Gimnáziumi tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, 1930-ban beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára, 1932-ben megszakítva itteni tanulmányait a gyógyszerészeti karra iratkozott át, s ott kapott diplomát 1934-ben. Ez évben részt vett a Keresztmetszet című folyóirat alapításában, itt jelentek meg első írásai. 1937-ben a Szép Szóban jelent meg Tengertánc című elbeszélése, Ő maga ettől az időponttól számította írósága történetét. 1938-ban Londonban, majd 1939-ben Párizsban élt, meglehetősen nyomorúságos körülmények között. Szeptemberben, a háború kitörése után tért vissza, beiratkozott ismét a műegyetemre, s 1941-ben szerzett mérnöki diplomát. 1941-ben jelent meg első kötete, melyben elbeszéléseit gyűjtötte egybe (Tengertánc, Bp.). 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, itt vészelte át a voronyezsi offenzívát, s két évig a Tambov melletti fogolytáborban élt. 1945-ben került át Moszkva mellé, Krasznogorszkba, s ismét írni kezdett. Itt készítette el Voronyezs c. színművét, a Lágerek népe c. szociográfiáját és önvallomásait Emlékezők címmel. Ez utóbbit egy társával juttatta haza s 1946-ban adták ki Amíg idejutottunk címmel. 1946 karácsonyának másnapján érkezett haza, s rögtön bekapcsolódott a kor eleven irodalmi életébe. 1947-ben már két könyve is megjelent, mégis egy izgalmas színpadi vállalkozása körül támadt heves vita dobta nevét a köztudatba (Moliere Fösvényét adaptálta). 1948-ban Budai böjt címmel adott ki novelláskötetet. Tárgyalásokat kezdett a Művész Színházzal Voronyezs c. drámájának színre viteléről, erre azonban 1949-ben nem került sor, s ugyanebben az évben bezúzták Idegen föld c. kis novelláskötetét.

1951-ben jelent meg Házastársak c. regénye, melyből Becsület és dicsőség címmel forgattak filmet. A következő évben Lila tinta címmel közölt elbeszélést a Csillagban. A novella körül hatalmas botrány támadt, önkritikát kellett gyakorolnia. Igyekezett alaposan megismerni a kor hétköznapjait, ezért rendszeresen utazott Sztálinvárosba, hogy hiteles képet nyerhessen az építőmunkáról. 1954-ben Hóviharban címmel jelentetett meg novellás kötetet. Déry Tiborral közösen kezdték írni a Három nap az Aranykagylóban c. regényt, ezt azonban félbehagyták, mint ahogy félben maradtak egyéb írói tervei is. A Szépirodalmi Könyvkiadóban kapott lektori állást. 1956-ban Ezüstpisztráng címmel adott ki kötetet, 1957-ben pedig egyik népszerű kisregényét, a Glóriát fejezte be, amelyben immár teljes érettségében mutatkozik meg iróniája s felvillan a groteszk iránt érzett különös tehetsége is. A következő két évben teljes hallgatásra kényszerült, gyógyszertárban dolgozott. Tudományos referátumokat készített. Ezekben az években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával (vele 1965-ben kötött házasságot), akitől sok segítséget kapott igazi tehetsége teljes kibontakoztatásához. Lassú visszatérését jelképezte, hogy újra elbeszélései jelenhettek meg a Pándi Pál szerkesztette Új Írásban. Ismét érezni kezdte magában az alkotó kedvet, lassan oldódtak görcsei, s mind biztosabban talált rá arra a groteszk formára, mely nem előzmények nélküli, mégis az ő gyakorlatában lett irodalmunk befogadott ábrázolási eljárása, s a Macskajáték (1963), a Tóték (1964) és a Jeruzsálem hercegnője (1966) első "egyperces novellái" révén emelkedett világirodalmi rangra. Az "egypercesek"-kel műfajt teremtett, megmutatta, hogy a hétköznapi valóság tényei más közegbe helyezve milyen megdöbbentő, felkavaró hatást kelthetnek. Voltaképp egyfajta irodalmi konvenciórendszert bontott vele s egy újnak az elemeit kezdte építeni. Törekvésére visszhangzott mind nagyobb közönsége is, 1967 februárjában – Latinovits Zoltán zseniális főszereplésével, Kazimir Károly Radnóti Zsuzsa gondozásában jelennek meg életmű-sorozatának kötetei. És maradt még annyi ideje, hogy megírja az életveszélyes élet képtelen komédiáját, a Pisti a vérzivatarban-t és legvégül, mintegy csúcspontját a bizarrságnak, groteszkségnek és abszurditásnak: a Rózsakiállítás című kisregényt arról, hogy milyen mulatságos egy temetés. Lehetséges, hogy ezután gúnyos mosollyal az ajkán fogadta a halált. Születésének 80. évfordulóján Székesfehérváron Örkény István emlékülést rendeztek (1992. ápr. 24.). József Attila-díjas (1955, 1967), és Kossuth-díjas (1973) író.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.