Vidéki levelek

A 17. század egyik legjelentősebb gondolkodójának, Blaise Pascalnak, a Gondolatok melletti másik fő műve a Vidéki levelek. Az 1656-57-ben született írások a kor legnépszerűbb vita iratai voltak, melyben a nevét eltitkoló szerző az elvakult jezsuitákat ostorozza. A levelek számtalan fontos teológiai kérdést érintenek, mondhatni összefoglalják a teológia az idáig felvetődött legfontosabb problémáit. Ám a művet stílusa, pazar okfejtései, iróniája teszik a mai napig korszerűvé.

Gondolatok

Pascal nagyhatású francia filozófiai író, matematikus, aki azonban janzenizmusa miatt nem sorolható a nagy keresztény bölcselőkhöz. Utolsó éveiben egy nagyszabású apológián dolgozott, amelyben össze akarta egyeztetni a keresztény vallás tanait az ésszel, a diadalmaskodó racionalizmussal. Ez a mű nem készült el. Családja és hívei halála után meglehetős önkényesen összeállították a hátramaradt töredékeket és jegyzeteket és így keletkezett a Pensées, Pascalnak és talán az egész Nagy Századnak legnagyszerűbb alkotása.

Bölcseletében a hit és a tudás különállóságából indul ki, valamint a két véglet - a semmi és a minden között álló emberből. A hangsúlyt a gondolkodó egyénre helyezte: az ember a minden, a végtelen megismerésére törekszik, holott tudja, hogy véges lényként erre esélye sincs. De épp abban látja az ember nagyságát, hogy korlátozottságának tudatában is törekszik a teljességre, s hisz a lélek halhatatlan voltában. Ez örökös gyötrelmeket okoz a gondolkodó egyén számára, aki még ebben a tragikus helyzetben is találhat szilárd kiindulópontot. Pedig a helyzet látszólag nagyon is aggasztó - az egzisztencialisták tragikus életérzését vetíti előre: "Egyebet sem látok, csak a végtelenségeket, amelyek úgy zárnak magukba, mint valami parányt, mint egy soha vissza nem térő pillanatig tartó árnyékot. Csak annyit tudok, hogy nemsokára meg kell halnom, de éppen ez az elkerülhetetlen halál az, amit a legkevésbé ismerek." (Gondolatok, 99.o.)

A kétely azonban mindenre kiterjedhet, még arra is, hogy feltételezzük, hogy lelkünk nem is örök. Erre a helyzetre alkalmazza Pascal az ún. fogadás érvet, mely szerint a végtelenről tudjuk, hogy létezik, de nem tudjuk megismerni, Istenről még azt sem tudjuk bizonyosan, hogy létezik. Ha Istent elfogadjuk (rá szavazunk), akkor két eshetőség van, vagy nyerünk, s akkor Isten által mindent elnyerünk, vagy veszítünk, s akkor semmi sem változik. Vagyis, ha Istenre szavazunk, mindenképpen csak nyerhetünk. Ettől porszem voltunk még nem változik, viszont már az is nagy érdem, hogy felismerhetjük nyomorúságos voltunkat, ezáltal az emberi méltóság a gondolkodásból fakad. "Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál." (Gondolatok, 169.o.)

A gondolkodás kisegítheti az embert a végtelen tengeréből, de a gondolkodás eszköze nem szabad, hogy kizárólagosan az ész legyen. Épp ellenkezőleg. Mivel az ész hatóköre csak a végesre terjed ki, így a megismerés igazi eszköze csak a szív lehet. A szív nyújt bizonyosságot számunkra az első elvekről (külvilág, tér, idő), s az ész csak utólag magyarázza, értelmezi a korábban tapasztaltakat. A szívnek és az észnek azonban együtt kell működnie, s az ész legfontosabb követelménye az önkorlátozás kell hogy legyen.

Bámulatos élességű és távlatú maximákban villantja fel "az ember nagyságát'' és az ember nyomorúságát: "Különös valami a kereszténység. Azt parancsolja az embernek, ismerje el hitványságát, sőt utálatosságát, de ugyanakkor megparancsolja neki, hogy igyekezzék Istenhez hasonlatossá lenni. Ha nem ellensúlyozná az egyik a másikat, e felemeltetése szörnyen felfuvalkodottá, e lealacsonyítása iszonyatosan alávalóvá tenné.'' -- írja. Gondolatai között szerepel az, amit mint a valószínűség számítás megalapítója tesz: matematikailag vezeti le, hogy "kifizetődő"' Isten szerint élni (233. gondolat).

A korai keresztények összevetése a mai keresztényekkel

A Gondolatok és a Vidéki levelek magyarul is népszerű írójának eddig kiadatlan írásai, valamint nővére csodálatos életrajzi írása (Fivérem, Blaise Pascal), a kortárs ajánlásával: Pascal úr rendkívüli alázata és hitbuzgalma jobban megszégyeníti a szabad gondolkodókat, mintha rájuk szabadítanánk egy tucatnyi hittérítőt. (Pierre Bayle)

Száz kötetre való szentbeszéd sem ér fel ezzel az élettel, és messze nem alkalmasak ily mértékben a hitetlenek lefegyverzésére. Pascal úr rendkívüli alázata és hitbuzgalma jobban megszégyeníti a szabadgondolkodókat, mintha egy tucatnyi hittérítőt szabadítanánk rájuk. Nem mondhatják nekünk többé, hogy csupán a kisszerű emberek lesznek vallásosak, hiszen a hit legerőteljesebb megnyilvánulása végett lám a világ egyik legkiválóbb mértantudósához, egyik legelmésebb metafizikusához és legmélyrehatóbb szelleméhez utalhatjuk őket. Egy ilyen filozófus vallásosságának hasonló szavakra kell indítania a vallástalanokat és a szabadgondolkodókat, mint amilyenekre egy bizonyos Dioklész ragadtatta magát, amidőn Epikuroszt meglátta egy templomban: "Micsoda ünnep, kiáltott, mekkora látványosság ez számomra: Epikurosz egy templomban! Minden kételyem szertefoszlott, a vallás visszanyerte tisztelt helyét. Jupiter nagysága soha nem volt számomra ennyire nyilvánvaló, mint most, látván Epikuroszt térdre borulva!

Írások a szerelem szenvedélyéről, a geometriai gondolkodásról

Pascaltól a Gondolatok 1963-as fordításán kívül magyarul csak a Vidéki levelek olvasható egy 1923-as fordításban, pedig gondolkodásának alapvető szándékait elsősorban azok a kisebb írások jelenítik meg, amelyek ebben a kötetben jelennek meg először magyarul. Ezek az írások segítséget adnak a Gondolatok mélyebb megértéséhez, és eloszlatják azt a téves felfogást, amely szerint a pascali gondolkodás megreked a 17. században oly divatos moralisták és aforizmaszerzők színvonalán. A Mémorial, A geometriai gondolkodásról, a most új fordításban közölt Beszélgetés M. de Sacival, az Írások a kegyelemről mellett közreadjuk fennmaradt leveleit és a szerelem szenvedélyéről szóló, ámbár vitatott eredetiségű tanulmányt is.

Íme az ember!
A francia aforizma mesterei

A modern aforizma szülőhazája a 17. - 18. századi Franciaország. A műfaj az arisztokrácia szalonjaiban alakult ki, ahol a kard helyett egyre inkább a "szó fegyverét" forgatták. Tömör megfogalmazásuk elgondolkodtat, ezért sokszor egy-egy rövid mondat is magába tekintésre, elmélyedésre készteti az olvasót.