|
Anyámnak
Hogyha virág lennék,
ölelnék jó illattal;
Hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüstholddal,
beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes
piros szirmú, gyönge rózsaág;
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád;
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.
Nem múlik el a szerelem
Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.
Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számon tartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindig virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.
Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.
Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.
Nem múlik el a szerelem
Getszemáné
Hát jól kiválasztotta őket az biztos
Alig kődobásnyira
javában aludt mind a három
Pedig csak azt kérte
hogy egy órányit virrasztanának vele
Valamicske bort is ittak
attól nehezedett volna el a szemük?
Az a kődobásnyi távolság mérhetetlen
Mérhetetlen
mert nem az Isten Fia
az Ember volt
végtelenül elhagyatva
az Ember
aki vérrel verejtékezett
az előre megélt szenvedésben
S mégis maradt annyi ereje
hogy mentegesse az álomszuszékok
gyarlóságát
"A lélek ugyan kész
de a test erőtlen"
A lélek is csak arra volt kész
hogy futni segítsen
az erőtlen lábnak.
Hangya
Kenyérmorzsát visz a hangya, segít neki apja anyja,
sietnek mert fúj a szél, fúvó szélből eső kél.
Ha én fúvó szél lehetnék, felhő elé kerülhetnék
Szétfújnám a tájon, hogy a hangya meg ne ázzon.
Bögrés diákok
Prózai kötet - Pákolitz István előszava
A bögrés diáksorsban az volt az izgalmas, hogy
vállaltuk. "Itt van Rhodus, itt ugorj!" Nemcsak szándékban, hanem
akaratban, cselekedetben is. "Meg kő tenni a dógot! - ahogy apám mondta.
És nem ímmel-ámmal, de ügybuzgón. Ez az ajzottság persze hullámzó volt, az
azonban szent igaz: meg kellett fogni a dolog végét, mert igen kevés lehetőség,
sokan válogatnak is, akár a tót a vadkörtében.
Alighanem a választási lehetőség sokféleségéből
ered, hogy a hivatástudat meg a lelkesedés csak keveseket szárnyaltat az égig, a
zömnek csupán gyalogos poroszkálásra futja erejéből. Egy régi ismerősöm fia
1977-ben végezte el a tanárképző főiskolát. Fanyalog, nincs kedve tanítani.
Nemcsak a vékonyan csordogáló fizetés miatt, hanem egyáltalán.
Kérdezem: mégis, mihez lenne kedve?
Biggyeszt.
Nem tudja.
Én meg azt nem tudom, hogyan kophat el valaki,
mondjuk, tíz év múltán, miképp ábrándulhat ki a munkájából, ha bele se
szeretett, ha csak ilyen semmitmondó a lelkesedési kezdősebesség?
Szerencsére jóval több az olyan pályakezdő, aki -
bármilyen szakmában - vállalja a "hic Rhodus, hic salta" emberhez méltó
tisztességét, hitét, akaratát és kiteljesítését.
|
