43 éves volt, mikor első regénye A legyek ura (Lord of the Flies, 1954) megjelent, s vele rögtön a legnevesebb angol írók sorába emelkedett. A haditengerészetnél szerzett megrendítő háborús élményei, a halállal való mindennapi szembenézés nélkül a vidéki tanár aligha szánta volna magát a lét végső kérdéseinek búvárlására, s még kevésbé tudott volna ennyire nem kiagyalt, élményszerű válaszokat adni, melyekben ott munkál ugyan a keresztényi és egzisztencialista absztrakció és spekuláció is, ám a való élet ereje végül mindig erősebbnek bizonyul. Mik tehát írói pályája bázisai? Érzékeny, etikus lelkület, költői hajlamok; Oxfordban szerzett klasszikus műveltség, s nem egészen harmincéves kortól öt éven át a haditengerészet nehéz szolgálata cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón; harc a tengeralattjárókkal, repülőkkel és a németek legfélelmetesebb hadihajójával, a Bismarckkal, végül pedig: részvétel a franciaországi partraszállásban. Aztán: vidéki iskola a klasszikus "kelta" tájon, Salisbury közelében, békés családi élet s rejtett becsvágyak, nagy koncepció, és mindehhez - tehetség, s ami még több : szívósság, a mesterségbeli tudás elsajátítása és a dolgok végiggondolásának meg nem alkuvó igénye.

Golding következő művében az angol regény legfontosabb 20. századi módszerbeli vívmányát használja fel: joyce-i mintára tudatregényt ír, végtelen filmszalagra vagy magnótekercsre veszi fel hősei gondolatait. E módszernek tudvalevőleg egyik gyengéje, hogy a tudatban felhalmozódó rengeteg érzéklet, emlékkép, asszociáció, érzelem stb. tömegéből nehéz a jellemzőt, fontosat kiválogatni s hangsúlyossá tenni; a másik pedig, hogy eleve kevés az olyan tudat, amely tartalmának ilyen részletes bemutatására érdemes volna. Az 1955-ben keletkezett The Inheritors (Az örökösök) a vademberi állapotot belülről ábrázolja, mégis történeti távlatból, s a fejlődés nem kellemes, noha elkerülhetetlen folyamatát is érzékelteti. Egy neandervölgyi fokon élő "homo primigenius" közösség életének és végnapjainak leírása a regény. Tanúi leszünk az őskommunizmus békességének, a természettel vívott kemény harcnak, érzékeljük a csoporton belüli hierarchiát, mely már nem a testi erő, hanem a nagyobb tapasztalat és élénkebb képzelet függvénye, s ennek kapcsán az értelem lassú nyiladozásának, az absztrahálás, fogalomalkotás, célképzet erősödésének. Golding az ősemberi közösség egy, ereje teljében levő, ám nem túl okos férfi tagjának tudatát választja reprodukálásra. Ez az ősember a puszta érzékelés fokán áll, igaz, e tekintetben gazdagabb is a modern embernél: szagélményeinek leírása önmagában is párját ritkítja a világirodalomban. De már vannak fölidézhető képei (így is beszél róluk: "Van egy képem"), emlékképek, melyek tapasztalatokká sűrűsödnek, képzetté lesznek.

Az 1956-ban közzétett Ripacs Martin (Pincher Martin) nemcsak fölkavarja, hanem zavarba is ejti olvasóját, mert e kis remekmű kapcsán - bármily iskolásan hangzik is - nehéz kitérni a kérdés elől: "mit akar az író mondani?" Alátámasztásul pár szót a "történetről". A háború alatt hajótörést szenved egy tengerésztiszt, s a hullámok egy sziklára sodorják. Kezdetben úgy látszik, megmenekül. Eszével és önbizalmával fölébe kerekedik a hatalmas-ellenséges őstermészetnek. De aztán megbetegszik, megzavarodik, s nyomorultul elpusztul. A regény kilenctizede a puszta létért való emberfeletti küzdelem eposza, amit át- meg átszőnek a hős jellemzésére szolgáló emlékképek és meditációk. Az egész mű egy hatalmas belső monológ, melyben az író páratlan pszichológiai fölkészültséggel érzékelteti a különböző tudati rétegeket; a szinte állati tengődésben a tudat nem más, mint valami, a szervezeten belüli idegcentrum (the centre), de az átgondolt tervezés s a múltat idéző emlékezés számtalan hajszálere fonja át. Páratlan annak az ábrázolása is : miként különíti el a tudat önmagát a léttől, s mindattól, ami tőle függetlenül létezik.

A három év alatt közzétett három kitűnő regény után kétévi szünet, majd a színház világába való kirándulás következik. A The Brass Butterfly-jal (1958 - A rézpillangó) Golding bebizonyítja, hogy ál-történelmi drámának is mestere. A következő évben Golding ismét regénnyel jelentkezik. Címe Free Fall (1959 - Szabadesés). A mű fölkavar, megrendít, de a fölvetődő kérdésekre nem ad választ. Golding azon nagyon kevés író közé tartozik, akik nem ismétlik önmagukat. Minden művének más a témája, mondanivalója, és más a stílusa is. 1983-ban el is nyeri a legnevesebb irodalmi kitüntetést.