Egy párizsi királyi kárpitos fiaként látta meg a napvilágot, édesanyja korán meghalt. A polgárgyerek Poquelin a város nagyhírű jezsuita kollégiumába (de Clermont) került, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult, eredetiben olvasta Plautus és Terentius komédiáit. Közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apjának, François de La Mothe Le Vayer abbénak a hagyatékát gondozta; ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Első munkái között tartják számon a Lucretius római filozófus által írt De Rerum Natura fordítását (mely mára elveszett). Amikor az ifjú Poquelin 18 éves lett, apja ráhagyományozta az udvari kárpitos címet és az ezzel járó hivatalt, mely így gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. 1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével Híres színház néven megalapították első színtársulatukat, mely azonban 1645-ben csődbe ment. Ekkortól vette fel a Moliére nevet, mely egy kis dél-franciaországi falu neve volt. A csődbe ment társulat tartozásai fejében az adósok börtönébe került, ahonnan csak egy derék útépítő mester kölcsöne mentette ki. Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és 14 éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása és (ennek fejében) névadója volt. Lyonban sokat játszik M., itt Madame Duparc, ismertebb nevén La Marquise is csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille nagy igyekezettel – és hiába –, később Jean Racine viszont sikerrel ostromolta La Marquise-t szerelmével. Racine fel is ajánlotta egyik első darabját Moliere társulatának előadásra. Moliere azonban, bár biztatta az ifjú szerzőt, nem tűzte műsorra a Théagene et Chariclée című darabot. Racine ekkor felajánlotta a művet a Hôtel de Bourgogne társulatának. Amikor ez a lépés Moliére fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított Racine-nal.

1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre (ekkor színházként működő) épületében némi sikerrel játszotta Corneille tragédiáját, a Nicomede-et, illetve A szerelmes doktort. Társulata elnyerte a király testvérének társulata címet, és patrónusa segítségével egyesült az egyik ismert párizsi olasz Commedia dell’ arte társulattal. 1659. november 18-án színházukban mutatták be első átütő sikerének számító darabját, a Kényeskedőket. 1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot, melynek előadásán a király testvére játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája és a Les Fâcheux, melyet a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be. 1662-ben Moliére, társulatának olasz tagjaival együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Ugyanebben az évben feleségül vette, Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt (ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt). Ekkor játszották a Nők iskolája című művét; mind a darab, mind Moliére házassága nagy port kavart Párizsban. A művészetét ért kritika ellenében megírta a Nők iskolája kritikáját és a Versailles-i rögtönzést. Ellenfelei azonban a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást Moliére kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Racine is. Ugyancsak kevéssé szívelték Moliere műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői. Moliére ekkor még erős támogatókra talált: a király melléállt, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta elsőszülött fiának keresztapaságát is. 1664-ben Versailles-ban azonban bemutatták a Tartuffe-öt, amely óriási felháborodást keltett. A hírre, hogy a király felfüggeszti a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait, Moliére 1665-ben megírta a sevillai csábító alakját, a Don Juan vagy a kőszobor lakomáját, melynek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat és Moliére közvetlen kincstári támogatását. Lully segítségével zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktort, melyet ekkor a király megrendelésére alcímmel látott el, és amely így újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be a Mizantróp című, talán legkifinomultabb darabját, melyet a korabeli közönség kevéssé értékelt. Több próbálkozás után, némileg átdolgozva 1667-ben ismételten megpróbálta színre vinni a Tartuffe-öt, ám amint a király elhagyta Párizst, a főpapság betiltotta a művet, melyet így csak pár évvel később, a királyi hatalom újbóli megszilárdítása után tűzhettek ismét műsorra.

Moliére ekkor már beteg volt, és jóval kevesebbet írt, mint korábban. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, melyben ugyanakkor egyértelmű utalásokkal szolgál a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel Dandin György, vagy a becsapott férj című művét, A fösvény azonban hatalmas sikert aratott. Lully-vel társulva ismét zenés darabokat alkotott, melyek közül legismertebb Az úrhatnám polgár, mely egyesek szerint a volt patrónusa, Fouquet ellen forduló Colbert leleplezését célzó szatíra. Ugyancsak Lully-vel együtt alkották meg a Psyché című tragikus balettet, melynek szövegkönyvéhez Thomas Corneille is hozzájárult. 1671-ben meghalt Madeleine Béjart, és Moliére-t mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait, ám az ezt követően írt Escarbagnas hercegnője messze alatta maradt egyéb művei színvonalának. A Tudós nők 1672-es megírásához hozzájárult, hogy Lully-vel eltávolodtak egymástól, így Moliére-nek vissza kellett térnie a hagyományos dráma formákhoz. A darab ugyanakkor nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon. Életének talán legismertebb momentuma az utolsó pillanat, amikor is a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte őt. Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. (Földi maradványait 1792-ben a Pantheonba, majd 1817-ben a Pere Lachaise temetőbe helyezték át.) Magyarországi megismertetése a 18. sz. végén, a 19. sz. elején indul meg.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad lexikonból

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL