1844. április 16-án született Párizsban. Eredeti neve Francois-Anatole Thibault volt. Apja tekintélyes könyvkereskedőként az egyetemek közelében működtetett könyvesboltot. Professzorok és egyetemista diákok voltak a fő vásárlói. Francois az iskola mellett a könyvesboltban inaskodott. Itt figyelt fel rá a világhírű pozitivista történettudós, Ernest Renan, akinek támogatása nagyban hozzájárult, ahhoz, hogy Francois az irodalmi pályát választotta. Már diákkorában gyakornokoskodott közkönyvtárban és az egyetemen is a könyvtárosi szakot választotta. Leconte de Lisle lett a görögprofesszora, akinek nézetei nagy hatással voltak a fiatal Francois-ra. Lisle elvetette a romantikát és a klasszicizmus hagyományaihoz fordult vissza, és romantikával szembeforduló költők vezéralakja lett. Ebbe a társaságba tartozott a fiatal Verlaine is, akivel France csaknem egyidős volt. A fiatal költők Lisle vezetésével megteremtették a Parnasse contemporain című folyóiratot. A hamarosan híres irodalmi lap munkatársait nevezték 'parnasszistáknak'. A jelző ettől kezdve ráragadt a személyes hangot kerülő, tárgyilagosságra törekvő, politikát elutasító lírikusokra. Közöttük indult Verlaine is, aki hamarosan személyes hangütésével, csapongó szenvedélyével el is távolodott tőlük. 1877 áprilisában nőül vette Valérie Guérin de Sauville-t, aki még abban az évben életet adott Suzanne lányuknak. Nem túl boldog házasságának 1893-ban válással véget vetett. Ekkor kezdődött viszonya az 1887-ben megismert Léontine Lippmann-nal (Madame Arman de Caillavet), egy neves irodalmi szalon tulajdonosával, akivel kapcsolata a nő 1910-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ő ihlette a Thais (1890) és A vörös liliom (1894) című regényeket.

France is a parnasszista költők közé tartozik, ekkortól használja írói névként az Anatole France nevet. Azonban verseit saját maga sem tartotta jelentősnek. Az egyetem végeztével könyvtárosnak állt. Közben továbbra is írt verseket, sőt ír egy verses drámát is, melyet 1876-ban be is mutatták. Otthagyta könyvtárosi állását és a Parnasse contemporain egyik szerkesztője és publicistája lett. France politikaellenes, mindenben kételkedő nézeteit publicisztikájában fejti ki, népszerűsíti a görög szkepticizmust és főleg Epikurosz filozófiáját. Publicistaként rendkívül elismert lett, de első jelentős irodalmi sikerét csak 1881-ben, 37 éves korában érte el a Bonnard Sylvester vétke című regényével. A tudós Bonnard hirtelen rádöbben, hogy a tudományokba temetkezve elfeledkezett a való életről. Úgy érzi tudása felesleges, és hogy teljesen elherdálta életét. Keresni kezdi az élet értelmét, amit végül a szerelemben talál meg, mely megnyugvást, boldogságot ad az ember számára, és innen nézve még a tudásnak is van értelme. Bár France agnoszticizmusára jellemző, hogy Bonnard végső konklúziója, hogy sohase derülhet ki, hogy tudjuk-e, amit tudunk, se vallásos nem lehet biztos hitében, sem a vallástalan hitetlenségében. Az élet mindenesetre szép, akár meghalunk, akár létezik a túlvilág. Ezzel a regényével France megalapozta a sikerét és ettől kezdve haláláig sikeres, elismert író maradt. 1892-ben jelentkezett következő jelentős regényével a Lúdláb királynővel. Ennek főhőse, Jerome Coignard szabadgondolkodó abbé, aki a 18. században él. Coignard figurája olyan népszerű lett, hogy alakja France más regényeiben is feltűnik. Még 1893-ban megjelenttette a Coignard abbé véleményei című aforizmagyűjteményt. Ebben az időben egyre több novellát írt, melyek általában a történelem különböző korszakaiban játszódnak. Regényei is gyakran történelmi témájúak, a kereszténység hajnalán játszódik egyik legkiválóbb regénye az 1883-ban megjelent Thais, melyben a sivatagban vezeklő Paphnucius a városba megy, hogy megtérítse Thaiszt, a gyönyörű, de mindenki másnál paráznább örömlányt, és bár a lányt kiragadja a paráznaságból ő maga erkölcstelenné válik. France nemcsak regényekben dolgozta fel a történelmet, 1908-ban megjelentette Jeanne d'Arc életrajzát, melyben rendkívüli alapossággal dolgozta fel az orléans-i szűz élettörténetét. Az egyház folyamatosan támadta France-t, és természetesen ezt a művét is indexre tette. Viszont nem sokkal később a France által feltárt adatok is hozzájárultak Jeanne d'Arc szentavatásához. France-ot egyre inkább a saját kora problémái izgatták, 1896 és 1901 között jelenteti meg négykötetes művét, a Jelenkori történetét. Az apolitikus, mélyen humanista France-ban a Dreyfus ügy ébresztette fel a jelen iránti felelősségtudatot. Mikor Zolát börtönbe zárták a sajtóban és népgyűléseken állt ki Dreyfus és Zola mellett. Ekkor került kapcsolatba a szocialistákkal. A szocialista nézetek megjelennek az 1914-ben megjelent Angyalok lázadás című fantasztikus regényében, az 1905-ös Fehér kövön című esszéregényében, pedig a maga elképzelte szocializmust írta meg. France novellistaként is jelentőset alkotott, is kritikusként is kora meghatározó alakja volt. Elhatárolódott a századforduló francia irodalmát meghatározó esztétikai irányzatoktól, egész pályája során a hagyományos formákat részesítette előnyben. 1920-ban kötött másodszor házasságot: feleségül vette élettársát, Emma Laprévotte-ot. Ugyanabban az évben az éppen megalakult Francia PEN Klub elnökének választották. „Briliáns írói pályafutásáért, letisztultan fennkölt stílusáért, lenyűgözően franciás szellemiségéért és mélységes humanizmusáért” 1921. december 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. 1924. október 12-én halt meg La Béchellerie-ben. Anatole France életének magyar vonatkozása is volt: az I. világháború előtt titkárnője Bölöni György felesége, a maga is művészi író és festőművész Márkus Ottilia volt, aki később több visszaemlékezést tett közzé a nagy íróról.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok - Hegedűs Géza