A II. világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője.

Harold Pinter London munkásnegyedében, Hackney-ban született. Szülei Angliában született zsidók voltak. Lengyelországból származnak. Édesanyjával jó volt a kapcsolata, apjával azonban, aki szabó volt, már annál kevésbé. Tanulmányait a Downs Grammar School-ban kezdte Hackney-ban, ahol az iskolai előadásokban is játszott. Élénken érdeklődött az angol irodalom, azon belül különösen a költészet iránt. Franz Kafka és Ernest Hemingway műveit is olvasta. Két boldogtalan évet követően otthagyta a londoni Royal Academy of Dramatic Arts-ot. A II. világháború kitörése után Pinter családja Cornwallba menekült, ami traumát okozott a fiatal Haroldnak. A háborút követően visszatértek Londonba. London bombázásának élménye soha nem múló emlékké vált számára. Harold Pinter a II. világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. Darabjainak ismertetőjegyei a megnevezhetetlen veszély, a feszültségnövelő csönd, az erotikus fantázia, a megszállottság és a féltékenység. Saját bevallása szerint a klasszikus zene és a jazz egyaránt hatott művészetére, írás közben folyamatosan "érzi" a zene értelmét. 1949-ben megtagadta a katonai szolgálatot, amiért perbe fogták. A bírósági tárgyalások alkalmával mindig magával vitte fogkeféjét arra az esetre, ha esetleg bebörtönzik. Végül a bíró együttérzésének köszönhetően 30 fontra megbírságolták, amelyet apja nehezen ugyan, de kifizetett, a börtönt viszont sikerült elkerülnie. 1950-ben publikálta első verseit Harold Pinta néven. Részmunkaidős színészként a BBC Rádiónak kezdett dolgozni. Rövid ideig a Central School of Speech and Drama hallgatója volt, majd 1951-52-ben egy Shakespeare-társulattal Írországban lépett fel. Az 1953-54-es szezont a Donald Wolfit Társulattal, a King's Theatre-ban töltötte Hammersmith-ben.  

Első darabját, A szoba címűt 1957-ben mindössze négy nap alatt írta a Bristoli Egyetem Dráma Tanszékének. Első egész estét betöltő darabja A születésnap  című dráma volt 1957-ben, melynek ősbemutatója szintén a Bristoli Egyetemen volt, majd egy évvel később előadták a West Enden is. Pinter első hangjátékát a BBC sugározta 1959-ben Egy csöppnyi fájdalom címmel. A kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel Pinter első munkáit. A drámaíró néhány évtizeddel később egy interjúban azt nyilatkozta, hogy "Nincs szükségünk arra, hogy a kritikusok megmondják a közönségnek, hogy mit kell gondolniuk". Jelentősebb művei gyakran egyetlen erőteljes vizuális képből indulnak ki, mint egy egyágyas szoba, amelynek bérlőit ismeretlen erők vagy emberek fenyegetik, és amely fenyegetés pontos okait sem a szereplők, sem a nézők nem tudják kideríteni. A szereplők tetteit a túlélésért vívott harcuk határozza meg. A nyelvet nem csak mint a gondolatok kifejezésének eszközét használják, de fegyverként is. A szavak mögött félelem rejtőzik, a csendjük a félelem, a harag és az uralom csöndje, félelem a meghittségtől. 1956-ban feleségül vette Vivien Merchant színésznőt, akivel egy ideig a Notting Hill Gate nyomornegyedében éltek. Később Pinternek sikerült kölcsönt felvennie és elköltöztek. 1966-ban egy interjúban Pinter azt nyilatkozta, hogy soha nem írt senkinek konkrét szerepet, de felesége több darabjában is játszott. Világhírnevét az 1959-ban íródott és egy évvel később megjelent, több nyelvre lefordított és Magyarországon is többször bemutatott A gondnok - The Caretaker című drámával szerezte. A darab a düsseldorfi bemutatón megbukott, a nézők kifütyülték ugyan, de Pinter neve ismertté vált. Az 1965-ös Hazatérők Pinter talán legrejtélyesebb darabja. A mű több díjat is nyert Angliában és az Egyesült Államokban. Ezt követi a motívumaiban hasonló Tájkép és a Csönd, mindkettő 1969-ben. 1971-ben született a Régi idők, melynek kulcsmondata: "Normális, mi a normális?" A hazatérők megírása után Pinter a következőket mondta: "nem tudnék továbbra is egy olyan szobában maradni, ahol egy csomó ember nyitogatja az ajtót és sétál ki-be". Pinter több darabot is írt a brit televíziónak és rádiónak. Az 1960-és és '70-es években több saját darabját is megrendezte. Az Árulás 1978-as megírásától egészen a Holdfény című 1994-es drámáig nem írt új egész estét betöltő darabot. Az 1982-ben íródott A kind of Alaska című művét Oliver Sack Awakenings című 1973-as alkotása inspirálta. 1977-ben Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művéből készített forgatókönyvet. Szoros barátságot kötött Peter Hall rendezővel, majd elnyerte a National Theatre társigazgatói posztját. 1980-ben született forgatókönyvéért, A francia hadnagy szeretője címűért Oscar-díjra jelölték. 1980-ban elvált Vivientől, majd újra megházasodott, ekkor az életrajzíró Lady Antonia Frasert vette feleségül. Vivien Merchant 1982-ben elhunyt. A válás követően Pinter és fia, az író és rendező Daniel kapcsolata megromlott. Az 1990-es években Pinter a drámaírást némileg elhanyagolta a rendezést helyezve előtérbe. Rendezte többek között David Mamet Oleanna című darabját és Simon Gray több művét is. Saját műveiért az évek folyamán számos díjban részesült Angliában, az Egyesült Államokban és Németországban. 1996-ban munkásságáért elnyerte a Laurence Olivier díjat. 2002 januárjában Pinternél gégerákot diagnosztizáltak, melyet sikeresen kezeltek. 2002-ben az angol királynő lovaggá ütötte. 2005-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Horace Engdahl, a Svéd Akadémia elnökének indoklása szerint: "színdarabjaiban feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatolt az elnyomás zárt térségeibe".

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából