A modern spanyol-amerikai kultúra kimagasló egyénisége. A mexikói egyetemen tanult. Több irodalmi lap kiadója és munkatársa volt. 1944-ben Guggenheim ösztöndíjasként Európában telepedett le, majd diplomáciai szolgálatot teljesített Párizsban, Tokióban és Új-Delhiben. Első kötete az Elvadult hold (1933). A spanyol polgárháború idején jelentette meg a Nem törnek át! c. művét. Paz 1960-ban Szabadság, adott szóra c. válogatása fogja össze annak a 8 kötetnek a legjavát, amely 1935 és 1958 között született, köztük a Napköve (1958) c. kötetét, mely számára a világhírt jelentette. Művészetében a belső és külső világ ellentmondásainak megragadására törekszik. Verseiben az egyéni és a társadalmi lét problémáira, a szó, az idő és a szerelem titkaira keres választ. A nálunk is nagy népszerűségnek örvendő mexikói költő, a spanyol nyelvi kultúra területén műkritikusként is fontos helyet foglalt el. 

Úgy gondolta, hogy a költészet, a zene és a festészet egy közös tőről fakad. Meg is fogalmazta: a "Szentháromság misztériumához hasonlóan egyek". Mindhárom művészet ugyanazt akarja: feltárni a létezés éjszakai oldalát, de úgy, hogy az a vakító napfényben is megőrizze sötét voltát. 1990-ben Nobel-díjjal tüntették ki. 1998 április 19-én elhunyt Mexikó városban. Ravatalánál ezrek rótták le a tiszteletüket, a televízió csatornák és a rádióállomások napokon át emlékműsort sugároztak, több napilap füzetszerű mellékletben tette közzé a Nobel-díjas író hatalmas életművének fontosabb adatait. Özvegye, Marie Jo Paz így búcsúzott tőle: "A költő nem halt meg, él, fennmarad a műveiben, példájában és Mexikó iránti mérhetetlen szeretetében." Octavio Paz hamvait a század legnagyobbjai mellé, Diego Rivera, Amado Nervo, Jaime Torres Bodet, Rosario Castellanos, Agustín Lara mellé helyezték el. Magyarul megjelent írásai: Napköve (versek, 1958); Fekete sugarak (válogatott versek, 1971), Az erotikus túlpart: Sade (2001), valamint antológiákban és folyóiratokban néhány verse.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL