Középosztálybeli családban született a dél-szicíliai Agrigento melletti Chaos (Xaos) nevű faluban. Gyermekkorában a család komoly anyagi nehézségekkel küzdött, mivel a tulajdonukban lévő kénbánya az áradások következtében művelhetetlenné vált. Fiatal korában Pirandello kezdetben Rómában, majd – a dékánnal való konfliktusát követően – a németországi Bonnban klasszikus irodalmat és nyelvészetet tanult, hazatérésekor pedig megházasodott, és átvette a családi gazdaság ügyeinek intézését. Házasságukat követően feleségét, Antoniettát súlyos elmebetegséggel diagnosztizálták, 1919-ben zárt intézetbe is szállították; ez az élmény jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Pirandello az elme működésének témája felé fordult. Több művében is láthatjuk ennek nyomát, ám legérzékletesebben a IV. Henrik című drámája foglalkozik a problémával. Több verse- és prózai kötete megjelent már, amikor drámáival ismert, majd a húszas években világhírűvé vált. Legismertebb darabjának (Hat szereplő szerzőt keres) római ősbemutatója megbukott, de nem sokkal később Milánóban, majd egész Európában sikerrel játszották. Jelentős volt a színház argentínai vendégszereplése. 1926-ban társulatával együtt Budapesten járt.  

Bár sokan vádolták az olasz fasizmushoz való vonzódással, ma már a legtöbben úgy vélik, ez nem volt több a színháza (Teatro d'Arte di Roma) megalapításához szükséges gazdasági és politikai támogatás megszerzését célzó igyekezetnél. Írásaiban is többször kikel az erőfölénnyel megszerzett jogok gyakorlata ellen. Pirandello 1936-ban Rómában halt meg. Valódi hírnevét a drámák hozták meg, ám pályája során jóval nagyobb számban írt regényeket és novellákat, melyek közül több is az olasz és szicíliai legendák témájára épül. Költészete, mely szintén jelentős, Olaszországon kívül szinte ismeretlen maradt. Írásaiban az olasz nyelv kifinomult irodalmi változatát használta, ábrázolásmódját sok humorral és iróniával fűszerezve. 1930. július 14-én Pirandello Az ember, aki virágot hord a szájában című drámájának előadása volt az első kísérleti televíziós közvetítés. Pirandello műveinek középpontjában legtöbbször az igazság keresése, illetve a racionális igazság (valóság) és a társadalmilag elfogadott igazság (hagyományok, elvárások) közti feszültség áll. Állandó témája a társadalmi tudat és az egyéni szándékok közti ütközés. Műveiben gyakran jelennek meg paradox, nem egy esetben abszurd élethelyzetek vagy dramaturgiai megoldások. A humorról írott kis esszéje (A humorizmus, 1908) az emberi természet mély ismeretéről tanúskodik. Élete végén szoros barátságot kötött (egyesek szerint szerelmi viszonyt folytatott) Olaszország akkori leghíresebb színésznőjével, a színházában játszó Marta Abbával, aki Pirandello több művét le is fordította angolra, illetve aki Pirandello halála után (az író fia, Stefano Pirandello mellett) az egyik jogutódja is lett. 1934-ben megkapta a Nobel-díjat "a drámai és a színpadi művészetet bátor és ötletes megújításáért". Művészete nagy hatással volt a modern színház lélekábrázolási technikájára, dramaturgiai megoldásai ugyanakkor meghatározóak Bertolt Brecht és az abszurd színház egyes szerzői (pl. Samuel Beckett) számára is. Pirandello legismertebb és leggyakrabban színpadra állított műve a Hat szereplő szerzőt keres, mely magyarul először Karinthy Frigyes fordításában vált ismertté előbb Hat szerep keres egy szerzőt címmel. Legjobb, legszebb, legnagyobb drámai műve a közvetlenül ezután keletkező IV. Henrik. Ugyancsak jelentős, bár jóval ritkábban játszott drámái az Így van (ha így tetszik) és a Mindenki a maga módján.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából