A lengyel romantika legnagyobb alakja, egyes vélemények szerint az egész gazdag lengyel irodalomnak ő áll az élén, bár 57 évre terjedő életében alig-alig - úgyszólván csak hónapokig volt Lengyelországban. Litvániában született és nőtt fel, ami ugyanúgy orosz fennhatóság alatt volt, mint Lengyelország nagyobb, keleti része. Lakosságában mindig jelentékeny nemzetiség volt a lengyel. A Mickiewicz család a nemesi értelmiséghez tartozott. A költő apja ügyvéd volt, elődei közül számosan jogászok. Iskoláit, egyetemeit is litvániai iskolákban járta. Ezekben, főleg a főiskolákon - a 19. század első évtizedeiben még latinul oktattak. A művelt körökben pedig főleg franciául és németül beszéltek. Mire a költő túljutott felső iskoláin, ahol előbb matematikát és fizikát, majd irodalomtörténetet és filozófiát tanult, egyforma biztonsággal beszélt, írt és olvasott lengyelül, latinul, németül és franciául. Első versei már megjelentek oroszul, az ifjúság körében kezdett népszerű lenni, bele is került a "filomatok" társaságába. Ezek a filomatok a felvilágosodás és az ésszerűség hívei voltak. Descartes filozófiája és Voltaire harcos szelleme volt az eszményképük. A társaság tagjai litván és lengyel fiatal értelmiségiek voltak, litván és lengyel nemzeti szabadságról ábrándoztak az orosz fennhatóság alatt. Meg is gyűlt a bajuk a hatóságokkal, nagy per indult ellenük. Mickiewicz is vádlott volt. Őt nem ítélték börtönre, mint tevékenyebben politizáló társait, de kötelezték, hogy Oroszországban éljen, így került előbb 25 éves korában az ugyancsak litván, de közigazgatásilag akkor Oroszországhoz tartozó Kovnóba, majd Szentpétervárra, idővel Odesszába. Orosz újságírásból jól megélhetett. Kovnóban érte el a végzetes szerelem. Maryla nagybirtokos arisztokrata család leánya volt. A vagyontalan értelmiségi fel se nézhetett volna a dúsgazdag körök leányára. De felnézett, s a vágyott leány még vissza is nézett, csak éppen minden vágy reménytelen volt. Marylának férjhez kellett mennie egy megfelelően gazdag és előkelő férfihoz. Ez a reménytelen szerelem azonban végigkísérte a költőt egész életében, akkor is, amikor éppen volt felesége is. De a házassága is hamar vált múlhatatlan szomorúsággá. Feleségéről hamar kiderült, hogy idegbeteg, enyhe szóval ideggyógyintézetnek nevezett elmekórházba kényszerült, ott is halt meg. A költő szinte menekült emlékeitől. Szentpétervárott, majd Odesszában már egyre ismertebb lett, összebarátkozott az új eszmékért lelkesedő orosz írókkal-költőkkel.

Döntő hatású volt számára, hogy baráti kapcsolatba került Puskinnal. Puskin is felismerte Mickiewicz értékeit és fontosnak tartotta a vele való barátságát. Mickiewicz megpróbált engedélyt szerezni, hogy elhagyhassa Oroszországot. Amikor végre megkapta az engedélyt, előbb Szászországba ment, Drezdában írta első fő művének, az "Ősök"-nek nagy részét. Onnét Svájcba utazott, ahol végre biztonságos állást talált. A lausanne-i egyetemen 2 évig latin nyelvet és irodalmat tanított, majd Párizsban egyetemi fokon a szláv népek történelmét és irodalmát oktatta. Olykor átrándult Olaszországba, ahol baráti kapcsolatba került az itáliai szabadságmozgalom szervezkedéseivel. Ekkor már világhírű költő volt. Otthon, Lengyelországban, a romantikusok lelkesedtek érte és szellemi vezérüknek tartották. Amikor kirobbant a lengyel felkelés, hazasietett, hogy a nemzeti szabadság buzdító költője legyen. De elkésett, Osztrolenkánál megint elbukott a nemzeti ügy. Már nem volt mihez csatlakoznia. Még csak bajba se került, hiszen már béke volt. Mi mást tehetett? Visszafordult. A legnagyobb lengyel költő ennyi időt töltött Lengyelországban. Remekműveket írt, szerkesztett egy forradalmi szellemű francia folyóiratot, kapcsolatot tartott a különböző cárizmus elleni szervezkedésekkel. Amikor 1855-ben már érett az orosz cári hatalom elleni nemzetközi háború, Konstantinápolyba sietett, hogy a lengyel önkénteseket is belekapcsolja a cár elleni szövetségbe. Ott a szultán fővárosában érte el a pusztító kolerajárvány. Ennek áldozataként halt meg 57 éves korában. A Maryla szonettek és egyéb költemények, az érzelmes vallomások, majd a szomorú emlékezések a romantikus-szentimentális költészet maradandó alkotásai. Ezeknél is fontosabb és nagyobb hatású a Krími szonettek című kötetnyi versciklus. A Krím-félszigetnek akkor még többségében mohamedán tatár lakossága volt. Rövid ottléte alatt magába szívta a vidék, a lakosság és az éghajlat egzotikus varázsát. Életművében külön fejezet ez az alig néhány tucat költemény. Fő művei azonban a nagy elbeszélő költemények, a történelmi múltakat idéző Ősök és a Konrad Wallenrod, amely a litvánok és a Német Lovagrend harcait idézi. Halhatatlan alkotása a Pan Tadeus. A feudális hanyatlásból a polgári fejlődés felé vezető útnak a verses krónikája. Realista is, romantikus is, szatirikus is, szeretetteljes is. Fontos dokumentum, amelyből jobban meg lehet ismerni a lengyel történelemnek egy korszakát, mint szakszerű tanulmányokból. De úgy, hogy közben az olvasó gyönyörködik, jól mulat vagy elkomorodik, ha arra kerül a sor. 

Forrás: Hegedűs Géza

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL