Molnár Miklós néven született Szekszárdon, 1921. január 19-én. Tanulmányait 1938 és 1942 között a fővárosi Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán folytatta, ahol jogászdoktori oklevelet szerzett. 1944-ben rövid frontkatonai szolgálat után, katonaszökevényként bujdosott, majd fogságba esett, és szerbiai raboskodásából csak 1945-ben tért vissza. Akkor fizikai munkásként kezdett dolgozni, s volt terménybegyűjtő és malomellenőr is, majd 1947-48-ban Szekszárdon volt lapszerkesztő, emiatt többször letartóztatás fenyegette. 1948-ban jelent meg első műve, a Vadvizek című elbeszéléskötet, akkor változtatta meg nevét Mészölyre. 1951-től a Bábszínház dramaturgja, majd 1952-1956 között munkanélküli volt, nem publikálhatott, s csak 1955-ben jelenhetett meg két meséskötete. Szintén abban az évben jelent meg A Magasiskola című könyve, mit egy évvel később követett az elbeszéléseket, meséket tartalmazó Sötét jelek. 1956-ban részt vett az Írószövetség követeléseit rögzítő Nyilatkozat megfogalmazásában. A forradalom után ismét évekig mellőzték, műveit nem adták ki. 1963-ban jelent meg Az ablakmosó című drámája, amely politikai botrányt kavart. Az atléta halála című regényét a Szépirodalmi Kiadó visszautasította, így az Párizsban jelent meg először francia nyelven, Magyarországon csak 1966-ban és a magyar kiadással egy időben német nyelven is. Műveiben hitelesen ragadta meg a huszadik század minden kegyetlenségét és borzalmát. A Jelentés öt egérről (1967) kísérteties parabolája örökérvénnyel a haláltáborok szörnyűségeiről szól. Nemcsak írói teljesítményével, hanem morális tartásával is kitűnt alkotótársai közül. Nem alkudott meg a hatalommal sem '56 előtt, sem utána. 1968-ban együtt tiltakozott a Csehszlovákia megszállása ellen felszólaló írókkal. Ekkor jelent meg Saulus című regénye. A Magasiskola című kisregényéből készített film Cannes-ban különdíjat nyert.

A kádári rendszer sem értékelte nagyra művészetét, csak a nyolcvanas évek második felében kezdték elismerni: 1986-ban Déry Tibor-díjat, 1988-ban Magyar Művészetért Díjat, 1992-ben pedig Soros-életműdíjat kapott, (Év Könyve Díj 88, 89, 91), Kossuth-díjjal pedig csak a rendszerváltás után, 1990-ben tüntették ki. 1993-ban a Demokratikus Charta egyik szóvivője, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája szóvivője, 1996-ban Budapest díszpolgára lett. 1991 és 1994 között alapító elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1990-től a Magyar Írók Szövetsége vezetőségi tagja volt. Főként meséket, ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket, regényeket, esszéket, tanulmányokat, publicisztikát írt. A tágasság iskolája (1977), valamint az Érintések (1980) című kötetei esszék, filozofikus töredékek, jelentős ars poeticai, művészeti elméleti reflexiók gyűjteményei. Drámáit a Bunker (1979), verseit, lírai reflexióit az Esti térkép (1981) című kötet tartalmazza. További fontos művei: Film (regény) Szárnyas lovak (novelláskötet), Megbocsátás. 1991-ben jelentek meg visszaemlékezései Az én Pannóniám címmel, majd az 1990-es években a Családáradás című kisregény és a Hamisregény. Fontosabb könyveit számos nyelvre lefordították. Rövidprózáiban jellemző a határozott és fegyelmezett szerkesztés, a tömörítés, a távolságtartó elbeszélés és kommentálás, és erőteljesen mutatkozik meg a bölcseleti beállítottság is. Liberális elvei miatt az elmúlt évtizedben számos durva támadás érte a jobboldalról. Írói munkájáról így vallott egyszer: "Az volna gyönyörű, ha írás közben szótól szóig, mondattól mondatig - mint a zseblámpafény - világíthatnánk magunknak, és így érhetnénk tetten, ami éppen a tettenérésünktől lesz azzá, ami." 2001. július 22-én halt meg Budapesten, hamvait 2001. augusztus 23-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A mai magyar elbeszélők között kiemelkedő alkotó. Felesége Polcz Alaine, író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt.

Forrás: (MTI), origo.hu 

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL