Út a tükrökön át
Izraeli napló és elmélkedések

Zavarba ejtően szabálytalan könyv az idegenben való újrakezdés nehézségeiről, furcsa helyzeteiről, az ember átültethetőségéről, az otthonról és otthontalanságról. A könyv szerkezete is tartalmaz meglepetést: az első negyven nap szigorú naplója után a rákövetkező három év történetének felelevenítése következik, csapongó asszociációk és sztorik formájában. Őszinte vallomás az utazó belső drámáiról, az önmagával való szembenézés tükreiről és az összetört tükrök csörömpöléséről. Szubjektív korrajz a XX. század második felében férfivá érett értelmiségi kínjairól: rasszizmusról, hazafiságról, zsidóságról, Izraelről. Mindezt a jól ismert szerző humora, mesélő kedve teszi regényes, és mégis hiteles olvasmánnyá.

A kötet a korábban már külön munkákban megjelent írásokat tartalmazza. A hétköznapi élet világát a pszichológus szemszögéből láttató Pszicho sztorik most, részben megváltozott tartalommal került a kötetbe. Elmaradt A hétköznapok pszichológiája és a Válogatott publicisztikai írások című két fejezet, bekerültek azonban az utóbbi években készült írások: Álominterjú Mérei Ferenccel; Politikai-lélektani kiskáté stb. Ezeket a pszicho sztorikat amolyan "illusztrációnak" szánta a szerző, a szakemberek számára is érthetetlen jelenségek magyarázatául. Ebben, az első részben olvasható az öngyilkosságról való lebeszélés szándékával készült címadó írás (Hogyan öljük meg magunkat?).

A kötet második felében közölt négy színpadi játékról (Színes pokol) így vall a szerző: "Vannak a léleknek olyan dolgai, amiket jobban, mélyebben és érthetőbben el tudok mondani színdarabban, novellában, esszében, mint a pszichológia tudományának absztrakt nyelvén". A Kék balett műfaji megjelölése szerint: táncjáték két részben. Az örök témáról, a férfi és nő kapcsolatáról szól, egyfajta játékos civódásba rejtve a birtoklás és birtokoltság gyönyörűségét. Az Útvesztő egy szerzetesrend vendégszobájában történt gyilkosság kapcsán - amolyan ál krimibe rejtve - arra a lélektani drámára keres választ, hogyan foganhat meg a jóság talaján a gyilkos indulat (ezt a témát a Pszicho sztorik között is megtaláljuk, ott egy interjú formájában: A szélhámos címmel). Az Isten komédiásai önvallomás értékű lélektani történet; a színészet pszichológiájáról szól és arról a keserves útról, mely a "művész-polgár" szerelmi kapcsolatok kínokkal teli küzdelmét jellemzi. A "színes pokolnak" mondott színházi világ elemzéséhez háttér-tanulmányaként íródott a szikrázó szellemességű, gondolatgazdag, kötetzáró esszé, a Színes pokol. Tárgyát a személyiség lélektan területéről veszi, vizsgálódásai színhelyéül a színházat választja, mint sajátos személyiség-lélektani műhelyt. Popper módját ejti annak is, hogy helyenként megszakítva a fő gondolatmenetet, kifejtse elgondolkodtató véleményét az európai színjátszásról, a kritika felelősségéről, s nem utolsósorban szakterülete, a pszichológia vizsgálati módszereinek eredményességéről. Írása a francia esszé legjobb hagyományait tükrözi. - A kötet a pszichológiai kérdések árnyalt szépirodalmi leképezésére fogékony olvasókban válik élményszerű befogadássá. 

Az íróként is ismert pszichológus Holdidő címet viselő kötetében olyan emberekről emlékezik meg, akik már nincsenek az élők sorában. A Holdidő a múlt, a Napidő a jelen. A kötet ugyan fejezetekre van osztva, ám ezek egymásra is épülnek - kronológiailag haladva a jelen felé. Popper előre elnézést kér szereplői hozzátartozóitól, barátaitól, hogy az emlékezést családjánál kezdi. Anyai ágon a Mandelek, apai ágon a Popperek leszármazottja. Élményei leírásán, valamint szereplői életének bemutatásán keresztül bepillantást nyerhetünk egy magyarországi zsidó család életébe a Horthy-korszaktól kezdve a rendszerváltozásig. Ahogy Popper írja, olyan emberekről olvashatunk könyvében, akiket összetartott a kultúra, az irodalom, a művészet szeretete, miközben a politika lehetett fekete vagy éppen vörös. "Tanúbizonyságnak szántam arról, hogy az átkozott negyvenes-ötvenes években is rá-ráhullt egy isteni sugár némely emberekre, volt derű, lelkesedés, tisztességes munka, értékes alkotás is." Családfáján kívül bemutatja tanárait, kollégáit is. Olyan nagyságok "lépnek elő" a könyv lapjairól, mint Lukács György vagy Füst Milán, de nem marad el olyan vitatott szerepet játszott politikai személyiségek bemutatása sem, mint pl. Aczél György. Anekdoták, tréfás kalandok is helyt kaptak az emlékezetben, ám ezúttal sem nélkülözi Popper az elmélkedő magatartást - gondolkodik életen, halálon, vallásokon, és az elmúlt politikai rendszeren, könyvét azonban dokumentum helyett inkább szépirodalomként olvashatjuk. - A kötet elsősorban a szerzőt ismerő és kedvelő olvasók érdeklődésére tarthat számot. 

A könyv ajánlója:
Meghökkentő, hogy a mi kultúránk mennyit foglalkozik a legmateriálisabb dolgokkal, az egészséges evéssel. Ebben a 'méregtelenítő' buzgalomban én azt látom, hogy a természeti katasztrófákkal, járványokkal, politikai fenyegetésekkel teli világunkban ráz minket a félelem. Lesznek, akik valamennyi nálunk honos vallásban lelik meg a menedéket, s lesznek, akik Buddha tanácsa szerint: Önmagunkban. De azt is tudnunk kell, nincs olyan inga, amelyik csak az egyik irányba leng ki. A nagy hitek és a nagy kételyek, a nagy örömök és a nagy fájdalmak mindig együtt járnak. Ugyanígy van a módszerekkel, a gyógyító tanácsokkal is. Aki gyógyítani képes, az ártani is tud. Mert soha nem a módszer jó vagy rossz, hanem az ember, aki felhasználja. Ezért az emberben érdemes hinni, nem az eljárásban, az orvosban, nem a gyógyszerekben, a bölcsben, nem a módszerekben, a szakácsban, nem a receptekben. Valamilyen kozmikus intelligenciában és nem a szertartásokban. Ezzel együtt tartalmas életet és jó étvágyat kíván: Popper Péter.