Ernest Hemingway műveiről

Az öreg halász és a tenger

Santiago, a kubai halász kissé fáradt, majdnem primitív ember. A 20. század irodalmának igazi hőse. Nyolcvannégy napi sikertelen halászat után újra tengerre száll, s valóban sikerül elfognia egy óriási marlint. Messzire kievez a tengerre, s horgára végre ráakad a nagy hal, jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, és megindul a hazasiető passzát szél is. Ám jönnek a cápák, s bár közülük hősies küzdelemben,
minden erőtartalékának mozgósításával többet megöl az öreg, végül is a hajóhoz kötözött puszta csontvázzal tér haza, önmaga meg szinte élőhalott már.
Az első cápa megölése után mondja ki az öreg a mű szállóigévé vált gondolatát: "De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta.- Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."

Ernest Hemingway ezért a kisregényért kapta meg 1954-ben a Nobel-díjat. Leglíraibb írása, amelyben az öreg halásznak a tengerrel, a hallal, a természettel, önmagáért, emberi voltáért vívott küzdelmében a magára hagyatott egyén makacs emberi hősiességét ünnepli.

AKIÉRT A HARANG SZÓL

Címe és mottója Donne-idézet, amely azt fejezi ki, hogy a harang azokért szól, akik az emberiségért áldozták életüket. A regény hőse Robert Jordan - amerikai spanyol nyelvtanár, meggyőződéses antifasiszta, önkéntes a köztársaságiak oldalán - parancsot kap, hogy robbantson fel egy hidat a fasiszta vonalak mögött. Jordan a hegyekben élő partizánok segítségét veszi igénybe. Három napig él köztük, készül a feladatra - ez a három nap a regény, ezalatt találja meg élete nagy szerelmét Mariában, s halálát a híd felrobbantását követően, az ellenséggel szembenézve. A bátorság öncélú törvénye itt értelmet kap: az emberiség ügyének szolgálatát. Az író a partizáncsapat tagjait árnyaltan mutatja be: El Sordo, az öreg partizánvezér, Pilar, a bölcs, babonás, mindent tudó, hatalmas asszony, az okos, de gyávává silányodott, magát végül mégis megemberelő Pabló stb.: mindnyájan egy nép szabadságharcának eleven emlékművei. A végig feszült cselekményvezetés, a műből áradó élet- és szabadságszeretet a regényt mindenki számára vonzó olvasmánnyá teszi.

"Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."

Búcsú a fegyverektől

Hemingway saját világháborús élményén alapul a regény cselekménye. 1918-ban önkéntesként szolgált az olasz hadseregben és súlyosan megsebesült, akár a regény főhőse, az olasz seregben szolgáló amerikai hadnagy. Frederic megismerkedik a háború poklában egy angol ápolónővel, Catherine-nel. Hemingway egyre sötétebb, kegyetlenebb képet fest a harcról, miközben ellenpontként a két fiatal egymásba szeret. Frederic kiábrándul a háborúból, és megsebesül. A két szerelmes elszökik, megpróbálják az életüket a nyugalom szigetének számító Svájcban folytatni. Amikor már azt hiszik, sikerül az életüket egyenesbe hozni, közbeszól a halál. A regény az egyik legszebb történet a háború szörnyűségéről. Fent és lent, győzelem és vereség ellenpontozza egymást. Hemingway ötvözi benne a helytállás, szerelem és a halál témáját, melyet egyszerű, tiszta, szinte csak a jelenség leírására szorítkozó elbeszélése tesz felejthetetlenné. "Éjszaka erősödött a szél, és hajnali háromkor, amikor az eső sűrű pászmákban esett, megkezdődött a bombázás. Csak úgy záporoztak a bombák, rakéták süvítettek az esőben, s az egész frontszakaszon erős géppuska- és puskatűz volt hallható... A zápor rohamain és a szél süvítésén is áthallottuk, hogy messze északon iszonyúan dörögnek az ágyúk..." - írta regényében Ernest Hemingway, az olasz hadsereg amerikai állampolgárságú önkéntes egészségügyi főhadnagya, a német csapatokkal megerősített osztrák-magyar haderő 1917. október 24-én, Caporetto-nál megindított támadásának éjszakájáról. "A politika a történelem ellenőrizhetetlen része."

A FOLYÓN ÁT A FÁK KÖZÉ

A regénnyé duzzasztott novellában Nick Adams, Henry hadnagy, Jordan megöregedve Cantwell ezredes néven búcsúzik az élettől: az emlékek összegyűlnek körülötte, s nem marad más, csak néhány jó étel és ital öröme és a szép, fiatal olasz grófnő szerelme. Szorongató búcsú után szomorú halál, amelyben azonban nincs több igazságtalanság, mint minden emberi halálban, hogy az életet végül itt kell hagyni. A regény egyenetlen, széteső és olykor mesterkélt.

"
Az osztrák támadások rendszertelenül, de makacs kitartással követték egymást, az ember először súlyos ágyútüzet kapott, ettől azt várták, hogy majd
harcképtelenné teszi, s ha a tüzet fölemelték, az ember ellenőrizte az állásait, és megszámlálta az embereit. De arra már nem volt ideje, hogy a sebesültekkel törődjön, mert tudta, hogy nyomban megindul a támadás, aztán megölte azokat, akik a mocsáron át, derékig vízben, fejük fölé tartott puskával kecmeregtek, lassan, ahogy az ember a mocsárban kecmeregni szokott. Ha a tüzet nem emelték volna föl, mikor a támadás megindult, igazán nem tudom, mit tehettünk volna, gondolta olykor az ezredes, illetve akkor még hadnagy. De mindig fölemelték és hátrább helyezték, ahogy a támadás előrehaladt…
"

NICK

Hemingwayt egyszerű és tömör stílusa a modern epika egyik úttörőjévé és népszerű szerzőjévé avatta. Elsősorban a beszéddel és a cselekvéssel való jellemzésre törekedett, távol állt tőle a részletező tárgyi leírás és a lélektani alapozás, árnyalás. Írói pályáját novellákkal kezdte, életművének legmaradandóbb műfajával, amelyben pregnánsan ölt formát a hemingwayi szűkszavúság prózanyelve. A csaknem tucatnyi novellát tartalmazó kötet anyagát a könyv összeállítója elsősorban az 1925-ben megjelent A mi időnkben című novelláskötetből válogatta, mely tulajdonképpen az életmű kulcsának is tekinthető. A novellák hőse a gyermek, illetve a már fiatalember Nick Adams, aki először találkozik az erőszakkal, a brutalitással, valamint a végzetszerű és elkerülhetetlen halállal. A gyermekkor világa elevenedik meg ezekben a novellákban, a szülők, a szülőföld képe, az első halász-, vadász-, és szerelmi élmények olyan közvetlenséggel és plasztikussággal, hogy az olvasó kétségkívül igazolva látja az önéletrajzi indíttatásról szóló legendákat. Már ezekben a kisprózákban megjelenik a későbbi Hemingway-hősök egyik jellegzetessége: Nicknek is menedéke a természet, amelybe nemcsak a szemlélődés, de a zsákmányszerzés folytán is szinte beleolvad. A kötetben az egyik legismertebb Nick-novella, az Indián tábor, - amelyben az író egy fiatal fiú korai halálélményét fogalmazza meg - mellett olvashatóak az ifjú főhős találkozása az első szerelem, illetve szakítás élményével (Valami véget ér), a sporttal (A bokszoló), a magányt és megnyugvást adó halászat (A Nagy kétszínű folyón; Első és Második rész), az első csalódással való szembesülés (Tíz indián) elbeszélései.

- Nehéz meghalni, papa?
- Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ. (...)
Kora reggel a tavon, a csónak farában, míg apja evezett, biztosan érezte, hogy ő sose fog meghalni.

(Indián tábor, 1925)