Baumgarten- díjas (1933, 1934), Kossuth- díjas (1949). Gellért Endre színházi rendező apja. Jogi tanulmányokat végzett. 1902-ben Osvát Ernő figyelt fel az Új Időkben és a Budapesti Naplóban közölt verseire. Társszerkesztőként maga mellé vette a Magyar Géniuszhoz, melyet később ő egyedül szerkeszt (1902–04). A lap kiadásában jelent meg antedatálva első verseskötete 1902 végén. Pályakezdő költeményeire erősen hatott a századvég érzés- és gondolatvilága. Előbb a Magyar Géniusz, majd ennek megszűntével a Pesti Hírlap cikkírója lett. 1904-től 1918-ig több ezer cikket írt a lapba. Ezek egy része névtelenül jelent meg. Kivált az oktatás- és nevelésügy kérdéseiben fejtett ki radikális véleményt. 1908-tól az induló Nyugat munkatársa, s a folyóirat kiadásában jelent meg második verseskötete, A deltánál (1909). Művészi kibontakozása Ofélia térdein (1911) c. kötetétől számítható. Elsősorban szerelmi lírája keltett figyelmet, konzervatív körökben pedig zajos megbotránkozást. Az I. világháború idején a Pesti Hírlap szerkesztője, a hadijelentések kommentátora. Ugyanakkor verseiben egyre erősödött a pacifista hang. 

1917 nyarán a Nyugat főmunkatársai közé került, 1918. decemberében a Vörösmarty Ak. állandó tagja lett. Szerkeszti A diadalmas forradalom könyvét (1918). 1919. januárjában Károlyi Mihály sajtófőnökké nevezte ki. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács sajtóirodáját vezette, s így hivatalból tagja lett a sajtódirektóriumnak. 1919. szeptemberben körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád alá helyezték, egy hónap múlva szabadult vizsgálati fogságából. 1920-tól 1941-ig, a Nyugat megszűntéig annak egyik szerkesztője volt. A húszas-harmincas évek fordulóján erősödött verseinek humanista elkötelezettsége. Gorkij Artamonovokját az ő kezdeményezésére közölte a Nyugat. Móricz kiválása után a lap prózai részét szerkeszti. Nagy érdeme volt a Nyugat-könyvtár fenntartásában. A fasizmus térhódítása után nem jelent meg verseskötete. 1945 után részt vett az újjászerveződő irodalmi életben. A Nyugat munkatársaira emlékező prózai művei (Kortársaim, 1954; Egy író élete, 1958) szubjektivitásuk mellett is figyelemreméltó irodalomtörténeti források. A Száz az ezerből (1967) c. kötetben maga válogatta ki és kommentálta legfontosabbnak érzett verseit. Alighanem érvényes igazság, ha azt mondjuk, hogy Gellért Oszkár első verseivel kezdődött és utolsó verseivel végződött a Nyugat nemzedékének irodalomtörténete.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon