Élete szakadatlan magasba törés, és szakadatlan küzdelem. 1570-ben született Váradon (a későbbi Nagyváradon), egy olyan ősi nemesi családból, amely az első Árpád-királyok óta szakadatlanul jelen volt a hazai történelemben. Amikor született, a család éppen református volt, hanem amikor tizenkét éves volt, áttértek a katolikus vallásra. Gyakori volt ez a hitváltoztatás a reformáció korában: az érdekek és vallások elválaszthatatlanul kapcsolódtak össze. A harcosan protestáns Pázmányok harcosan katolikusok lettek, vagyis elfogadták egyetlen útként a Habsburg-uralmat. És a Habsburgokat szolgáló egyház már készülődött, hogy a reformáció mozgalmaival szemben rendszeres ellenmozgalommá formálja a tömegek visszakatolizálását. Ez a törekvés volt az ellenreformáció, és az ellenreformáció legfontosabb szervezete a jezsuita rend volt. Pázmány Péter jezsuita lett, és a magyar ellenreformáció legfőbb szellemi vezére. A jezsuiták kitűnő tanárok voltak, akik ki tudták választani a legkitűnőbb tanítványokat. Pázmány előbb kitűnő tanítvány volt, hogy azután kitűnő tanárrá s azon túl egész nemzete oktató-nevelőjévé váljék. A jezsuiták hamar felismerik rendkívüli képességeit, különböző külföldi iskolákba küldik tanulni. Krakkóban, Bécsben, majd évekig Rómában képezi magát teológusnak, és fiatalon emelkedik a grazi egyetem filozófia professzorává. Sok nyelven jól tud, latinul is a század jelentékeny stilisztái közé tartozik, de amikor már pontosan tudja a tennivalóját, csak magyarul ír. Még külföldi vitatársainak is magyarul válaszol, mondván, hogy ha az ő magyar szavaira azok latinul felelhettek, ő is felelhet magyarul a vele latin nyelven vitázóknak. És világtekintélye hamarosan oly nagy, hogy amit magyarul leír, azt le is fordítják latinra, hogy mások megértsék. 

1603-ban jön haza, hogy az élére álljon a magyarországi ellenreformációnak. Akkor már mögötte volt kitűnő fordítása: Grazban a magyar olvasók számára lefordította Kempis Tamás lírai szépségekkel teljes elmélkedő könyvét Krisztus követéséről. Már nyomdában van a könyv, amikor a 33 éves professzor hazatér, nemsokára meg is jelenik, hogy azóta számos kiadást érjen meg. De ugyanakkor már magyar nyelvű vitairatban száll szembe Magyari Istvánnal, a református prédikátorral, aki a katolikusokat vádolja az ország romlásának okaival. És ettől kezdve szüntelenül vitázik. Nagy fölényben van ellenfeleivel szemben: sokkal műveltebb náluk, sokkal szebb a stílusa, és jobb író. Még a protestáns teológiákat is jobban ismeri, mint lutheránus vagy kálvinista ellenfelei. Szavainak írva is, élőszóban is lenyűgöző a hatása. A szószékre lépő Pázmányról hamarosan kiderül, hogy szónoknak is versenytárs nélküli. Ha kell, félelmetes, ha kell, mulatságos; szavai tudnak dübörögni, elbájolni, nevettetni. Az emberek tódulnak a prédikációira, még az ellenfelei is. A főúri érdek felismeri benne a legalkalmasabb szószólót és irányítót, gyorsan éri el a mind magasabb rendeket, végül ő lesz az esztergomi prímás-érsek, amelyhez elnyeri a bíborosi rangot is. Egyszerre egyházi és politikai főalak. És különös módon közben mindig a nép érdekét tartja szeme előtt. Hazafias pátosszal szolgálja a haza ellenségeit, mert azt hiszi, nincs más út. De éppen ezért ismerte fel idővel, hogy az erdélyi fejedelemségnek nagy jelentősége van a magyar érdekek védelmében. Kezdetben egyértelműen Erdély-ellenes, de van ereje belátni magatartásának tévességét, és egyezséget keresni a Habsburg-királyság és a független Erdély között. Közben pedig írja műveit. Ezek a magyar barokk stílus legszebb megvalósulásai. Képekben gazdag, mozgalmas, gondosan szerkesztett mondatai múlhatatlanul példaszerűek. Gondolatai akkor is érdekesek, ha nem értünk egyet velük, mert így vitára ingerelnek. Fő műve, az Isteni igazságra vezérlő kalauz nemcsak a teológia világának összefoglalása, hanem a kor ismereteinek is enciklopédiája. S közben ízes kifejezések tárháza. De alighanem ennél is jelentékenyebb prédikációinak gyűjteménye, amely egy évvel halála előtt jelent meg. Több mint három évtized szónoki tevékenységének egésze, és erkölcsi útmutatásban még a mi időnktől és a mi törekvéseinktől sem idegen, hiszen a felelős, tiszta lelkiismeretű ember életeszményét keresi. 1637-ben, 67 esztendős korában halt meg. Kétségtelen, hogy századának nagyjai közé tartozik. Olyan utat járt, amelynek következményei végzetesek voltak hazájára, nemzetére. De ő ennek a hazának és nemzetnek az érdekét vélte szolgálni, és mint a stílus művésze, a nyelv gazdagítója, az erkölcsi eszmény kifejezője, vagyis mint íróművész nagy hatással szolgálta is. Az államférfit megbírálta a múló idő, az író azonban kétségtelen klasszikusaink közt foglalja el a helyét.

Művei

1/Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairul írt könyvére (Nagyszombat, 1603)
2/Keresztyéni imádságos könyv (Graz, 1606)
3/Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél (Pozsony, 1609)
4/Isteni igazságra vezérlő kalauz (Pozsony, 1613)
5/Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk (Pozsony, 1631)
6/Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek összes munkái (I – VII., Budapest, 1894 – 1905)
7/Pázmány Péter munkáiból (Budapest, 1904)
8/Pázmány Péter összegyűjtött levelei (I – II., Budapest, 1910 – 1911)
9/Pázmány Péter válogatott írásai (Rónay György válogatása, Budapest, 1957)

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL