Üzenet enyéimnek
(részlet és ismertető)

Pedig hiszen ősz van már
s agóniás remegéssel zokognak a fák
gyászindulót zeng a szél avarrá induló halk leveleknek
a vonagló víz is merevülő álomra nyújtózik
sírkövek a házak és múlton merengő fejfa a torony
halni megyünk a Föld nagy közös sírdombján csendben halni.

Miért űzitek el mégis azt
                                      aki már úgyis elmegy
miért?

Ó hogy borúlnék most a lábatok elé
s hogy mosnám le kegyetlen kezetekről könnyel az eltaszítás bűnét
hogy kérnélek titeket: bocsássátok meg különségem
és azt is hogy hívásotokra élni jöttem egyszer
...

1921 szeptember

Kodolányi János huszonöt verse alapján még nem lehet képet rajzolni e fiatal költőről. Annyi kétségtelen, hogy nagyot, komolyat akar; reméljük, sikerülni fog neki. Költeményei nagyjában két csoportra oszthatók: kötött formájú és prózai versekre. Az utóbbiak teljesen olyanok, mint amilyeneket e nemben mostanában írni szokás, kivéve azokat a meglepően friss, egészséges részleteket, amelyek minden modorosság és nyelvtani nyakatekerés nélkül is újak és látható jelei Kodolányi tehetségének. A prózai versek között is van azonban egy, az Erő himnusza, amely (bár befejezését nem tartom eléggé magasnak) hatalmasan és átölelően árad. («Te nemzed a forrótestű Aranyat és a napszámos Vas becsületes Karjait» stb.) Zárt formában írt versei általában készebbek, jobbak. Egyáltalán nem művészkedők. Ezekben is van valami frissesség és ez erősebben hat így, kötött formában. Néhol szürkék, gyerekesek, néhol nagyon finomak, néhol ötletre dolgoznak, de csaknem mindenütt őszinték, közvetlenek. Izmos, egészséges szonett a Csillagvárók és a kötet legszebb verse A boldogok. E jó paraszti vers súlyos keménysége és egyszerűsége sok apró hibát megbocsáttat, mert sallangtalan s mert mögötte egy őszinte, melegszívű, egész ember keserűségét.

Forrás: Nyugat/1922. 12. szám/FIGYELŐ
SZABÓ LŐRINC: KODOLÁNYI JÁNOS: ÜZENET ENYÉIMNEK

A VAS FIAI
(részlet és ismertető)

Azon a márciusi napon, amikor a Pest alatt táborozó sereg fellázadt a kúnok ellen s a házat megrohanva, ahol a kán feleségével és két fiával lakott, a szerencsétlen embert elfogta, testét darabokra vagdalta és a kutyáknak kihajigálta, Béla Pest palánkokkal, földsáncokkal megerősített városában volt.

Kodolányi egyik legjobb történelmi regénye az ormánsági parasztfiú - Bene - kalandos életén keresztül vezeti el a mai olvasót a tatárjárás korának Magyarországába, IV. Béla király országlásába, hogy fiatalos virtusosságán, szerelmén, házasságán, harcain és szolgaságán példázza a 13. századi magyarság életét. A szerző a harmincas évek közepén úgy írt a fenyegető tatárveszedelemről, hogy éreztette: a társtalan és társat kereső magyarságot a regény írásának idején is nemzetvesztő veszedelem fenyegeti. A hódító Batu kán mondja ki a nagy tanulságot: "Ez a nép utálja a maga urait, de az új urak nem kellenek neki." A dolgát tevő nép józanságára hivatkozik az író, a lovat futtató, jószágot őrző, kölest vető, pogány isteneit feledő, de a keresztény hitet apránként befogadó, ha kell: dolgozó, ha kell: harcoló népre, amely karddal vagy bujdokolva, szörnyű veszteségek után is túlélte a tatár hordák dúlását, amely - egymás közt kincsért, rangért tülekedő, az ország érdekét nem tekintő - urai ellenében tartotta fenn magyarságát. A Laczkó Géza, Móricz Zsigmond stílusbravúrjának nyomán haladva hitető erővel eleveníti meg elmúlt századok nemes magyar nyelvét, az "időkulisszát" története körül. Olyan történelmi regény a Vas fiai, amelynek történetisége hiteles, regényessége pedig mindvégig lebilincselő.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu
 

BOLDOG MARGIT
(részlet és ismertető)

Az új klastrom a Nyulak vagy Boldogasszony szigetén, sokban különbözött a régi Szent Katerina-klastromtól Beszpörimben. Amikor fárasztó utazás után az apácák egy csendes, piros, nyári alkonyaton megérkeztek, s a sziget zegzugos bokrai és hatalmas fái között megpillantották, szemük-szájuk elállt a csodálkozástól.

IV. Béla leányának kálváriájához Ráskai Lea Margit legendája szolgáltatta az anyagot, ám nem a cselekménysor a meghatározó regényírói elem, hanem a hősnőben lejátszódó, belső lelki folyamat. A kolostori életrend naív vagy látszataszkézise Margitot az esemény mind tökéletesebb vállalására készteti: hamar belátja, hogy egyedül az Istennek tartozik felelősséggel. A kolostor farizeusaitól úgy különül el, hogy lassanként szinte tökéletesen "átéli magát" a transzcendensbe. A lélektani folyamat egyfelől ebben teljesedik ki, Margit minden egyéb aszkézisformát megszégyenítve magasodik méltó krisztusi jegyessé. Az író azonban tovább tágítja a mű közvetlen jelentésrétegeit. Margit vezeklése ugyanis - a király leányaként - a tatárjárás pusztító történelmi valóságához is kapcsolódik. Margit úgy érzi, a katasztrófákban a bűnöket torolja meg a sors - tehát IV. Béla lányának önként kell bűnhődnie népéért, mintegy neki kell megváltania a pusztulás szélére sodort országot. Nagy egyéniség és kisszerű környezet elégikusan elcsituló konfliktusa alkat és sors, egyén és történelem nagy példázatát foglalja egységbe.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu

JULIANUS BARÁT
(részlet és ismertető)

Julianus elsápadt. Megállt a szíve verése. Nem, nem lehet igaz. Rosszul hallott. Gyakran hall olyan szavakat, amelyek mintha magyar szavakhoz hasonlítanának. Bizonyosan vannak a bolgár nyelvben is efféle szavak. De érezte, nem tévedett. Ez a halk, türelmetlen fölkiáltás csak magyar szó lehet.

A regény a Vas fiai és a Boldog Margit című regényekkel történelmi trilógiát alkot. Közös tárgyuk a tatárjáráskori katasztrófa. Témája ismert. Julianus domokos rendi magyar szerzetes 1235 tavaszán az őshazában, a Magna Hungáriában maradt magyarok keresésére indult és az elszakadt néptöredéket meg is találta. A mű nyolc része, fejezete Julianus fejlődésének egy-egy állomása. Szülőföldje az író gyermekkorának tája, Pécsvárad, Zengőalja. A regény gyermekhőse véletlenül bukkan rá a nagy Gestában az elszakadt magyarok írásos bizonyítékára. Ez a véletlen felfedezés határozza meg életét, alakítja ki hihetetlen akaraterejét a nagy terv megvalósítására; felkeresni a magyarok őshazáját és hazahozni a még ott élő magyarokat. Viszontagságos, színes élettörténete alkalmat ad az írónak nagy ismeretanyag közlésére. A székesfehérvári kolostori élet, a bolognai egyetem, az esztergomi, budai királyi udvarban zajló politikai viszályok, a magyarországi dominikánus rend megalapítása és végül a nagy utazás egyes állomásainak színes leírása közelebb hozza és érzékelhetővé teszi a középkori világot. Nyelvezete az ó-magyar nyelv rekonstruálásának kísérlete. A regény 14 éven felül bárkinek lehet hasznos időtöltése.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu

Vízözön - Meseregény
(részlet és ismertető)

   Hogy ki az apja, nem lehet tudni, hiszen Risat-Ninlil papnő. A gyermeket fiammá fogadtam, szerződést írtam. A fiú neve Gilgames, teljesen csupasz, csak a hátán, mellén, a combján meg a keze fején látszik némi gyönge pikkely. Úszóhártyája sincs. A bőre meg olyan világos, mint a dió héja.

A regény az emberiség meseszerűen ábrázolt őskoráról szól. Egy olyan világról, ahol több ezer éves "emberek", a maiak korai elődjei éltek, felruházva csodálatos, isteni tulajdonságokkal, de hétköznapiakkal is, csak a mítoszokban fellelhető, de napjainkban is létező problémákkal. A könyv egyik kulcsalakja, Utnapistim sok ezer évesen a vízözön előtti kor embereinek a világában él. Az úszóhártyás, pikkelyes emberek világa ez, ahol a sárkányok, gyíkok harca valóság. Ez a világ akkor kezd mássá lenni, amikor Utnapistim tudomására jut, hogy egy idő óta nyakra-főre születnek csupasz csecsemők, s később sem nő ki a pikkelyük. Ilyennek születik Istár papnőnek a fia, Gilgames is, aki korántsem hatalmas erejű, sárkányokat legyőző hős, hanem talán a könyv leghalandóbb szereplője. Az égbolton az "Égi Gyík" megjelenése Lugal, a nagy király csillagászait közeledő katasztrófára figyelmezteti. Mindent elsöprő nagy természeti csapás közeledik. Lugal esztelen vállalkozásba kezd. "Világítótornyot" épít, ahová alattvalóit, a birodalom felhalmozott készleteit akarja elhelyezni. A munka csak a terror eszközeivel valósítható meg; a Világítótoronynak az emberiséget kellett volna szolgálnia, ehelyett rabszolgaságba hajtotta a birodalom apraja nagyját. Hiába Untapistim figyelmeztetése, hogy nem ez az életben maradás útja. Ő hatalmas hajót épít, elhelyezve benne barátait, élelmiszer-tartalékait, állatait. Amikor a vízözön elárasztja a földet, megölve lakóit, Untapistim bárkáján a társaival felveszi a küzdelmet a mindent elsöprő viharral. Amikor vége az elemek harcának, a kibukkanó szárazföldön Untapistim fia, Gilgames és a megmaradtak elkezdik ismét életüket, - a folyamatosság nem szakad meg, tovább élik mitológiai hősökként, de nagyon is emberi tulajdonságokkal történetüket.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu

SUOMI

Kodolányi János nagyobb utazást tett Finnországban s ezt az utazását írta meg egy könyvben. Utazni kellemes, tanulságos és szórakoztató, különösen, ha oly pompás föld, amelyen utazunk, mint ez a Finnország, azaz Soumi. Nemcsak mint táj, gyönyörűségül a szemnek, hanem mint ország is, a szellemi légköre, a közviszonyai által. Oly pompás, hogy eleinte elragadtatva kísérjük útján az írót, de - csakhamar kételkedni kezdünk a teljes megbízhatóságában. Ugyan, hol volna lehetséges olyan ország, oly emberlakta terület, oly társadalom, amelyben minden szép és jó, ahol semmi rossz még csak a szemünk elé sem kerül.

De csak türelem! Finnországról már másoktól is hallottam s áradozó leveleket olvastam. Bocsánat tehát a fáradt magyar olvasó rosszhiszeműségéért! - utazom tovább a könyvvel. És megállapítom a végén, hogy én másképpen írtam volna meg, ha én lettem volna az utas, törekedve arra az átkozott tárgyilagosságra, vagy mire, amibe oly végzetesen bele szokott törni a mindenáron hiteleset mondó - tehát semmit elhallgatni sem akaró - írónak a bicskája, azaz tolla, De Kodolányinak, illetve ennek a friss, kellemes olvasású, jelentékeny felkészültséggel megírt lírai útirajznak van igaza. Kodolányi nem mondott le egy boldog élménynek megörökítéséről a sokágú, mindenbe belefúró tárgyilagos ábrázoló kedvéért. Csak éppen jelzi, hogy az életharc veszteseinek szemszögéből más szemlélet is lehetséges. Egy fiatal kikötői munkás például ezt mondta neki: «Legutóbb három hónapig voltam munka nélkül. Nem lesz addig rend Soumiban, míg nem szocializáljuk a gyárakat és bankokat. A napszámosok, mezőgazdasági munkások állati életet élnek. Uram, ha lehetne, úgy kivándorolnék ebből az országból, hogy feléje se néznék többé.» (Ugyan, hova vándorolhatna szegény feje?) Kodolányi magára hagyja őt az életharc csataterén. Ő az egész utazást, érkezésének percétől eltávozásig győzte örömmel s az ország és népe iránt lobogó szeretettel. Lehet, hogy ez több, mint valami más, amit mindenáron tárgyilagosnak szeretnénk nevezni. Hatásában propaganda ez a könyv, de nemcsak Finnország propagandája, hanem szüntelen összehasonlítás a mi állapotainkkal, tehát egyúttal bátor harc a mi félszegségeink ellen.

«Amikor egy ismerősöm autóját az utcán hagyva, az ülésre tette aktatáskáját és kesztyűit, amikor az utcán egy hölgy letette kis bőröndjét s bement kalapot próbálni az üzletbe...» «Mindenkinek van telefonja, sokszor még az egyetemi diáknak is.» «Rengeteg autó, motorkerékpár azonban alig.» «Beülsz az autóbuszba, kalauz, ellenőr nincs, utólag fizetsz, százhúsz kilométeres útért 3 pengőt.» «A miniszterhez nem kellett kérvény, még csak levél sem.» «A gazda befelé tessékel. Az előszobában szépszemű, végtelenül kedves szobaleány fogad és kezet nyújt.» (Pesti hang felsikolt: Jesszus Mária!) Ugyanaz a szobalány a második látogatás alkalmával már nem volt ott, mert férjhez ment, «írtunk neki valamennyien egy üdvözlő lapot».

Összeütöm a bokámat, s alázatos tisztelettel jelentem, Kegyelmes, Méltóságos és Nagyságos Uraim és Nagyságos Asszonyaim, kezüket csókolom, az én ízlésem szerint irigylésre méltó egy ország az a Soumi, még pedig nem éppen elsősorban a tavai, fenyvesei, virágai, szigetei miatt.

Forrás: Nyugat/1937. 6. szám/FIGYELŐ
NAGY LAJOS: SUOMI, A CSEND ORSZÁGA
Kodolányi János könyve