Kölyökzseni, látnok-költő, csavargó és elefántcsont-kereskedő. Anyja, Vitalie Cuif, Ardennes megyei kisbirtokosok ivadéka. Apja, Frédéric Rimbaud gyalogoskapitány, 1864-ben elhagyta családját. Arthur Charleville-ben járt iskolába, szellemi érettsége miatt tanárai engedélyezték, hogy egy osztályt átugorjon. Tizenöt évesen tanulótársai és tanárai csodálták latin nyelvű verseiért. 1870-ben adta ki első verseskötetét, A részeg hajót. Minden ellen lázadt, és minden kifejezési formát kipróbált. 1871-ben találkozott Verlaine-nel, akivel botrányos életet élt. Mámoros és gyötrő kapcsolatuknak egy pisztolylövésbe torkolló veszekedés vet véget: végül Rimbaud könnyebb sérüléssel, Verlaine azonban másfél év fegyház-büntetéssel távozik. Szakításuk előtt írta a szimbolista, Színvázlatok címmel kötetbe foglalt prózakölteményeit. Valamennyi versét 16 és 19 éves kora között írja meg. Szinte kivétel nélkül újak, különösek - méltán érdemli ki Victor Hugotól a "kamasz Shakespeare" nevet. Rövid pályafutását Szerb Antal Világirodalom története további három részre bontja. Első időszakáról így ír: "... már ebben az első korszakában is más a vérmérséklete, mint a többi lírikusnak; szinte minden sora cinikus, hideg és kegyetlen. A többi századvégi költő tetszelgésből vagy perverzitásból sátános; Rimbaud maga a démon. Más költő is lázad; Rimbaud maga a primordiális, a luciferi lázadás minden ellen. ... Gyűlöli a kereszténységet, gyűlöli a polgári világrendet, gyűlöli hazáját, ahol 1871-ben, a Commune összeomlása után a tőke lesz úrrá, gyűlöli a nőket és a szerelmet." Vonzódik azonban a természethez, de mindennél jobban a szabadsághoz. Ismerős vonások ezek a francia költészetben: Villont is ez a táj szülte. 

Második korszakában Rimbaud lázadása már maga a költészet ellen irányul. Undorodik mindentől, amit ember csak alkotott azelőtt. Úgy érzi, mindent elölről kell kezdeni. Ősi, mágikus oldalról közelíti meg a költészetet, s hozzá saját feladatát, a költőét. Ekkor fogalmazza meg először látnok-elméletét: A lehető legnagyobb züllésnek indultam. Hogy miért? - írja egy levelében - Költő akarok lenni, és azon dolgozom, hogy látnokká tegyem magam. ... Arról van szó, hogy az összes érzékek összezavarásával eljussunk az ismeretlenhez. Irdatlan szenvedés, de erősnek kell lenni, született költőnek, és én magamban felismertem a költőt. Ilyen módszerrel készül el a Les Illuminations c. látomás-gyűjteménye. Harmadik korszakában rá kell döbbennie, hogy látomásai sehová nem vezetnek, züllését kísérő pótszerei pedig ahelyett, hogy tudatát tágították volna, egyre jobban beszűkítették világát. Az Egy évad a pokolban c. műve tanúskodik erről a delíriumos, ám önbecsapásra épülő időszakáról. Búcsú is ez - itt válik meg végleg irodalmi pályafutásától is, ez a végső leszámolás. Élete hátralevő részét különböző gyanús ügyletekkel tölti, csavarog, hosszabb időt tölt Afrikában, kereskedett fegyverekkel, borral, kávéval, kaucsukkal, s csak halálos betegen tér vissza Franciaországba - akkor már daganattal a lábán. Marseilles-ben megműtik, azonban egyik lábát amputálni kellett. A műtét már nem segíthet a halálos betegen. 1891 novemberében végleg szállást foglal kóborlásai végén a Nagymedvénél az égen. 37 éves volt. Halála után figurája jelentősen átértékelődött. Köszönhető ez többek között Paul Claudelnek is, aki az egykorvolt démon mögött az angyalt vélte felsejleni. Mindenesetre az igazság valahol félúton lehet.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL