A bánatos medve
mese

Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve. Dirmegett–dörmögött, mintha semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra. Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes. Még az odúját is szűknek találta, kint aludt inkább egy bokor aljába. Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve – s akkor meg emiatt dörmögött őkelme. Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mindig csak szomorkodik, mint egy viseltes bunda. Elhatározta hát azon minutában, hogy megy s megtekinti: mi van a világban. Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott.

– Hová? Hová? – mordult reá. S a lepke mondta.
– Messzire. Nap süti a réteket. Oda megyek. Ég veled!

Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve.

– Rétre menni jó lehet. Menjünk együtt, mék veled.

De a lepke szót se szólt, rippem–röppöm elrepült. Mit tehetett medve koma, egymagában elindula. Hát amint ment, mendegélt, dimbes–dombos réthez ért. Nyílt a réten annyi virág, mint erdőn a leveles ág.

"No – gondolta –, itt megállok, szedek egy csokor virágot!"

S neki is látott nyomba, nem gyorsan, csak medve módra. Egyszerre azonban a szemét mereszti: valami hegyeset lát a fű közt meredezni!

– Hát ez meg miféle? – szól megrökönyödve. – Tán kóró? Majd elbánok vele! Semmi szükség az ilyen semmirekellőre, az ilyen csúfságra…

S azzal odacammog, hogy tövestül kirántsa. De uramfia! A kóró mekegni kezd, s fölugrik egy kecske! Szegénynek a szarvát törte le a medve…

– Ó, te golyhó, nem vagyok én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Fél szarvval sétáljak most? Világcsúfja legyek? – támadt rá dühösen, s fújt bőszen a kecske.

A medve csak állt – hej, beborult a kedve.

– Én szerencsétlen, minek is születtem? – sóhajtott nagyot. – Mindig csak baj lesz abból, ha jót akarok. Nesze, itt a szarvad. Ha tudnám, visszaragasztanám. Ha meghalok egyszer, neked adom a bundám…

Azzal fülét megvakarta, orrát megdörzsölte – és máris kicsordult a könnye.

A kecske észrevette.

– Ne sírj, no! – mekegte, és leszegte fejét. Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét.

– Szép szarvacska volt, igaz… Nem girbe, nem görbe. De ha sírsz–rísz folyton, a másikat én töröm le. Gyere inkább, nyújtsd a mancsod, kössünk igaz barátságot!

Megörült nagyon a mackó.

– Köszönöm, hogy nem haragszó…

S mivel más nem jutott eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe. Aztán összeölelkeztek, de úgy ám, hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján. S mikor hazament, csodálkozva látta, hogy semmi oka a búslakodásra: a mézecske édes, a napocska fényes, s micsoda csuda: nem szűk az odúja!

SAULUS

Saulus, a regény főszereplője az a későbbi Pál apostol, akinek csodálatos és hirtelen megtéréséről, üldözőből hívő harcossá váló átlényegüléséről a Biblia is szól. Mészöly regénye, a történelmi időpont és a jeruzsálemi helyszín valóságához ragaszkodva, a belső átalakulásnak azt az útját rajzolja meg, amelyben a "pálfordulás" megtörténik. A regény elején még a "titkos tan" hívei után nyomoz, és rajtaütésszerűen vallat gyanúsítottakat Saulus, a Nagytanács bizalmi embere. Igaz, már ezen a nyomozóúton is nyugtalanító élmények érik - elárvult sivatagi helyszínek, az ártatlanság néma jelei keltenek benne zavart. A városba visszatérve, rögeszmés zaklatottsággal keresi a bizonyosságot mesterénél, Rabbi Abjatárnál. Kételyei azonban nem találnak megnyugvásra, a betegek, a szenvedők, a gyermeki ártatlanság feltárulkozásai viszont növelik benne a zavart: vajon a törvény szolgálata igaz szolgálat-e? Egy ismeretlen fiatalembernek vallomást tesz erről, az ifjú bölcs - Istephanos - azonban hamarosan kézre kerül, mint "bűnös", akit a pribékek halálra köveznek. A nyugtalan hős végül cselekvésre ösztönzi magát, embereivel útra kel - ő maga úgy hiszi, "gyermekkorát fellelni" - a sivatagba, ahol aztán a perzselő fényben elérkezik a vakság és a felismerés drámai pillanatához.

Mészöly a részletek éles realizmusával, nyelvi erővel, s egy általános érvényű, humanista szimbolikával közvetíti a folyamatot, ami a pálfordulás mélyén, az emberi lélekben zajlik. Prózájának olvasása - ennek megfelelően - összpontosítást, a jelképek iránti fogékonyságot kíván.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

Mészöly Miklós versek

Istenem!

mondja az Isten,
amikor fölébred reggel,
végigsétál az üres templomon,
kilép a térre,
sehol árusok,
forgalom is alig
leül az utcasarkon,
vár –
rájön, hogy vasárnap lehet.  

SUMMA THEOLOGICA

Utakon,
ahová az utak vezetnek,
az utakkal együtt,
valahogy mégis elégedetten -

fölismerve,
hogy ahová nem vezetnek,
ott ugyanúgy, út nélkül,
valahogy ott is elégedetten

PANNON TÖREDÉK

A Pannon töredék, a Térkép Aliscáról, a Balsejtelem lüktető pontocskái, az Anyasirató, a Nyomozás (1–4), a Történet és a Magyar novella című szövegeket tartalmazza. "Mészöly Miklós 1995 nyarán állította össze életműkiadásának tervezetét (…) Különböző gyűjteményes köteteit, válogatásait látva szembeötlik, hogy mindig új meg új összefüggéseket igyekezett találni a már elkészült szövegek között, joggal gondolva, hogy egyvégtében olvasva írásait, az egyes motívumok, újbóli felbukkanásukkor, erősítik a hasonló szöveghelyek hatását, hogy bizonyos munkák részletei mintegy folytatódnak egy másikban, bujtatva vagy nyilvánvalóan, de mindenképp jól érzékelhetően, ha ezt az eredetileg nem szándékolt, ám mégis meglévő mögöttes rendet a minden alkalommal újrarendezett ciklusok világossá teszik az olvasó számára."

(Részlet Wilheim András utószavából)

Magasiskola
1970, színes film, 100 perc

Rendező: Gaál István
Író: Mészöly Miklós
Forgatókönyv: Mészöly Miklós, Gaál István

A kopár mezőn fekvő elszigetelt solymártelepen Lilik az úr. A rend és a fegyelem a mindene, solymárait és Terézt, az egyetlen nőt lelki terror alatt tartja. Egy fiú érkezik a telepre nyári gyakorlatra, megismeri a telep munkáját, és lenyűgözi a madarak röpte, az elemi erő és a szépség, ami belőle árad. Lilik szadizmusából azonban elege lesz. Kiállja a vadászat próbáját, de a végén, tiltakozásul elengedi a már befogott sólymot. Egymásba szeretnek Terézzel, de a nő lelke már beletört Lilik hatalmába. Egy pusztító vihar után a fiú elmegy, Teréz pedig marad.