(és egy almát...)

és egy almát vettem
egy jonatánt
már az utcán enni kezdtem
tétován
de nálam ő volt az éhesebb
egyet harapott megevett
és így taxit nem foghattam magamnak
háta-hasa kinn volt magomnak

késő este az ajtóm előtt
ott áll egy barát egy szívbéli
ki május óta oly zavart
mert a női vadon és a krízis
nem hagyja írni és ha ír is
eszébe jut a forgalom az idegengyűlölet
a hadseregnél a seggfejek
és hogy látta egy régi tanárát
ki Európának hívja a kutyáját
a feketemunka a tévéműsorok
meg a korrupció a feuilletonban
de már megy is nem ácsorog
a lapoknál uborkaszezon van
na de kinyalhatják neki sorban
az éjszaka forgolódva így-úgy elmúlik
az égen vörös kulimász terjeng-nyúlik
és idézi Hölderlint
kit úgy szeret
s én közben arra gondolok megint
hogy a csütörtökből van még egy kis szelet
a Nap lecsúszik a házakon
kilöttyinti utolsó korty tejét
a hajamra
és nincs se poharam se állatom
mely szárnyát emeli vagy fejét
nincs semmim ami falna
ami mezítláb szárnyra kel
és a lépcsőn járkál le-fel
ami összerezzen ha parancsolok
magamnak csak én vagyok

apám fekszik lesújtva
nyakát mélyen sírba húzza
és anyám hálálkodik a királynak
hogy papírt adott és pecsétet róla
a macskának háromezer szőre-szála van
ez is egy formája a kollektivitásnak
de kesztyűi közt az utca
valahogy mindig csempén félrefügg
de a földet én fölrázom
és mivel négy sarka van a takarónak
miután a falióra tizenkettőt elüt
a csigák szívverését hallgatja álmom

reggel hétkor ott függött fölakasztotta
tettének okát búcsúlevélben nem adta
s hogy meghalt nem volt még hat perce se
mikor lelkének lába kelt
a derék kicsi sápadt de szépnek
mondható szakállat nevelt az állán
a magas másik énekelt s miután kilépett
az ajtón a lépcsőház fémkorlátján
hogy félelmét tussolja verni kezdte az ütemet
kint kocsiba szállt indult istenhez a menet

SCHEIN GÁBOR fordítása

Nehezen áll össze a történet. Cserébe felsorakozik számos kép, íz, hangulat, igazak, élők: személyesen is megtapasztalt hétköznapi apróságok elevenednek meg. Csak aki ebben a világban benne élt, az írhat ennyire képletesen ezekről a rozsdás vasakkal teli, lepusztult gyárudvarokról, kátránypapír tetőkről, gumiabroncs ereszcsatornákról, romos lakótelepi telefonfülkékről és elhanyagolt, folyóparti betonsétányokról. Igen, Romániában vagyunk, valamikor a 70-es, 80-as években, a pontos dátum nem derül ki, állóvíz, időtlen idő a regény cselekményének környezete. Később kapunk pontosabb utalásokat a konkrét időpontra, de ez az időtlenség az alaphelyzet. A cselekmény is szegényes, látszólag nem történik semmi lényeges, csak egy valami érződik súlyosan: ezekkel az emberekkel valami nincs rendben, valami mély oka van a mindent elöntő lepusztultságnak, rosszkedvnek, lehangoltságnak. Fokozatosan, lépésről lépésre haladva válnak világossá előttünk a regény szereplőinek motivációi: nők viszonya férfiakkal, nők viszonya egymással, és mindenki viszonya ilyen vagy olyan módon a hatalommal. A hatalommal, amelyik géppisztollyal áll őrt a folyó felett, helikopteren száll a Kárpátok hegyláncai fölé. Olykor megáll a város főterén, és közben belép otthonokba, munkahelyekre, boltokba és fodrászüzletekbe, családi és baráti viszonyokba, megalázza és kihasználja az embereket, csúffá teszi és megrabolja az életet. Lehetséges-e egyáltalán ellenállás? Nem nagyon. De nem is ez a regény igazi kérdése. Sokkal inkább a lelkiismereti nagykorúságról, a morális kérdésekben való döntésképességről szól a történet. Vajon a diktatúrában is adott-e a lehetőség az egyén számára, hogy elutasítsa az erkölcsileg helytelen játékszabályokat? Érdemes elolvasni olyasvalaki válaszát, aki a saját életében, személyesen szembesült ezzel a kérdéssel. A válasz szokatlan, mert nem ítélkező, és nem kreál hősöket sem. A lelkiismeret adottság, amelynek parancsoló szava van, és mindennapi tettekre is kiható következménye. Ilyen finom módon épül fel Herta Müller regénye hősnőjének élete. A befejezés feledhetetlen kép: magányos férfi vált jegyet egy januári napon egy kopott, dél-romániai vasútállomáson. Lehet-e ennél szebben megfogalmazni a remény, a jövőbe vetett bizalom oly könnyen elmúló illúzióját? 

Szívjószág - eredeti cím: Hertzier

Adina holtan találja egyetemi évfolyamtársnőjét a kollégiumi szobában. Úgy tűnik, öngyilkos lett. Adina azonban megtalálja a naplóját, és gyanakodni kezd, így kerül Edgar, Kurt és Georg társaságába, akik gyilkosságról beszélnek. Tőlük kapja a tiltott, külföldről behozott könyveket is, és hozzájuk hasonlóan verseket kezd írni. Olyan országban, amelynek minden második polgára a titkosszolgálat munkatársa, mindez nem maradhat sokáig észrevétlen. Adinát és társait Pjele százados veszi kezelésbe: mindennapos zaklatásnak teszi ki őket és családjukat. Négyük közül hárman hagyják el az országot, de addigra mindegyiküket felőrli a diktatúra, amelynek emlékképeitől képtelenek lesznek szabadulni. Herta Müller önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye a diktatúra mindennapjainak pontos, költői látlelete. 1994-ben jelent meg először Németországban. A Lélegzethinta és A róka volt a vadász után a Szívjószág Herta Müller harmadik magyarul megjelenő könyve.