|
Lágerek népe
"Ez a könyv egy hadifogolytáborban
íródott, a fogság mostoha körülményei között. Ez annyit jelent, hogy a
kérdéseket sohasem szemlélhettem kívülről, hanem mindig csak belülről, a drótok
közül. Ezáltal az ítéleteim alkalmasint kevésbé objektívak; de talán éppen ezért
hívebbek, jellemzőbbek.
Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész
fürkészi szómat. Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi
nevükön szerepelnek, egy-két kivétellel, mikor "álnevet" adtam, kíméletből vagy
kénytelenségből. De ha mindig a valóságról szólottam is, a valóság rendjét már
én csoportosítottam; s ezért, ha az igazság szenvedett általa, a felelős én
vagyok, s nem a valóság, nem az élet."
TÓTÉK
- Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?
- Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem?
- De jól tetted, édes, jó Lajosom - mondta Mariska. - Te mindig tudod, mit
hogyan kell csinálni.
(IV. fejezet)
A hatvanas évek közepén íródott kisregény már egyértelműen a magára talált író
remeklése; egyik legtöbbet játszott, legnépszerűbb drámája.
Az 1944-ben játszódó Tótékban egy eldugott falu tűzoltóparancsnokának
tragikomikus figurája révén tiltakozik az író az embert meggyalázó zsarnokság
ellen; ugyanakkor a személyiségről való önkéntes lemondás határait rajzolja meg
egy groteszk históriában, ami látszólag pontosan kijelölt hely- és idő
koordináták között, a második világháború alatt, a fegyverzajtól még távol eső
Magyarországon játszódik ugyan, tanulsága mégis egyetemes érvényű. Ennek a műnek
az idők jártával más és más aspektusa tűnik elő, még mondanivalója is mintegy
átalakul. A Tóték harctéren megbolondult őrnagya, aki a kedvesen ostoba vidéki
tűzoltó család mindennapjait dúlja fel, és aki személyében és kisugárzásában
szinte szimbólumává válik a háború abszurditásának, a mai olvasó számára már
valószínűleg nem egyedüli főalakja a darabnak, helyet ad a bumfordi tűzoltó
papának, a naivul maga kellető leánynak, s a kispolgáriság monumentalitását
képviselő Tótnénak, s a mindennapi jóság, humanizmus komikus-szerencsétlen
képviselőjének, a rossz híreket közlő harctéri leveleket rendszeresen
elsikkasztó postásnak is. Az abszurd eszközei mára már elhalványodnak, hogy
helyettük annál erősebben kidomborodjék a mű realizmusa. A mű eredetileg
irodalmi forgatókönyvnek készült - furcsa paradoxon, hogy éppen filmes
megvalósítása váratott legtovább magára - s ez jól kivehető a kisregény forma
merész "vágásokkal" dolgozó, kihagyásos cselekményvezetésén, szűkszavúságában is
felidéző erejű szerzői kommentárjain.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
EGYPERCES NOVELLÁK
Használati utasítás
Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a
novellában a hiba. Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek!
A rövid novellák, karcolatok, humoreszkek az élet egy-egy kiragadott
eseményének, villanásnyi gesztusoknak, mozdulatoknak rendkívül tömör, lényegre
törő leírásai. A legtöbbször az élet értelmét boncolgató mondanivaló
megközelítését kétféleképpen éri el. Az írások egyik csoportjában életünk
leghétköznapibb eseményeit úgy tömöríti, sorakoztatja egymás mellé, hogy a leírt
mozzanatok a leleményes írói szerkesztés révén megdöbbentenek vagy éppen
nevetésre ingerelnek. Kiemelkednek ebből a csoportból a háború, a hadifogság
egy-egy eseményét felvillantó írások (Havas tájban két hagymakupola; Perpetuum
mobile; Egy jól sikerült temetés). A novellák másik fajtájában extrém
szituációk, eseménysorok helyeződnek a hétköznapi világba, úgy, hogy azok végül
is - az olvasó asszociációi hatására - majdnem megtörténtekké, vagy
megtörténhetőkké válnak. Ilyen például a Néhány perc külpolitika hősének
története, aki a TÜKER-nél hasadóanyagot akar vásárolni, s miután némi
csúszópénzt ad az eladónak, sikerül is neki.
Örkény egyperceseinek világában minden hős, esemény, gesztus valamiféle torzító,
groteszk tükörben mutatkozik meg. Doktor K. H. G. -t azért lövi le az SS-őr,
mert számára ismeretlen nagyságokról (Schiller stb.) faggatja (In memoriam Dr.
K. H. G.) A nevelési célzatú múzeumlátogatás viszont egy semmiben sem jeleskedő
kisember kacatját tárja a diákok elé (Magyar Pantheon), a képviselő pedig otthon
mondja el beszédét és a Parlamentben vesz fürdőt (Egy országgyűlési
felszólalás). Látszólag minden a feje tetején áll, az írót mintha a "semmisem
szent" szenvedélye fűtené - s éppen így, a totálissá fokozott fals révén nyitja
rá a befogadás közben hol elképedt, hol mosolyra fakadó olvasó szemét életünk
különböző előjelű tényeire.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
Rózsakiállítás
Az író vallomása:
Ma már mindannyian tudjuk - ha a magunk ámítására le nem tagadjuk -, hogy
életünk szakadatlan szerepjátszás. Tudni véltük azt is, hogy minden pózt,
álruhát és jelmezt levetünk azon a küszöbön, amely a létből a nemlétbe vezet át.
Kegyelettel idéztük az eltávozottak utolsó szavait, hisz akkor már nem lehet,
mert nem is érdemes hazudni. A halál közelsége - ezt hisszük és valljuk
évezredek óta - kiszólít ugyan a létezésből, de megtisztít a hiúságtól,
önzéstől, nagyravágyástól, képmutatástól, és fölment minden manipuláció alól.
Mindez igaz volt máig, de ma már nem egészen az. Végső magányunk perceit is
kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható,
többféle hullámhosszon és akárhány csatornán sugározható, milliók képernyőjére
rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.
Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős
alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük se más,
mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, de ami történik, ővelük másképpen
történik; erről a másról szól e kisregény.
|
