Arezzoban született. Apja, a firenzei jegyző, a fehér guelfek híve ekkor már száműzetésének éveit tölti Avignon mellett és a városban, mely 1305-től a pápa székhelye. Útján követi őt családja is, és Petrarca ifjúsága javarészt ott telik. Később jogot tanul Montpellier-ben és Bolognában, majd apja halálakor visszatér Avignonba, ahol elmélyült tanulmányokat folytatva is vidám, gondtalan életet él. 1327. április 6-án, nagypénteken, a Santa Chiara templomban pillantja meg először Laurát, életének nagy szerelmét s műveinek legfőbb ihletőjét. A pápai udvarnál címzetes kanonokként talál megélhetést, s a nagyúri Colonna család támogatása révén európai utazásokat tesz, melyre megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallja. 1337-ben, megelégelve a mozgalmas életet, visszavonul a Sorgue forrásvidékére, Vauclusébe. 1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban tölti. 1341. április 8-án nagy megtiszteltetés éri: a Capitoleumon költővé koronázzák. Ebben az időszakban jut el Nápolyba mint a pápa követe, s Rómába, a Cola di Rienzo-féle forradalom hírére. Egykori barátja pártjára áll a Colonnák ellenében is, ám később, látván Cola kormányzásának zsarnoki jellegét, eláll mellőle. 1353-ban végleg visszatér Itáliába. Nagy tisztelettel fogadják Firenzében, majd Milánóban, ahol a Viscontiak megbízásából követi minőségben utazik el Prágába és Párizsba. 1361 és 1370 között Padovában, majd Velencében él leányával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elveszti: fia halála után újabb csapás éri a költőt. Több levelet vált ez idő tájt Boccaccióval. Életének utolsó esztendeit egy Arqua nevű falucskában tölti. Itt éri a halál 1374. július 19-én. 

Humanista érdeklődésének köszönhetően felhívta a figyelmet Homérosz eposzaira, Platónra; felújította az episztola műfaját (Epistolae Metricae, Verses levelek) Horatius és Cicero nyomán, filozófia tanulmányokat írt (Jeles férfiakról), epikus költeményt (Afrika). Humanista tanulmányaiban kifejezett filozófiájának, világszemléletének irodalmi kifejezése a Canzionere, Dalos könyve. Ez a mű teszi Petrarcát az elégiaköltők példaképévé. Dante példájára lírai naplót írt, mely két egységből áll: az egyik a Laura szerelmében reménykedő költő érzelmeit kifejező szonettek, canzonék és balladák sora, a másik pedig a Laura halála utáni szerelmes reménytelen, emlékező lelki rezdüléseinek kifejezője.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL