|
Szemek
Sok drága, hű, fekete, kék szem
nézett a szép hajnalra fel,
most alszanak a sírfenéken,
s a Nap, a Nap az újra kel.
Látták az éjek égi kincsét,
mely csillogó, fényes, remek.
A csillagok ragyognak ismét,
csak ők sötétek, a szemek.
Tekintetük kihunyt örökre?
Nem, nem, kiáltjuk mi, hivők.
Csak elfordultak más körökre,
a Láthatatlant nézik ők.
Hiszen a csillagok lemennek,
de nem hagyják el az eget.
Csak alkonya lehet a szemnek,
de fény ég az éj megett.
Sok drága, hű, fekete, kék szem
egy másvilág nagy hajnalát
bámulja lenn a sírfenéken
s meredten a titokba lát.
Fordító: Kosztolányi Dezső
Törött váza
Hol a verbéna haldokol ma
a kristályváza megrepedt.
Egy legyez? épp csak súrolta,
még zaj se hallatszott s beteg.
De a kicsiny karc egyre jobban
harapta az üvegfalat
és láthatatlan és titokban
és biztosan tovább haladt.
Vize lassanként csepegett ki
a senyved? virág körött.
Mi történt itt, nem sejti senki.
Ne nyúljatok hozzá: törött.
Szívünkhöz is így ér a drága
és megkarcolja hirtelen.
A szív tovább hasad, virága
elhull az édes szerelem.
Az emberek vélik, ép még,
de benn szívünk sír és sajog,
mert érzi mély-mély repedését.
Törött: hozzá ne nyúljatok.
Fordító: Kosztolányi Dezső
Sóhaj
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni.
A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.
Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni,
elhullani, könnyben feledni
mindig szeretni.
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni
s mindig szeretni.
Fordító: Kosztolányi Dezső |
