy csupán egy élő emberi alakot másolt le. Mások viszont elkötelezett rajongóivá válnak, s elámulva valósághű ábrázolásmódján kikiáltják a képzőművészet legnagyobb csillagának. 1880-ban Rodin megkapja első komolyabb megbízatását: készítsen egy bronzkaput az épülő művészeti múzeum számára. A szerződés szerint 1884-ben be kellett volna fejeznie a művet, a Pokol Kapuja azonban soha nem készül el. Mégis döntő jelentőségű Rodin életében: haláláig dolgozik rajta, számos művének témáját merítve belőle. 1885-ben Calais városa ad megbízást Rodinnek, hogy állítson méltó emléket a város dicső elődeinek. Így születik meg a Calais-i polgárok című szoborcsoport.

Ahogy növekszik művészi hírneve, úgy lesz egyre zűrzavarosabb magánélete. Számos kis kaland után 1883 körül megismerkedik Camille Claudellel, aki előbb tanítványa, majd szeretője lesz. Viharosan romantikus szerelmük alatt Camille a legfőbb múzsa (ebből a korszakból származik mestermunkája A csók is). A tehetséges szobrásznő jó tanítványnak bizonyul, állítólag közreműködik jó néhány Rodin mű elkészítésében. A botrányoktól hangos kapcsolat 1892-ben meglazul. Camille úgy érzi, Rodin emberileg és művészileg is tönkretette. Egyre inkább belelovallja magát a cserbenhagyott szerető, művésztárs szerepébe. Egy darabig még kiállít, ám fokozatosan visszavonul a világtól, s 1898-ban végleg beleőrül a szakításba. 1914-től egy idegszanatóriumban éli le hátralévő éveit. Ezalatt Rodin csillaga tovább emelkedik, 1889-ben felkérik, hogy készítse el Victor Hugo emlékszobrát. A tervek túl merészre sikeredtek: Rodin a nagy írót meztelenül ábrázolta volna múzsái körében. A megbízást visszavonták, Rodin a szobrot nem is fejezte be. Ennek ellenére az 1890-es években már ünnepelt művész, sorban nyitja meg kiállításait világszerte, sőt újabb megtisztelés éri: elkészítheti Honoré de Balzac szobrát. Nagy sorozattal, önálló pavilonnal jelentkezik az 1900-as párizsi világkiállításon, egyetemek fogadják díszdoktorukká. Élete végén 1916-ban teljes vagyonát a francia államnak adományozza azzal a kikötéssel, hogy létesítsenek állandó múzeumot műveinek. 1917-ben feleségül veszi a botrányok ellenére mellette mindvégig kitartó, évtizedek óta hű társát Rose Beuret-t, aki 3 héttel később meghal. Rodin 10 hónapra rá követi Rose-t. A 77 éves korában elhunyt szobrász munkáinak jelentős része napjainkban az egykori Hotel Biron kastélyban lévő lakhelyéből kialakított Rodin Múzeumban tekinthető meg.

Rodin dolgozási módja más, mint a többi szobrászoké. Különös és szokatlan. Ezért döbbentette meg minden Rodin szobor a közönséget. A természet figyelmes vizsgálódása között fejlődve valami "túlzást" vitt bele a munkáiba. A csók-on látjuk, hogyan. Egymást öleli egy szerelmespár: lázasan tapad a férfi testéhez a nő, bársonyos karokkal öleli, gyöngéden érinti a párja és a vágytól sóvárgó, megremegő szerelem elcsattan egy csókban. Rodin, nagy márványtömbből csak éppen hogy kivájja a két alakot, masszájukat végtelen erősen hangsúlyozza. Egyes részek szisztematikusan megnagyítódnak és megtörténik, hogy változnak egész proporciók. Különös mélyre besüpped a gerinc. Háton, vállon izmok túlontúl kidudorodnak. Combok, karok megnyúlnak és szélesednek. Márványban nem észlelt darabos külsőt kap az egész szobor. A modellálás ilyen önkényesnek látszó erősítésében állana hát Rodin módszere, de ez a sok túlzás önmagában véve nem cél: minden fáradságos igyekezet csak arra szolgál, hogy a szoborra csalogassa a fényt. E megdurvított, kiszélesített formákba belekap a fény, megtörik. A mélyre vájt lyukakba betapad a levegő. Heves világítási kontrasztok támadnak és amint harmóniában szétoszlik az árnyék és a fény: akcentust kap minden kiemelt rész. Mihelyt végig cirógatja a szobrokat a világos levegő, eltűnik belőlük a nehézkesség, varázsütésre nyoma vész a formák keménységének. Élet száll beléjük, milyet csak antikok voltak képesek anyagba csalni, meg Michelangelo. Ilyen a Balzac szobra is, bő köpenybe burkolódzik Balzac hatalmas teste és e nagy tömeg - végtelen egyszerű: nem akarja magára vonni a figyelmünket. Szemünk önkéntelenül felkúszik a fejre, gőgös, büszke, kevély fejére Balzacnak és jóformán csak ez a fej a szobor. Homloka roppant széles, szemüregei mélyre vájva, szemöldökei alól előugranak a csontok, gúnyosan összeszoruló ajkai arcába beszántanak. A fényből szív magába oly erőt, hogy szuggesztió nélkül hisszük: ez az imperátori fej csakis Balzacé lehet. Nem szürke levegőjű szoba, nem homályba boruló atmoszféra a Rodin szobrok barátságos környezete. Márványai áhítoznak a világosság, a ragyogó levegő után: a fény csókol beléjük életet. "A természet tárja elénk - mondta - a színtéziseket és szimbólumokat; a legszigorúbb realitásban: csak tudjuk őket olvasni. Nem az irodalomból szedem azokat, hogy szobrászkézzel interpretáljam. Ha nagy szeretettel, hűségesen közöljük a természetet: mindent elérünk. Ha szép testű asszony-modellem van, úgy érzem, mintha a róla készített rajzaim madarak, halak képei volnának. Ez valószínűtlennek látszik, - hiszen eleinte én magam is kételkedtem. De egyszer a sévres-i múzeum számára készítettem vázákat. Kínlódtam, mert sehogy sem tudtam olyan formát találni, mely méreteiben és vonalaiban kielégített volna. Egyszer azután női testeket rajzolgatván, azok közül egyik igaz, harmonikus vonalaival - a maga színtézisében - pompás formájú vázát mutatott nekem! Szó sincs "teremtésről". Teremteni, véletlenül kitalálni, - csak üres beszéd. Minden benne van környezetünkben. Mindent megtalálunk a természetben: folytatólagos, ismétlődő mozgás minden. Egy asszony test, egy hegy, egy ló ugyanazon elvek alapján vannak konstruálva és azonos a koncepciójuk. A természetben egy fatörzs, egy márványdarab külső alakjukkal hányszor adtak nekem eszmét, hányszor szabták meg a mozgás vezetését. Sokszor úgy tetszett nekem, mintha egy-egy alak lenne bennük elrejtve és az én egész munkám csak abban állana, hogy széttörjem körülöttük azt a burkot, mely előlem eltakarja."