Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett. Kritizálta a korabeli értékrendet, különösen a kereszténységet, a szocializmust, a darwinizmust. Különc zseniként került be a történelembe. Szenvedélyes elkötelezettség, radikális újítási akarat, nyelvi mágia jellemzi munkásságát. Nietzsche mindig is vitatott gondolkodónak számított. Filozófiája, művészetfelfogása rendkívül nagyhatású, sok szerzőt, művészt megihletett. A vallást hazugságnak tekinti az emberen túli ember szemszögéből nézve, a részvétet a tömegmorál jelének (jobban mondva a tömegmorállal való megalkuvásnak). A részvét az ami szerinte tönkreteszi az erős embert aki magasabb célok felé tekintve ki van téve annak a veszélynek hogy az emberi szenvedés láttán képtelen követni elhatározását. Tagadta az akkor fennálló államrend- és szerkezet jogosultságát a néptömegek vezetésében. Az uralomra termett, erős embert hirdeti.

Németországban, a Lützen melletti Röckenben született, protestáns lelkészi családban, 5 éves korában édesapja meghalt, a család hamarosan Naumburgba költözött. Az iskolában kitűnt képességeivel a többi gyerek közül – tízévesen zenét komponált és verseket írt – ezért tanárai ingyen továbbtanulásra javasolták a híres schulpfortai intézetbe. 1858 októbere és 1864 szeptembere között járt gimnáziumba a Naumburg melletti Schulpfortában. Átfogó klasszikus képzést kapott, és itt találkozott először Wagner zenéjével. Ezekben az években beletemetkezett az antik irodalomba és a romantikus költészetbe, és ekkortájt kezdett eltávolodni a kereszténységtől. 1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, és klasszika-filológiát, művészettörténetet és egyháztörténetet tanult. Később átiratkozott a lipcsei egyetemre, ahol a Theogniszról készült írásai felhívták rá tanárai figyelmét. Már tanulmányainak befejezése előtt, 1869-ben meghívták a bázeli egyetemre tanárnak. Május 17-én látogatta meg először Wagnert a Luzern melletti Tribschenben. A bázeli egyetemen május 28-án tartotta meg székfoglaló előadását Homérosz és a klasszika-filológia címmel. Ekkor kezdődött kapcsolata Jacob Burckhardttal. Az élethez és művészetekhez való viszonya radikálisan megváltozott, miután elolvasta Schopenhauer fő művét, a Világ mint akarat és képzetet, de Wagner zenéje is mély benyomást tett rá, sőt Wagnerhez baráti viszony is fűzte. Schopenhauer az addigi nyugati filozófiával ellentétben nem az észt állította a létezés középpontjába, hanem az akaratot, amely az észt csak mint puszta eszközt használja . Innen ered a nietzschei "hatalom akarása" motívum. Ugyanakkor megjegyzendő hogy már a korai írásokban sok fejtegetés és boncolgatás arra utal hogy a fiatal Nietzsche már akkor sem békélt meg a schopenhaueri akarat fogalmának statikus 'voltával' - jelesül később azt veti szemére Schopenhauernek hogy nem adott magyarázatot az akarat fogalmára, hiszen az akarat magában már valami után való akarat, amelyet Schopenhauer sem tagad, de ő a Kanti magánvalóval való viszonya miatt az akaratot túlságosan axiomatikusan fogta fel. Innen ered a hatalom akarása gondolatilag, de Nietzsche megfogalmazásában pontosan az ellentéte a schopenhauerinek. És végül ez nem azt jelenti hogy nincsenek közös vonások a két akarat felfogás között. 1870 márciusában kinevezték rendes professzornak. Augusztustól önkéntes betegápolóként részt vett a német-francia háborúban. Súlyosan megbetegedett. Októberben visszatért Bázelbe. Életre szóló barátságot kötött Franz Overbeck teológussal. 1872 februárja és márciusa között előadás-sorozatot tartott Művelődési intézményeink jövőjéről címmel, amely csak hátrahagyott írásaival jelent meg. Ebben az évben jelent meg A tragédia születése című munkája. Nietzsche szakított az addigi filológiával és új elképzelésekkel állt elő, amivel nem aratott sikert a kor filológusai közt, így Nietzsche filológiai pályafutása igen rövidre sikerült. Egyetemen meghirdetett óráira nem jelentkeznek diákok, egészségi állapota romlani kezdett. 1873-ban megírta első korszerűtlen elmélkedését: David Strauss, a hitvalló és író - Hans-Joachim Köhler Wagner sugallatát mutatja ki a mű élesen támadó hangvétele és megírásának célja mögött, majd 1874-ben a második korszerűtlen elmélkedést: A történelem hasznáról és káráról az élet számára. A filozófia a görögök tragikus korszakában című töredék csak a hátrahagyott írásokkal jelent meg. Még 1874-ben elkészült a harmadik korszerűtlen elmélkedés: Schopenhauer mint nevelő. 1875-1876 között vetette papírra negyedik korszerűtlen elmélkedést: Richard Wagner Bayreuthban címmel. Egészségi állapotára hivatkozva otthagyta az egyetemi katedrát, és ettől kezdve 1888-ig szüntelen vándorlásban élt Olaszország és Franciaország között. 1876 és 1878 között készült az Emberi, túlságosan is emberi című műve. Ebben a műben bontakozik ki először Nietzsche teljes szellemi személyisége: nem engedi magát visszatartani semmilyen előítélettől, semmilyen gondolati következménytől.

1878. január 3.: Wagner utolsó küldeménye Nietzschének, a Parsifal. Májusban Nietzsche elküldte Wagnernak az Emberi, túlságosan is emberi című művét, utolsó levelének kíséretében. 1880-1881 között megírta a Hajnalpírt. Nietzsche az első nyarát töltötte Sils-Mariában. November 27-én először hallotta Bizet Carmenjét Genovában. Nietzsche az egyre "veszélyesebb kíváncsiság" útját járta, következő műve a Vidám tudomány. 1883 februárjában Rapallóban megszületett az Imígyen szóla Zarathustra első része, amelyet a nietzschei munkásság fő művének szoktak tekinteni. 1884 januárjában Nizzában elkészült a Zarathustra harmadik része, és még ebben az évben meg is jelent. Augusztusban Heinrich von Stein meglátogatta Sils-Mariában. Ez év novemberétől 1885 februárjáig Mentonéban és Nizzában írta meg a Zarathustra negyedik részét, ami 1885-ben magánkiadásban jelent meg. A Zarathustra megírása után betegsége egyre inkább kezdett eluralkodni rajta, egyre felfokozottabb izgalmi állapotban dolgozott a minden értékek átértékelésén. Utolsó periódusában megjelent fontosabb munkái: Túl Jón és Rosszon (1886), A morál genealógiája (1887), A Wagner-ügy (1888), Bálványok alkonya (1889). Összeomlása után jelent meg Az Antikrisztus és legvégül az Ecce Homo, amely önéletrajz jellegű. 1889. január elején Torinóban bekövetkezett Nietzsche szellemi összeomlása. Tébolyult leveleket és táviratokat címzett barátaihoz és idegenekhez egyaránt, amelyeket hol "Dionüszoszként", hol a "Megfeszítettként" írt alá. Teljes szellemi összeomlása után édesanyja, majd anyja halála után húga gondozta 1900-ig, amikor Nietzsche, csaknem 12 év szellemi elborultság után meghalt Weimarban.