Fiatal korától mindhaláláig és még azután is néhány évtizeden át az egész ország "Pósa bácsi"-ja volt. Senki se vette, nem is vehette komolyan, de közben mindenki szeretve és mosolyogva tisztelte. Kétségtelen: a kiegyezés és az első világháború közti közel fél évszázadnak, a "millenniumi évtizedek"-nek olyan jellegzetes irodalmi alakja volt, aki nélkül hiányos volna a kor összképe.

Amolyan módosabb Gömör megyei parasztcsaládból származott, amelynek körében, ha egy fiúgyermek a szokottnál okosabbnak látszott, jó tanulónak bizonyult a kisiskolában, azt tovább taníttatták Rimaszombatban, vagy felsőbb osztályok elvégzésére már Sárospatakon, hátha pap, ügyvéd vagy tanár lesz belőle. Pósa Lajos végül is Pestig tanulta fel magát. Rövid ideig tanított is az akkor egészen újfajta középiskolákban, amelyet "reál tanodá"-nak, majd hamarosan reáliskolának neveztek. De már 1870-től - tehát 20 éves korától - cikkei és versei jelentek meg. Hamarosan kiderült, hogy igen jó munkatárs az újságszerkesztőségekben. Az ilyenekre igen nagy szükség volt a gyorsan fejlődő nagyobb vidéki városok sajtóéletében. Pósa a tanítást hamarosan felváltotta az újságírósággal. De úgy lett becsült újságíró, majd mindvégig nagyra becsült szerkesztő, hogy lelke mélyéig megmaradt tanítónak, méghozzá a legkisebb gyermekek tanítójának. Mesékben, példálózásokban és főleg költeményekben a legifjabbakat akarta és tudta tanítani becsületre, hazaszeretetre, a természet szépségének szeretetére, a szép versek élvezetére. 1881-től 1889-ig a Szegedi Napló munkatársa, szerkesztője volt. Magát a lapot is a vidéki jelentéktelenségből az országos érdekességig fejlesztette, és létrehozott benne egy ifjúsági rovatot, amelyért kisgyermekek szülői országszerte vásárolták. Jól tudta felismerni a megfelelő fiatal munkatársakat. Ennek az ifjúsági rovatnak a színvonalát jelzi, hogy ott indult írói útjára Gárdonyi Géza, Benedek Elek, Sebők Zsigmond. Később mindhárman nemcsak mint idősebb barátjukra, de mint nevelőjükre is néztek Pósa Lajosra. Ott ültek kávéházi asztalánál is, majd a következő évtizedben már Budapesten az akkori Orient kávéház "Pósa asztalánál", amelynek akkor már Bródy Sándor is állandó beszélgető, vitatkozó, anekdotázó alakja volt.

A nagy fordulat Pósa életében is, a magyar ifjúsági irodalom történetében is 1886-ban történt, amikor összegyűjtve addig írt és különböző újságokban megjelent ifjúsághoz szóló költői műveit, a híres fővárosi kiadóvállalat, a Singer és Wolfner "Gyermekversek" címen kiadta. Az eddigi, általában túl gügyögő és gyakran igen ostoba gyermekeknek írt versikék után végre szép irodalmi nyelvű művészien jó és jól mondható, esetleg alsó iskolákban szavalható versek kerültek a magyar gyerekek kezébe. De közönségük is az a korosztály volt, amely akkor kezdte tanulni az ábécét és a kis egyszeregyet. Sőt még azoknak is meg kellett érteniük, akiknek a "dedó"-ban felolvasták, minthogy a legelső leírandó szó apróságokat, az "úr ír"-t is csak jövőre kezdik tanulni. Hogy a kiadó ötlete volt-e, hogy Pósa Lajos szerkesszen hetilapot a gyermekek számára, vagy ő ajánlotta-e a Singer és Wolfner cégnek, nem tudjuk. Annyi biztos, hogy 1889-ben, 39 éves korában Budapestre költözött, megalapította és haláláig - 35 éven át - szerkesztette az "Én újságom" című, mindvégig országszerte kelendő, hetenként megjelenő, kifejezetten a kisgyermekekhez szóló újságot. És derűsen, ötletes csevegések közt volt vezéralakja a kávéházi "Pósa asztalnak", ahol időnként az ország legtekintélyesebb írói és újságírói is szívesen elbeszélgettek, és adtak gyerekeknek szóló kéziratokat az "Én Újságom" számára. Pósa Lajos legfőbb jelentősége, hogy rangot adott az ifjúsági irodalomnak. Írók, költők, tudósok versengtek, hogy ifjúsági szerzőnek ismerjék el őket a gyermekek is, a kávéház törzsasztalánál ülők is. Pósa idővel megnősült, felesége Andrássy Anna Lívia 25 évvel volt fiatalabb nála, igen szép, kedvesen csevegő asszony, férjének szerkesztésben is, meseírásban is kitűnő munkatársa: házasságuk is gyermekien idillikus szerelmes egymásra találás és együtt maradás volt. Hosszú évtizedekkel élte túl férjét, mindvégig őrizve Pósa Lajos hírét és dicsőségét. - Amikor a híres és népszerű költő-szerkesztő nemzedékeket nevelő Pósa meghalt, egy kritikus azt írta, hogy "neve élni fog, amíg magyar gyermek lesz a földön". És állítólag Molnár Ferenc mondotta, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon". Emlékét szülőfalujában mellszobra és emléktábla őrzi.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok