Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd megtanult franciául, így mind a három nyelven írt versben is, prózában is, végül megtanulta az orosz nyelvet is. Tanulmányát Tolsztoj bölcseletéről oroszul, Rodinről franciául írta, de mindkettőt maga fordította németre. Költészetét három korszakra oszthatjuk. Az első 1900-ig terjed, melyre az útkeresés, érvényesülés jellemző. Ír drámákat, elbeszéléskötetet, kritikákat, s rengeteg verset (Katángok, Élet és dalok kötetek). A nyitottság, az emberiség melletti elkötelezettség jellemzi szenvedélyes hangú, szecessziós formavilágban testet öltött költészetét. 22 éves 1897-ben, amikor megismerte a végzetes asszonyt, a 36 éves Lou Andreas Salomét. Az a nem egészen két év, amíg együtt éltek, Rilke számára a költői-írói út megtalálása volt. Az ettől kezdve írt versei és prózai művei egyre szélesebb körökben találkoztak elismeréssel. 1899-ben, 24 éves korában egyetlen éjszaka, ihletett mámorban írta az Ének Rilke Kristóf kornét szerelméről és halálárólt, amely hamarosan világhíressé tette. A következő évben ismerte meg Clara Westhoff szobrásznőt. Hamarosan feleségül vette. Mellette fordult érdeklődése a szobrászművészet felé, amelynek esztétikája nemcsak izgatni kezdte, hanem a szobrászat elismert szakembere is lett. Clarával alig élt egy évig, de jó emléke mindhalálig megmaradt. Az asszonyok végig váltakoztak mellette, s élményeiből maradandó értékű versek, olykor versciklusok keletkeztek. Némelyik asszonnyal hosszasan levelezett, és a levelekből prózai kötetek lettek. Nem egy regénye és novellája őrzi a szerető és szeretett asszonyok szellemi és érzéki arculatát.

Lírai művek és a Rodin titkáraként alkotott August Rodin monográfia (1903) jelzi következő költői korszakát. Amikor Clarától elvált, további útja Párizsba vezetett, Rodin körébe. De közben összebarátkozott jelentékeny francia írókkal: André Gide-del, Romain Rolland-nal, a belga Verhaerennel. Kölcsönösen tanultak egymástól, hatottak egymásra.

1910-től meghatározható utolsó korszaka az emberi életnek értelmet adó pozitív eszmény keresése jegyében telt. 1914-ig volt otthonos Párizsban, de akkor kitört az első világháború. Rilke ekkor éppen Németországban volt, s osztrák állampolgár lévén, Párizsba vissza nem mehetett. Bécsben előbb katonai levéltári szolgálatba sorozták be. Hamarosan sikerült betegségre hivatkozva leszereltetni magát. E bécsi időszakban barátkozott össze az újromantika osztrák főalakjával, Hofmannsthallal. Ők is kölcsönösen hatottak egymásra. 1918-ban a háború végeztével és a forradalmak kitörésével érdeklődése a társadalmi-politikai kérdések felé fordult. Egyszerre lelkesedni kezdett a szocializmusért. Bajorországba sietett, ahol egy rövid életű tanácsköztársaság élén a kor egyik legkitűnőbb lírai költője, Ernst Toller állott akivel összebarátkoztak. A bajorok igen naiv kommunista kísérlete hamar elbukott, Toller is néhány évre börtönbe került. Rilkét is kihallgatták, majd kiutasították Bajorországból. 1919-ben Svájcba mehetett egy előadókörútra. Ettől kezdve élete végéig Svájcban élt, innét járt át többször is Párizsba, egy alkalommal hosszabb ideig volt Velencében, szívesen látták Európa-szerte. Olyan híres művei jelzik utolsó korszakát, mint a Duinói elégiák (1922), tíz verses ciklusa, vagy a Szonettek Orfeuszhoz (1923) szonett ciklusa. Költészetében a mulandó földi dolgok szeretete a "belső világtér" képzetével párosul, mely olyan szellemi tér, melyben nincs határvonal élet és halál között. Közben csehszlovák állampolgár lett. A mindössze 51 évre terjedő életében, mindig választékos műgonddal, műveltséget és saját élményt egybeötvözve igen sokat volt képes írni. Mindenekelőtt költő volt, az antik formájú versek fegyelmétől a hullámzó ütemek és skandálható időmértékek felhasználásával épített szabad versekig, a hagyományos versformák változatosságától a lélektani árnyalatok érzékeltetéséig mindenben otthonosan mozgott, s egy dúsgazdag költői életművet alkotott. Terjedelemben azonban ennél bőségesebb szépprózája. Realizmus és újromantika közt hullámzó történetek, regények és novellák mellett mesék és ábrándok kavargása tükröztet egy sajátos világot. És mindezeknél gazdagabb a máig se teljesen kiadott levelezése írókkal, költőkkel, művészekkel, szépasszonyokkal. Vallásos lélek volt, de mentes minden dogmától. Mindig közel volt Istenhez, de sohase tudja, milyen is az imádott legfőbb lény. Versgyűjteményeinek legismertebb darabjai az Imádságos könyvben, a Duinói elégiákban és a Szonettek Orfeuszhoz című könyvekben találhatók. Prózai művei közt fontosak a vallomásokkal teljes útirajzok, főleg az olasz és orosz tájakon, az ottani emberekkel való találkozásokon át kibontakozó világkép. Regényei közül legfontosabb a Malte Laurids Brigge feljegyzései, amely korrajz és némiképpen önéletrajz is. Alighanem legszebb drámája A fehér hercegnő. Tanulmányai közül pedig kimagaslik a Rodinról szóló művészi arckép, amelynél jobbat mindmáig sem írtak a nagy szobrászról.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL