NADRÁGBA BÚJT FELHŐ
TETRAPTYCHON

Előhang

Gondolataitokat,
melyek úgy ábrándoznak lágy agyatokon,
mint elhízott lakáj zsírfoltos heverőn,
szívem véres rongyával felkavarom,
csömörig gúnyolom marón és merőn.

Lelkemben nem őszült meg egyetlen szál haj,
benne vénecske gyöngédség nem terem!
Világot dőrgetve hangom hatalmával
megyek - gyönyörűn,
huszonkét évesen.

Ti gyöngéd lelkek!
Játsztok a szerelem hegedűjén.
A szerelmet dobon pergeti a durva,
de kifacsarodni nem bírtok, ahogy én,
egyetlen ajakká tömörülve!

Gyertek okulni -
ti angyal-líga tisztes, batisztos
hivatalnoknői, szalon-hölgyek,
kik úgy lapozzátok az ajkakat biztos
kézzel, mint szakácsnő a szakácskönyvet.

Ha akarjátok,
a hústól megveszek
- s mint az égnek, mindig más színem jő -,
ha akarjátok,
kifogástalanul gyöngéd leszek,
nem is férfi - nadrágba bújt felhő!

Nem hiszem, hogy létezik Nizza virág-csodája!
Ismét férfiakat dicsérek,
kik mint ócska kórházak, megromlottak sokáig állva,
és nőket, kik kopottak, mint a példabeszédek.

Eörsi István fordítása

Dohányfüst cserzi a levegőt.
Szobám:
Krucsonih poklából egy fejezet.
Emlékszel-e,
az ablak előtt
hogy ültünk először,
s én önfeledten hogy simogattam a kezed?
Ülünk ma is,
szíved vasban.
S holnap talán
kidobsz, szitkozódva, gyalázva:
rohanok az előszobába,
remegő karom alig leli,
hol a kabát ujja,
és testem elnyeli
a förgeteg utca.
Szörnyedek,
mordulok,
kétségbeesem s majd felfordulok.
Minek ez a játék? -
Édességem,
százszorszépem,
búcsúzzunk el másképp,
s mert szerelmem
nehéz
súly kolonca
rajtad örökké,
bárhova tűnnél:
végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa
utánad most a keserűség.
Munkája végén a hajszolt ökör elmegy,
s hideg
vizekbe fekszik, ahol alhat.
Nekem csak egy
tengerem van,
a te szerelmed,
de attól könny sohasem könyörög ki nyugalmat.
Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt,
királyian végigterül a napvert homokon.
Fölöttem csak
a te szerelmed
lángol nap gyanánt,
de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.
Ha költőt kínoznál ennyire,
az,
kedvesét, pénzre és dicsőségre váltaná fel,
de nekem,
mindabból, ami csengés, rím, vigasz,
csak a te drága neved csengője kell.
A lépcsőházban nem vetem le magamat,
mérget nem iszom,
s ravaszt se húzok meg halántékomon:
tekinteted
kése marad
fölöttem az egyetlen hatalom.
Holnap már azt se tudod,
hogy koronám fejeden ragyogott,
hogy virág-lelkem fölperzseltem érted,
s a gyors napok szárnyas karneválja
prédául dobja verseim a szélnek.
Vagy megállít szavaim avara,
mialatt mohón
lihegsz majd valahová?
Engedd legalább, hogy
búcsúzni csókjaimat terítsem
távozó lépteid alá.

Szabó Lőrinc fordítása

VLAGYIMIR ILJICS!

Tudom,
hogy nem a hősök
zúdítják lávádat, forradalom.
Könyvmolyok meséje mind,
ami balgán hősöket dicsért!
De hogy ne zendüljön
dalom
érette,
Iljicsért?

Agy nélkül mit sem ér a láb.
Agy nélkül
a kéz tehetetlen.
Hol erre, hol arra
dobálta magát
a világ teste fejetlen.
Minket
eladtak, hogy leöljenek,
zord harci zaj harsant az égre fel -
de íme,
kinőtt már a világ felett
Lenin,
mint óriási fej.

S e versem
nem holmi legyező,
nem az ünnepeltet legyezgetem. -
Én
Leninben
a világ s a magam egyező
hitét
dicsőítem.

Költő másképp nem is lehetnék,
Hisz' nincsen
méltóbb - dalra - tárgy
ötágú csillagokkal tündöklő egednél,
Oroszországi Kommunista Párt.

Kardos Pál fordítása

Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez

Életemben eddig 11 forgatókönyvet írtam.
Az elsőt – A dicsőség hajszolását – 13-ban vetettem papírra. Perszkij számára. A cég egyik tagja, miután hallatlan figyelmesen végighallgatta a forgatókönyv szövegét, lemondóan csak ennyit mondott:

– Sületlenség.

Hazamentem. Porig sújtva a megaláztatástól. A forgatókönyvet darabokra téptem. Később a Volga mentén többen is láttak egy filmet, amely erre a forgatókönyvre épült. Úgy látszik, figyelmesebben elolvasták, mint ahogy annak idején gondoltam.

2. és 3. filmem – A kisasszony és a huligán, illetve az Aki nem pénzhajszolásra született – megrendelésre készült, olcsó, szentimentális vacak volt, A munkások tanítónőjét és a Martin Edent dolgoztam át bennük. Vacaknak nem azért voltak vacakok, mintha rosszabbak lettek volna más filmeknél, hanem mert nem voltak jobbak. Mindkettő 18-ban, a Neptun közreműködésével készült. A rendező, a díszletfestő, a színészgárda és az összes többi résztvevő mindent megtett annak érdekében, hogy a két alkotást tökéletesen jellegtelenné tegye.

4. forgatókönyvemnek A filmszalag béklyójában volt a címe. Miután részletesebben is megismertem a filmezés technikáját, ezt követően olyan forgatókönyvet alkottam, amely tökéletesen beleillett irodalmi újításaink vonulatába. Ugyanakkor a már említett Neptun kivitelezése a lehető legszemérmetlenebb módon kiforgatta azt eredeti mivoltából.

5. forgatókönyvem A frontra című volt. Agitációs film készült belőle, igen rövid idő alatt, melyet aztán a lengyel fronton küzdő hadseregek filmes ellátására rendelt moziknak küldtek el.

A 6. és 7. forgatókönyvemet – a Gyerekek, illetve Az elefánt és a gyufa címűt – meghatározott anyagok felhasználásával a VUFKU [Összukrán Fotó és Film Igazgatóság] megrendelésére készítettem. „Artyek” úttörőtábor és üdülőtelep, a jaltai üdülők élete. Hogy ezek a filmek sikert aratnak-e, vagy csúfosan megbuknak, az az esetek 99 százalékában a rendezőtől fog függni: értelmük ugyanis éppen abban rejlik, hogy valóságos dolgokat mutatnak be.

Legutóbbi forgatókönyveim:

8. A film szíve (A filmszalag béklyójában felújított változata).
9. Skafoljubov [a szekrényimádó] szerelme.
10. Gyekabrjuhov és Oktyabrjuhov [Decemberhas és Októberhas].
11. Hogy van?

Az alábbiakban a nyolcadik és kilencedik forgatókönyv szövegét adom közre, ezek ugyanis egyrészt jellemzők rám, másrészt az új filmművészet útja vonatkozásában is érdeklődésre tarthatnak számot.

A Hogy van? a LEF-ben fog megjelenni egy részlet erejéig: a LEF-nek ugyanis határozott kívánsága, hogy a filmnek a Szovkino [„Szovjetszkoje kino” (Szovjet Film) Fotó- és Filmipari Részvénytársaság] vezetősége előtt tartandó vetítéséről, valamint az azt követő heves szópárbajról és polémiáról, amelyet majd az igazgatókkal fogunk folytatni, igen részletes leírást adjunk. A forgatókönyv így kiesett a készülő könyvecske előzetes tervéből.

V. M., 1926–1927.

Szüszmann György fordítása

Így jó!

A leningrádi Kis Opera 1926 decemberében fölkérte Majakovszkijt, írjon új típusú drámai kompozíciót az októberi forradalom tízéves évfordulójára. A költő erre a fölkérésre kezd híres októberi poémájának, az Így jó! címűnek írásába. A poéma teljes szövege 1927 októberében jelenik meg, rövidített változatát novemberben mutatja be a leningrádi Kis Opera.

Majakovszkij műve a világhírű szovjet filmrendező, Eizenstein "orosz montázs"-ának költői alkalmazásával idézi fel a forradalmi korszak első tíz évének eseményeit, a Téli Palota ostromát, Lenin alakját, a polgárháborús időket, a hadikommunizmus és a NEP éveit. Monumentális alkotása az orosz konstruktivista művészek elképzeléseit valósítja meg költői műben. A forradalmi események újszerű felidézése közben megjelenik maga Majakovszkij is, hol a kortársi költészet kiemelkedő alakjával, Alekszandr Blokkal tréfálkozva, hol pedig a különös baráti s szerelmi háromszög másik két tagjának, Oszip Briknek és Lilja Jurevnának a társaságában.

Könyvtári irodalom elemzi az Így jó! költői újdonságait. "Költői műben kötelező az újdonság" - vallotta Majakovszkij, akinek poémájában felcsendülnek a forradalmi kor közismert indulóinak ritmusai, de jelen van az orosz klasszikus költői hagyomány, Puskion, Lermontov öröksége is.

A felszabadulás előtt Majakovszkij művének csak egy-két részlete látott magyarul napvilágot, az is hazánk határain túl, többnyire az emigrációs kommunista lapokban. Idehaza a Majakovszkij iránt érdeklődők nagy része, köztük József Attila is, általában német átköltések alapján ismerkedett a nagy szovjet költő életművével. Az októberi poéma tetemesebb részének, majd teljes szövegének fordítása 1945 után jelent meg, Csudajó! címen.