Moliére világa

Tartuffe

Ha meglátom az ön mennyei bájait,
Szívem behódol és már nem okoskodik.
Furcsának tűnhetik, tudom, ez a beszédem -
Végre is, asszonyom, nem vagyok angyal én sem.

Moliére a kor legjellemzőbb, a polgári előrehaladásra legveszedelmesebb típusát formálja meg Tartuffe alakjában. Ez teszi lehetővé, hogy az író valamennyi jellembeli fogyatékosság közül a képmutatást ábrázolja a legundorítóbbnak.

Orgon, a párizsi polgár családjába fogadja az álszent Tartuffe-t, aki teljesen feldúlja a család nyugalmát. Orgon közli lányával, hogy korábbi ígéretével ellentétben nem adja szerelmeséhez, Valérhez, Tartuffe-nek szánja. A harc Marianne boldogságának megmentéséért, és az álszent leleplezéséért folyik. Orgon egy idő múlva tisztán lát, s kiutasítja házából a képmutató álszentet. A cselekmény tetőpontja: a meggondolatlan Orgon nemcsak vagyonát adta Tartuffe-nek, hanem veszélyes titkokat is rábízott. Tartuffe visszaél ezzel, s feladja Orgont a királynál. A megoldást a király nagylelkűsége és bölcsessége hozza: régi szolgálataira emlékezve megbocsát Orgonnak, Tartuffe pedig - akiről kiderül, hogy régóta körözött gonosztevő - börtönbe kerül. Tartuffe szimbólum lett, az álszent, kétszínű ember jelölésére.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

A FÖSVÉNY

Tolvaj! Tolvaj! Gyilkos! Haramia! Törvényt! Igazságot, igazságos ég! Végem van, meggyilkoltak! Elmetszették a torkomat, ellopták a pénzemet! Ki lehetett? Hová lett? Hol van? Hova bújt? Hogy fogjam meg, mit csináljak? Ki vagy? Megállj! (Saját karját kapja el) Vissza a pénzem, gazember!

Moliére saját osztálya egyik torz jellemkinövését, a pénzimádást teszi nevetség tárgyává. A címszereplő, Harpagon cselekedeteinek egyetlen mozgató rugója a pénz. A szerelem, a család vagy az élet bármely más mozzanata csak abból a szempontból érdekli, hogy gyarapítja-e vagyonát. A riasztóan torz szenvedély őt magát boldogtalanná, a tőle függők életét pedig terhessé, elviselhetetlenné teszi. Pénze, gazdagsága nem a jólét, a gondtalanság forrása, hanem a rettegésé, a gyanakvásé. A tragikomikum akkor hág tetőfokára, amikor fösvénysége lelepleződik, és hitvány tervei összeomlanak. Végső soron ez a színmű a pénzt legfőbb értékké tevő polgárság bírálata. Harpagon alakja nemcsak a fukarság koroktól független szimbóluma, hanem a pénzgyűjtő polgár, a tőkés felismerhető őse is, az arany által kormányzott világ tipikus alakja.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

Zsugori

A régi magyar műfordításokat bemutató sorozat első drámakötetét tartja kezében az olvasó. Az 1790-es években szerveződő magyar hivatásos színészetnek sok jól játszható darabra s főleg sok vígjátékra volt szüksége, hogy szűk közönségét a gyakori bemutatókkal meg is tartsa. Eredeti magyar művek híján fordításokat játszottak, azaz jobban mondva külföldi művek hazai színre alkalmazott "magyarításait"; ezeket jobbára a már virágzó iskolai színjátszásban gyakorlatot szerzett paptanárok készítették. Közülük volt a legjelesebb, Simai Kristóf, akit kortársai a "magyar Plautusnak" tiszteltek. Simai a 18. századi Komáromba helyezte Moliére vígjátékának cselekményét, a "telhetetlen fösvény embert", Anselme-et nála Némedi Gyolcs Istvánnak hívják, és Simai alföldi nemesembernek teszi meg. A Zsugori igen népszerű darab lett - csupán 1793-94-ben hét előadást ért meg. "Adódott olyan helyzet is, amikor a típus hazai előképei saját magukat láthatták a budai deszkaszínház, a Reischl-ház színpadán. Ez 1793. március 19-én, József napján történt, amikor a pesti országos vásárra felgyűlő alkalmi publikumra számítva (kereskedőkre, tőzsérekre, alkuszokra) tűzték műsorra Simai Kristóf magyarítását" - írja utószavában Kerényi Ferenc.

A képzelt beteg

Argan egész életét és vagyonát elképzelt betegségének szenteli. Egyetlen öröme Béline, második felesége, aki viszont csupán önös érdekből kedveskedik neki. Argan azt szeretné, ha lánya, Angelina orvoshoz menne feleségül, hisz így mindig kéznél lenne a segítség. Ám Angelina titokban mást szeret, és ezzel kezdetét veszi a bonyodalom. Moliére utolsó színdarabja, kitűnő alakításokkal, önfeledt szórakozást ígér. Moliére ebben a darabjában az emberi hiszékenységet figurázza ki. Argant, a képzelt beteget nagyon könnyű az orránál fogva vezetni, mert mindenkinek hisz aki az álomvilágában tartja, s nem veszi észre, hogy a jóakarói csak a vagyonára hajtanak. A kijózanodáshoz kemény leckét kap.