Maeterlinck a genti kollégiumban nemzedéktársa, Charles Van Lerberghe szavaival "robusztus, tiszta eszű és erőteljes testfelépítésű, jó kedélyű, hideg és keményszívű, pokolian gunyoros" fiú volt. Polgári családból származott. Jezsuita kollégiumba járt, majd 1885-ben szerzett jogi doktorátust. Párizsban a Pléiade című szimbolista folyóirat szerkesztője volt, majd hazatért, de ügyvédi munkát alig végzett. 1889-ben megjelentek első alkotásai, a Melegházi virágok című verseskötet, és a Maleine hercegnő dráma. Ez utóbbi drámája híressé tette, s a Théátre de L’Oeuvre mutatta be darabjait. 1902-1919 közt Georgette Leblanc színésznő volt az élettársa, de szakított vele és megnősült. 1911-ben Nobel-díjat kapott. 1926-ban megjelentette A termeszek élete c. plágiumot. Az "A fehér hangya lelke" egy észak-afrikai költő, tudós – Eugene Marais kutatása és írása. Marais későbbi öngyilkossága a plagizálás miatt következhetett be. Maeterlinck saját szavai a La Vie de Termites-ben azt sejtetik, hogy a nyilvánosság, és a plágium lehetősége megrémítették: "Egyszerű lett volna minden kijelentésnél hagyni a szöveget, hogy hemzsegjen a lábjegyzetektől és referenciáktól? Néhány fejezet még nem a világvége, és a nyomtatást elnyelte volna a kommentárok tömkelege, mint egy borzalmas tankönyvben. Rövid bibliográfiát találunk a kötet végén, ami világos, hogy ezt a célt szolgálja." Sajnos Eugene Marais neve furcsamód hiányzik a bibliográfiából. A belga király kitünteti, később grófi címet adományoz neki, 1920-ban ott van a Királyi Akadémia alapító tagjai között. 1940-ben emigrált (USA), s csak 7 év múlva tért haza. Egy 1940-ben a New York Timesban megjelent cikk szerint Lisszabonból a Nea Hellas görög óceánjárón érkezett Amerikába. Lisszabonba a náci invázió miatt utazott. A Times így idézte: "Tudtam, hogyha a németek elfognak, rögtön agyonlőnek. Le Bourgmestre de Stillemonde színművem mindig is a németség ellenségének számított, mivel témája Belgium 1918-as német megszállásának körülményeivel foglalkozik." 1949-ben Nizzában éri a vég, a hogyléte felől érdeklődőknek utoljára még ezt feleli: "Semmi különös. Egyszerűen csak meghalok."

Maeterlinck drámái jó színpadi érzékkel megírt darabok. Témájuk a lélek titokzatos mélysége, a kiismerhetetlen sors, melyet meseszerű keretbe ágyaz. Igen gyakran megjelenik a hallucináció, vízió motívuma is. Irodalomtörténeti jelentőségüket tekintve drámái a legértékesebbek. Első darabja, Maleine hercegnő óriási siker. Ez utáni írásainak középpontjában a halál áll, misztikus erő, megjön és lecsap valakit. A hívatlan vendégben egy szülő anya életéért drukkolnak a családtagok, s a vak nagyapa képes egyedül érzékelni "egy láthatatlan látogatót ", a Halált. A vakok a "vak jobban lát, mint az élő, mert felfogja egy Magasabb Rendű jelenlétét" tézist sokszorozza. A darabban ma az abszurdok előfutárát látják méltatói. 1891-ben Maeterlincknek ítélik a Királyi Akadémia harmadévi irodalmi díját (Prix Triennal), ám ő felháborodottan visszautasítja, tiltakozásul az előző nemzedékek alkotóin esett sérelmekért. Következő darabjaiban, Alladine és Palomides, Pelléas és Mélisande már egyre több a kissé nehézkes elvonatkoztatás: a szereplők tudati szintjeinek a várkastélyok emeletei, földszintjei, pincéi felelnek meg. A Családi kör ebből a szempontból szinte hibátlan: nincsenek zavaró elvonatkoztatások (ódon várkastélyok, liliomok, rejtélyes államügyek stb.), amik valami magasabb rendűt jelentenek. A Pelléas-t Debussy operája tette világhírűvé. Schönberg és Sibelius szimfóniát írtak belőle. A Tintagiles halálában egy titokzatos, meg se jelenő királyné megfojtja unokáját. A királyné a darab misztikus-irracionális olvasatában maga a Halál. Az a baj ezzel, hogy az ötödik felvonásban így úgy tűnik, mintha Ygraine egy konkrét személynek könyörögne, akinek lehet. Az Aglavaine és Sélysette a korábbiakhoz képest új témákat hoz: a szerelem, a magasabb rendű is bejön a képbe. Méléander és sógornője, Aglavaine egymásba szeretnek és azt képzelik, hogy kitalálták a magasabb rendű szerelmet. Méléander felesége, Sélysette, mivel úgy látja, Aglavaine jobban illik Méléanderhez, mint ő, öngyilkos lesz, hogy ne zavarja őket. Így sikerül boldogtalanná tenni a másik kettőt. Innentől drámái, egyre inkább közelítenek az operához. Az 1901-es évi Ariane és Kékszakáll és a Béatrice nővér c. műveivel kapcsolatban ő maga mondta, hogy elsősorban operaszövegkönyvnek készültek és senkise keressen bennük mélyebb tendenciákat. A Monna Vanna regényes szerelmi történet: Guido Colonna pisai várkapitánytól a feleségét, Vannát követeli egy éjszakára az ostromló seregek vezére, Prinzivalle zsoldos kapitány. A konfliktusból azonban nem lesz semmi, mert a vezér rájön, hogy Vanna gyerekkori ismerőse. A valódi drámát Trivulzio gyilkossági kísérlete, Prinzivalle beszöktetése a várba, majd megszöktetése helyettesíti: egyébként is van egy olyan érzése az embernek, hogy Maeterlinck nagyon ráér: az első felvonásban Guido véget nem érően ismerteti a hadi helyzetet; elmondja, hogy követségbe ment apját, Marcót várja, aki Prinzivallével tárgyal a megadás feltételeiről. Marco meg is jön, és arról kezd beszélni, hogy a táborban találkozott Marsiglio Ficinóval. A Joyzelle neoromantikus regényes színmű, amely véget nem érő párjelenetekből áll. Joyzelle-re újabb és újabb megpróbáltatások várnak, hogy megmentse szerelmét, Lancéort; s a darab végén el is nyeri. Modern korszatíra a Szent Antal csudája: Szent Antal megjelenik a Földön a 20. század elején, és feltámaszt egy halott nőt, de megnémítja, hogy ne tudjon beszámolni a túlvilágról. A nő rokonai ezért rendőrt hívnak. A szentnek egyedül az öreg szolgáló, Virginie adja meg a tiszteletet. A kék madár sokat vitatott mesejáték: többen Maeterlinck pályája zenitjének tartják, Kosztolányi Dezső viszont gyengébb darabnak. A darab filozófiai mondanivalója a Fausttal és a Peer Gynttel rokon A valóság és igazság szemben állítása, a dolgok igazibb lényegének felidézése, az érzéki és az intellektuális önállósulása. A kék madarat követő színművek már nem az igaziak. 

Forrás: Wikipédia

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL