|
Ms Biswas háza
Vidiadhar Surajprasad Naipaul huszonkilenc évesen lett ismert és
elismert író – történetesen épp e könyv, a Mr Biswas háza révén. Olvasóját
hihetetlenül gazdag világba vezeti be, holott e kozmosznak valójában az élő,
cselekvő szereplők hatalmas sokasága ellenére is mindössze egyetlen, magányos
lakója van: a nagyon esendő, küszködő, csak gyermekeiben diadalmaskodó Mohun
Biswas. Szomorú, bár nem sötét könyv, mint ahogy a legtöbb élet – köztük Mr.
Biswasé – sem sötét, csak szomorú. Az író úgy segít hozzá a harmadik világ
megértéséhez, hogy nem teszi sem nosztalgikus, sem borzongató egzotikummá, sem a
jól bejáratott européer lelkifurdalásunk tárgyává. Művének helyszíne
szülőhazája, Trinidad, főszereplője pedig apjának mása, a gyarmatosító brit elit
és a nincstelen feketék közti társadalmi félúton botladozó, indiai telepesek
fia. Mohun Biswas hányattatása születésével kezdődik: a hat ujjú fiúhoz sebtében
kihívott pandit jóslata egyenesen megpecsételi sorsát. "Még
a tüsszentése is balszerencsét hoz" – jelenti ki az öreg írástudó, így a
fiút afféle széltől is óvandó félemberként neveli a család. A jóslatot beváltva
hal meg apja, dobja ki mestere, s későbbi feleségének sokat átkozott családjába
is csak egy szerencsétlen véletlen miatt kerül. Évtizedekkel később, halálakor
egy háromezer dollárnyi adóssággal terhelt házat, első saját otthonát hagyja
gyermekeire. És még valami mást is. A pesszimista tónusú regény igazi érdeme a
címszereplő életén keresztül ábrázolt posztkoloniális társadalom szúrós-szagos,
kíméletlen bemutatása, bírálata. Az író saját gyerekkori környezetének,
gyökértelenségének, a brit társadalmi "vívmányokat" és az indiai kasztrendszert
kénytelen-kelletlen megtartó, soknemzetiségű, kulturálisan is koldusszegény
Trinidadnak az élveboncolása egyben. Mindez értő, elemző, humorban is bővelkedő
európai nyelven.
A nagy folyó
kanyarulatában Nyugtalanító és szuggesztív könyv. A helyszín Fekete-Afrika kaotikus világa, ahol nincs tegnap és nincs holnap, csakis a jelen, és ahol a kiszámíthatatlan rendszerességgel, időről időre eszkalálódó erőszakhullámok tagolják az élet menetét. E káosz közepén pedig emberek élnek, berendezkedve az életfogytig tartó ideiglenességben. Naipaul nagy témája a harmadik világ irányvesztettsége. És ami a legmegragadóbb, hogy a trinidadi születésű író nem választja a könnyebbik megoldást, nem tesz rá kísérletet, hogy a nyugati világ kényelmesen bejáratott önvádjával vesztegesse meg az olvasót. A reménytelen helyzet legfőbb oka Naipaul szerint a kulturális és szellemi tradíciók hiánya, és ebből következően a reflexív gondolkodásnak, a tisztánlátás lehetőségének az elvesztése. Innen már csak egy lépés e hiány elfedése a legkülönfélébb hazugságokból barkácsolt, szedett-vedett díszletekkel: ködképekkel, hazug ideológiákkal és súlyos előítéletekkel. Ahogy az egyik szereplő megfogalmazza, alighanem a regény legkeserűbb felismerésével: "Itt nem arról van szó, hogy nem tudják a jót a rossztól megkülönböztetni. Itt nincs olyan, hogy jó." Naipaul csúf, poros, piszkos Afrikájának minden "gyarmatáru-romantikától" és folklórszíntől megfosztott képei sokáig kísérik az olvasót: olyan regényterepet teremt, amelyen bármely pillanatban felbukkanhat egy véres kezű, hideg fejű diktátor. A nagy folyó kanyarulatában felfedező út az olvasó számára egy még mindig formátlan és ezért félelmetesen kiszámíthatatlan világba.
Fél élet Sir Vidiadhar Surajprasad Naipaul Fél élet című regénye 2001-ben jelent meg, ugyanabban az évben, amikor a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal tüntette ki életművéért. Ez a könyve harminc évvel "fő" műve, a Ms Biswas háza után látott napvilágot, de ugyanabból az élményanyagból táplálkozik - írója a kultúrák határain akarva-akaratlanul átkelő ember meghasonlott, néha elviselhetetlen feszültségekkel terhes létét ábrázolja. A történet főhőse, Willie Somerset Chandran indiai bráhmin család gyermeke, aki helyi iskoláztatása után Londonba kerül, ahol aztán megjárja az ottani értelmiségi mikrokozmosz különböző színtereit. Kezdettől saját önazonosságának keresése mozgatja, az új világot azonban nem hódítóként teszi magáévá: a nevelési regényekből ismert folyamatnak, mondhatni, " úszója, nem vezére". Mindaz, amit saját "Erziehungsroman"-ja e színhelyén, a széthulló impérium központjában megtanul, csak megerősíti benne, hogy két világ határán, de mindkettőben - már és még - idegenül bolyong. Az otthonosságot a szerelemben, pontosabban egy házasságban próbálja megtalálni, ez azonban újabb félig-létbe, félig-világba veti: a történet felesége szülőföldjén, a Portugáliáról leválni készülő Mozambikban folytatódik. Willie Afrikában múltjától ismét elszakadva folytatja jövő nélküli életét - mindazt amit átél, Naipaul hatásos és érdekes személyiség- és korrajzzá fogalmazza. Az indiai és a brit couleur localt itt újabb egzotikus színek váltják fel, a fél-életet élő indiaiak és londoniak után terítékre kerül az afrikai portugálok panoptikumi világa is. Az író ezeket a hatásokat is beépíti hősének folyamatosan alakuló személyiségébe, akiben ezek a regény végére nagy horderejű, döntő elhatározást érlel meg. Az olvasó végül nem tudja meg, szert tesz-e Willie Chandran a történet egésze során vágyott szilárd identitásra, de nem is ez a lényeg. A könyv nem karrier-recept, egyszerűen látleletet kínál arról az emberi szituációról, amelyet a globalizáció következtében a huszadik században száz-meg százmilliók voltak kénytelenek megélni. |
