|
KÖLTEMÉNYEK A magyar Joyce-filológia "aktivistája", Kappanyos András szerkesztette a kötetet, amelyben nemcsak a korábbi - részben kétnyelvű - kiadásokban már ismert Kamarazene-kötet huszonhat költeményét olvashatjuk (melynek nagyszerű záró verse Kosztolányi átköltésében jelenik meg), hanem a magyarul még nem ismert későbbi, a prózaíró pályáját kísérő darabokat is. A naivitást és eszességet, érzelmi, "zsoltáros áradást" és szellemi rafinériát egyesítő, zenei szerkesztésű, dallamos szerelmi versfüzér, mellyel a dublini zseni jelentkezett, különös nyitány a joyce-i élet műhöz. Az ezt kiegészítő Krajcáros költemények, valamint a szatirikus versek helyzeteiben és szarkasztikus utalásaiban viszont az Ulysses-olvasó is felismeri az érett írói szellem költői tónusát. Verses kötete közvetlen folytatása a 19. század végső évtizedeiben divatos, új kifejezéseket kereső, de mindig közérthető újromantikus vagy szecessziós költészetnek. Színvonalas, fegyelmezett formavilágú, mindig érthető, de akkor már nem érdekes költészet ez. Inkább korjelenség, mint egyéni művészi teljesítmény. Nightpiece Gaunt in gloom,
DUBLINI EMBEREK A fiatal Joyce novelláinak gyűjteménye. Kiadatása ugyan fölöttébb nagy nehézségekbe ütközött, ma már azonban nehéz rekonstruálni, miért nem kellett a kiadóknak a végül is semmiféle feltűnést, nemhogy botrányt nem okozó elbeszéléskötet. Történetei igen színvonalas, csak nem eléggé érdekes pillanatképek egy nagyvárosi igényű kisváros életéből, benne emlékképek a rég elhagyott, gyermek-és ifjúkori otthonról. A mindennapos élet apróságait, jellemtípusait, hétköznapi fordulatokat elemző naturalizmus. A mai olvasó kétféleképp viszonyulhat a munkához: tekintheti remek, elbeszélések gyűjteményének, a századfordulós Dublin rendkívül éles szemmel látott mindennapjai felidézésének, figurái (haldokló katolikus pap, ír nacionalista- populista hordószónokok, elcsábított lányok, üresfejű kispolgárok stb.) bemutatásának és kegyetlen "élveboncolásának", de olvashatja úgy is a novellákat (Nővérek; Találkozás; Arábia; Eveline; Verseny után; Két úrfiak; Koszt és kvártély stb.), mint az Ulysses epizódjait, úgy, mintha azok beilleszthetők lennének a nagyregénybe.
IFJÚKORI ÖNARCKÉP Az eredetileg 1916-ban megjelent, önéletrajzi jellegű regény, amelyen Joyce több mint hét évig dolgozott, a modern próza forradalmának egyik első alkotása. Első regénye, azt dokumentálja, hogyan látja a géniusz önnön létrejöttének külső körülményeit. Egészen durva megközelítésben két tényező találkozásáról van szó. Az egyik tényező: a tehetséges gyermek (s itt még nem kell meghatároznunk, James Joyce-ról vagy Stephen Dedalusról beszélünk-e) módos, középpolgári körülmények közé születik (ráadásul elsőszülöttként), becsvágyó apja megadja neki az adott helyen és időben elérhető legjobb neveltetést, s az ezzel járó öntudatot, mintegy átörökítve rá becsvágyát. A második tényező, hogy ugyanez az apa felelőtlen korhely is egy személyben, minek következtében az egyre népesebb család viharosan lecsúszik a társadalmi ranglétrán, egészen a proletárlétig, a nélkülözésig. A tehetséges fiúnak így egyfelől módja van kifinomítani megfigyelő- és kifejezőkészségét, másfelől akad mit megfigyelnie, hiszen az anyagi lecsúszás folyamata során a család a korabeli dublini társadalom minden fontos szintjét érinti, s így szinte magától tárul fel egy monumentális, balzaci keresztmetszet. Ehhez járul még, hogy a lecsúszás sűrű költözködések sorozatával is jár (értelemszerűen egyre olcsóbb helyekre), s így a társadalmi metszet rávetülhet Dublin és környéke topográfiai képére. A regény öt fő része kronologikusan tagolódik: az első kisgyerekkori emlékektől kíséri nyomon hősét, kisiskolás, majd gimnazista korán át egyetemi évéig és Párizsba szökéséig. Bár olvasmányos, realista írásnak látszik, már megjelenik benne Joyce bonyolult szimbolikája és tudatos szerkesztő művészete is: a belső monológokkal hitelesített drámai szerkezet a közepén éri el csúcspontját egy lelkigyakorlat és Stephen ezt követő vallásos válsága leírásában.
Ulysses Joyce voltaképpen a nagyvárosi civilizáció sivársága és tartalmatlansága felett mond ítéletet. Csakhogy ez a mű nem így, a hétköznapiság alapszintjén jár; a sokértelműség bizonytalansága már a lefordíthatatlan címben is jelentkezik; műfaját sem lehet a hagyományos kategóriákkal meghatározni. Az író mintegy bezárkózik hősei tudatába, hogy belülről jellemezze őket, s így alkossa meg a megváltozott világ új képét. Joyce a belső valóság új területeit tárja fel belső monológjában és általában pszichológiai módszerével, de ugyanakkor az ember külső és belső világa közötti reális kölcsönhatást is megszünteti. Az Ulysess világát a belső monológokon kívül az időtechnika alkalmazása teszi kaotikussá, Joyce az emberi fejlődés mértékegységét, az időt feloldja az átélt időben. Az időtechnika másik megjelenési formája a szimultaneizmus, vagyis különböző helyen lévő, különböző személyeknek, dolgoknak egy időben történő bemutatása. Az őskép a legkorábbi remekmű az élet változatos kalandjairól: a Homérosz nevéhez kapcsolt eposz: az "Odüsszeia". A tengeri veszedelmek közt bolyongó hősnek, Odüsszeusznak a neve latinos formában Ulisses. Számos latin kultúrát öröklő nyugat-európai nyelvben ez a latin forma ismeretesebb, mint a görög eredeti. Joyce hőse úgy bolyong Dublin útjain, mint a mitikus hős a tengeren. Életének mozzanatai is az eposz kalandjainak lealacsonyítása a modern kispolgári életformához, és némileg paródiája is a mondák csodáinak. A regény beosztása is nyomon követi Homérosz énekének a részleteit. Igazán csak az tudja élvezni is az "Ulisses"-t, aki diákkora óta ismeri az "Odüsszeiá"-t. Az ilyen olvasó azonnal felméri, mi a különbség a hajdani ithakai király és Bloom úr, a dublini kereskedelmi ügynök között, és felesége, Molly miben hasonlít a férjére várakozó Penelopéhoz, és miben különbözik tőle. A regényt az író enciklopédikus műfajjá tágítja. Maga a regény Bloom úr egyetlen hétköznapjának tüzetes leírása, és főleg tudattartalmának hullámzása reggeli ébredésétől esti elalvásáig. Ennek a napnak az eseményei egyáltalán nem érdekesek és ami közben a hangsúlyozottan átlagember eszébe jut, az merőben érdektelen. Az az érdekes, hogy ezt a kinti és benne a benti világot szakadatlan mozgásában, mint egy hősköltemény kalandjait ábrázolja az író. Aki figyelemmel tudja kísérni a nyelvi és gondolati különösségekkel teljes szöveget, az lépten-nyomon azt veszi észre, hogy az érdektelen mozzanatok milyen érdekesek. Magyar olvasó számára a legmeglepőbb, amikor nyomon követve Bloom úr múltból felmerülő emlékeit kiderül, hogy ez a dublini kispolgár szombathelyi származású, magyar zsidó családban született. Nagyapját még Virágnak hívták, az ír körülmények között ez angolosodott Bloomra. Amikor az unoka tudatában felmerül Virág nagypapa, úgy tűnik, hogy Joyce valamelyest magyarul is tudott. De mind az emlékek, mind a jelenbeli jelenetek egy tudományos látlelet tárgyilagosságával kerülnek az olvasó tudatába. Molly, a feleség felszínes sznobságával, hiúságával, önzésével talán még férjénél is érdektelenebb jellem, de ennek a színtelenségnek az ábrázolása érdekes, olykor mulatságos. A házaspár maga az átlag, de jól megvannak egymással, igen jól érzik magukat kettesben az ágyban. Házastársi aktusukat az író olyan részletező pontossággal írja le, mint egy fiziológiai látleletet. Igen alapos, de egyetlen pillanatig sincs erotikus vagy éppen pornográf hatása. Az érdektelenség hiteles, tárgyilagos megragadása, a tudat önkéntelen változatossága a szabad asszociációk útján, a lelki életnek ez az elemző felderítése teszi - ha oda tudunk figyelni - érdekessé a szöveget és példaadóvá a stílust és a nagyon is problematikus nyelvet. Erről a nyelvezetről mondták már azt is, hogy az angol nyelv kitárulása a végtelenségbe. De mondták már azt is, hogy az angol nyelv meggyalázása. Akár így, akár úgy, mindenképpen az angol nyelv nagy kalandja. Két magyar fordítása is van: Gáspár Endréé és Szentkuthy Miklósé. Mindkettő óriási nyelvtudású műfordító, magyar nyelvünknek bűvészi kezelője. Csak másféleképpen. Gáspár Endre magánéletében is szójátékkedvelő volt. Az Ulisses gazdag szójátékkészletét bravúros magyar szójátékokkal fordította vagy helyettesítette. Szentkuthy Miklós a kifejezések árnyaltságának, a hangulatok megfogalmazásának mestere volt. részlet
Valahol keleten, kora hajnalban,
elindulni pirkadatkor, nagy körben a nappal szemben, pályáját becsapod
huszonnégy órával. Aki folyton megy, gyakorlatilag egy napot nem öregszik.
Mendegélni part mentén, idegen ország, városkapuhoz érni, ott áll a
strázsa, vén bezupált ez is, öreg Tweddy hatalmas bajusza rábúsul valami
lándzsaféleségre. Vándorolni ponyvaárnyas utcákon. Turbános pofák az ember
mellett. Szőnyegkereskedők barlangos butikjai, hatalmas fickó, Alibaba A
Rongybaba, ott ül keresztbe tett lábakkal, kacskaringós pipáját szívdosva.
Árusok kiabálása a utcákon. Ánizzsal illatosított ivóvíz, szörbet. Egész
nap csak kódorogni. Rablókkal is találkozhatsz, esetleg párosával. No és
találkozol. Esteledik. A mecsetek árnyéka az árkádok hosszán, egy pap
feltekert tekercset visz. A fák megrezdülnek, ez a jel, jön az esti szél.
Tovább, tovább. Halványodó arany ég. Egy anya leskelődik az ajtóban. Hívja
haza a gyerekeit titokzatos nyelvükön. Magas fal, mögötte húrpengetés.
Violaszín éj-égi hold, Molly új harisnyakötőjének színe. Húrok. Hallgasd.
Egy lány játszik azon a valamelyik hangszeren, izé, dulcitón. Tovább. |
