Hóország

Hőse, a táncszakértő Simamura valószínűtlen figura: Valéry-t és Alain-t fordít, továbbá francia esszéket az orosz balett virágkoráról. Ezenkívül csupán annyit tudunk róla, hogy alacsony, tömzsi és hogy Tokióban családja van. A történet Japánnak azon részén játszódik, ahol hőforrások fakadnak, ahová divat elmenni havat nézni, ahol még a modern időkben is szertartásos módon fonják -szövik-fehérítik a csidzsimi-kenderből készült ruhát. Simura itt találkozik Komokóval, a gésával, akit négy éves szerződés köt a vendéglőhöz s aki azonnal beleszeret. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre gondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Jokó nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Ez a látomás: a tükörképben felragyogó, hófödte hegyek csúcsának fényében fürdő női arc több ízben felmerül a regényben: Komoko arca is így jelenik meg, amikor egy átdolgozott éjszaka után, részegen a szobájába jön és kitárja a hegyekre néző ablakot. Simamura alkalmatlan a szerelemre. Élete a meditáció, s a töprengés az élettel össze nem függő dolgok felett. A brutális pusztulás, Joko tűzhalálának látványa sem érinti meg elemi erővel: miközben a lány az égő fahasábok közé zuhan, s egy pillanatra megállni látszik a tűzfecskendő vízsugarának csúcsán, Simamurát az nyugtalanította, vajon a nő feje nem lógott egy kissé lefelé, csípője és térde nem görbült-e valamennyire, vagyis nem tört-e meg a test tökéletes vízszintes vonala. A veszendő esztétikum hiábavaló keresése talán a könyvben ebben a földöntúlian pontos és embertelenül szép gondolatában fogalmazódik meg leginkább. Az esztétikumon túli érdekességű, a figyelmes olvasó számára számtalan emberi és művészi tanulságot szolgáltat a mű.

(Legeza Ilona könyvismertetője)

A tó

Az ötvenes évek derekán, röviddel a Hóország világsikere után írta A tó című kisregényét. A történet hőse, Ginpei, a szépség megszállottja, az elérhetetlen boldogság után vágyik. Kitaszítottnak érzi magát az erős és szép emberek közül, és gyökértelenül sodródik a bűn, a züllés útján. Ginpei nem megrögzött bűnöző, hanem saját rögeszméi és a körülmények áldozata. A valóság és a képzelet között vergődve, a megtalálhatatlan boldogságot keresi. Az író nagy emberi részvéttel és nagy művészettel rajzolja meg esendő hősének szenvedélyes szerelmeit és széthulló világát.

Kiotói szerelmesek

SZÉPSÉG ÉS SZOMORÚSÁG

Regényének hőse, Oki Tosjó, az öregedő regényíró Kiotóba utazik, hogy találkozzék ifjúkori szerelmével, a világtól elvonult festőművésznővel, Otokóval. A szentimentális találkozó azonban vészjósló vendettát indít el. Keiko, a festőnő tanítványa és szerelme, ez a különös és féktelen fiatal lány ugyanis elhatározza, hogy bosszút áll mestere múltbéli megaláztatásáért - még úgy is, ha tulajdon szépségét kell fegyverként használnia. Kegyetlen bosszú kegyetlen következményekkel... A Nobel-díjas Kawabata e könyvében ismét bizonyságot tesz arról, hogy a regényirodalom kimagasló mestere. Erotikától fűtött alakjaiban - kiváltképp Keikóban, a bosszú önjelölt istennőjében - nem csupán a japán ember rögeszmés szépségkeresése és a természettel való azonosulás igénye jelenik meg, hanem a modern kor freudi szorongásai rémálmai is. És Kawabata ezt megannyi apró részletben, akár egy kimonó övének megkötésében is képes érzékeltetni.