A Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja. Tanulmányait szülővárosában kezdte. Gimnáziumi tanulmányai közben testvéreivel és unokatestvéreivel előadásokat szerveztek, ezek eleinte csak saját szórakozásukat szolgálták, később nagyobb nyilvánosság elé léptek műsoraikkal. A bemutatott jeleneteket, verseket gyakran maguk írták, ebben a költő és unokaöccse, Brenner József – idővel Csáth Géza néven ismert novellista – jeleskedett a legtöbbször. 1900-tól, ekkor ötödik gimnazista, rendszeresen írt verseket, amelyekből az első a Budapesti Naplóban 1901. októberében látott napvilágot, ezután a helyi lapokban hamarosan újabbak is megjelentek már. 1903–06-ban a Bp.-i egyetemen magyar-német szakos bölcsészhallgató. A kezdő írók indulását előmozdító nevezetes Négyesy -szeminárium stílusgyakorlatain ismerkedett meg, majd barátkozott össze Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Oláh Gáborral. Írói pályájához itt kapta az utolsó indítékot, meggyőződött tehetségéről és megszilárdult hivatástudata. A l'art pour l'art hívének vallotta magát, de még pályakezdő korszakában sem vállalta, valósította meg ennek a felfogásnak szélsőséges formáit. 1904 őszétől 1905 tavaszáig Bécsben folytatta egyetemi tanulmányait, a következő tanévben még rendszeresen látogatta az előadásokat, de egyre jobban csökkent a kedve, 1906 őszén ismét beiratkozott az új évre, de ekkor már minden erejét és idejét az írásra fordította, ezért hagyta befejezetlenül elkezdett tanulmányait. Több idegen nyelvet sajátított el, így olaszul, franciául, németül, angolul és spanyolul beszélt. 

A Nyugatnak megindulásától egyik vezető munkatársa. Első verseskötete 1907-ben (Négy fal között), elbeszélés gyűjteménye 1908-ban (Boszorkányos esték) jelent meg. Nemcsak szépíróként működött, hanem publicistaként is, egyetemi korától kezdve. Számos napilap és folyóirat részére írt vezércikkeket, tárcákat, irodalmi és színházi kritikákat. Teljes politikai elkötelezésre nem volt hajlandó, így a haladó polgári, a szociáldemokrata és a katolikus lapokba egyaránt dolgozott. Sokat utazott mind hazánkban, mind Ny-Európa különböző országaiban. 1910-ben ismerte meg Harmos Ilona színésznőt, akit 1913-ban feleségül vett. Az I. világháború pusztításai és oktalan véráldozatai megrázták. A forradalmat örömmel üdvözölte, a Vörösmarty Akadémia tagja lett. Az ellenforradalom győzelme után rövid ideig az Új Nemzedék munkatársa, annak a Pardon rovatnak a szerkesztője, amely sűrűn támadta a levert proletárdiktatúra közéleti szereplőit, majd a Pesti Hírlapnál folytatta tevékenységét. A Petőfi Társaság tagja lett, de csakhamar kilépett innen. A 20-as években egyre-másra jelentek meg verseskötetei, elbeszélés gyűjteményei és regényei. Itthon és külföldön egyaránt elismerték: A véres költő c. regényét az MTA Péczely-díjjal jutalmazta, Thomas Mann megkülönböztetett figyelemmel és barátsággal érdeklődött iránta. József Attilát szeretettel segítette és támogatta, ellenben Ady líráját élesen támadta (A Toll, 1929). Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1928), a La Fontaine Társaság társelnöke, a magyar PEN Club első elnöke (1930). Munkásságában a 20-as évek végétől haláláig a rövid prózai műfajok és a líra foglalták el a központi helyet. 

51 éves, mikor elkínzott, legyengült szervezete végleg megadja magát a szörnyű kórnak - gégerák emészti fel ezt a törékeny és végtelenül érzékeny testet-lelket. Hasonló sorsot szabtak hát ki rá a kegyetlen istenasszonyok. 1933-ban jelentkeztek Kosztolányin a rák első tünetei. A kezdeti megrázkódtatást továbbiak követik, mikor a költőt sebészkés alá rendelik először itthon, majd Stockholmban. A beavatkozás azonban csak megvárakoztathatja, de nem ódázhatja el a halált. A csuklyás pedig már a kicsiny korától beárnyékolta Dide - ahogy otthon kisfiúként, majd férjként nevezik útját óvó asszonyok - életét nyirkos kezében szorongatva előbb a rémlátó gyermeket, majd a hajnaltól megrészegült felnőtt férfit. Kosztolányi féktelen kíváncsiságára kissé morbid vonzódását a halálhoz mi sem példázza jobban, mint hogy azt rebesgették róla, hogy vágóhídra s talán még kivégzésekre is jár, hogy szemtől szembe találkozhasson a halállal. Az élet titkát kutatta a halálban is. 1936-ban következik be a nagy találkozás - s ér véget Esti Kornél utazása. Halála előtt alig fél évvel éli meg utolsó nagy fellángolását, mielőtt végleg ellobban a láng. Felesége róla szóló izgalmas életrajzi regényében örökíti meg férje kissé groteszk szerelmét Radákovics Mária iránt. S végül ott áll ércnél marandóbban egy egyedülálló egyéniség. Írói és újságírói tevékenységét élete utolsó hónapjától eltekintve – mindvégig folytatta. A polgári gondolkodás és életforma egyik legkitűnőbb művészi kifejezője és összefoglalója. Humanizmus és játékosság sajátosan kapcsolódik össze műveiben. Szerencsésen ötvözte egységbe a szecesszió, a parnasszisták, a szimbolizmus, az impresszionizmus és az expresszionizmus eredményeit. A magyar nyelv fennmaradásáért és tisztaságáért szenvedélyesen harcolt cikkeiben. Műfordításaival Shakespeare, Oscar Wilde, a modern Ny-európai költészet megismertetésére törekedett. Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány c. regényeit filmre vitték. Verseit, elbeszéléseit és regényeit több idegen nyelvre fordították.  

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon