ISTEN ÁLDJA AMERIKÁT

Itt vonul megint
A fegyveres amcsi parádé
A tág világon át
Ügetve zengnek örömballadát
Amerika Istenét dicsérik.

Csatornákat tömnek el hullák
Az ott nem csatlakozott
Az meg közölte: nem énekel
Ez itt berekedt
Emez a dallamot feledte el.

Korbácsos lovasok késsel.
Fejed a homokba pottyan
Fejed tócsa a koszban
Fejed piszok a porban
Szemed kifolyt és orrod
Halálbűzt szimatol csak
S élteti a holt levegőt
Szagával az Amcsi Isten.

Eörsi István fordítása 

Harold Pinter A születésnap című drámája 1960-ban még megbukott a londoni Lyric Theatre színpadán, a hetvenes évek elejére viszont már könyvtárnyira rúgó irodalom méltatta a legnagyobb élő angol drámaírót. A dicstelen indulástól a beérkezésig eltelt másfél évtized drámai terméséből ad most közre három darabot a kötet: Pinter legjobb és legjellegzetesebb színpadi műveit. A pinteri abszurd dráma voltaképpen külön utakon jár, nem ragaszkodik a klasszikus Beckett-Ionesco modellhez. A kiélezett, sarkító megjelenítés nem a parabolai fantasztikumot használja anyagként, hanem a leghétköznapibb helyzeteket: mindennapi eseményeket, látszólag jellegtelen pillanatokat, valóságos élményeket stilizál itt az író. A drámai "elhallgatás" technikája, a sejtető, szorongást keltő effektusok az egyetemes emberi kiszolgáltatottság, fenyegetettség atmoszférájának színpadi megjelenítését szolgálják. A születésnap békés hangulatát egy csapásra sejtelmesen tragikussá változtatja egy rejtélyes zsidó és egy ír terrorista megjelenése. Az étellift szintén titokzatos erőknek szolgáltatja ki hősét. A liften "kézbesített" üzenet Gus halálát jelenti. Nem tudhatjuk az okot; a figurák sorsa, vétke, bűneik ismeretlenek a néző előtt, mindössze a váratlan következmények tűnnek elő - metafizikus tragédiák előérzetét sugallva. A gondnok már világosabban mutatja Pinter drámáinak a klasszikus abszurdtól eltérő egyéni arculatát. Davies alig hasonlít A születésnap Stanieyjére vagy Az étellift Gusára; bonyolultabb, több motívumból és személyiségjegyből teremtett figura. Benne fogalmazódik meg először a későbbi darabok (A szerető, Teadélután, Hazatérés, Tájkép stb.) új, összetett ember- és világképe: a lét és világ abszurditása nem konstruált helyzetek tételes illusztrálásával lesz művészi élménnyé, hanem a valóságos létben tetten ért bizonyossága által.