1821. február 3-án született német származású pesti családban. Apja, Feszl József (1791-1860) kőfaragómester, hat fia közül József és Frigyes lép építészeti pályára. Frigyes középiskoláit 1830-1836 között a pesti piaristák gimnáziumában végezte, majd szabályos céhes képzésben részesült: háromévi inaskodás után Hild Józsefnél dolgozott legényként. 1839-ben vándorkönyvével Münchenbe ment és a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be, ahol Friedrich von Gartner és Friedrich Bürklein voltak mesterei. Az Akadémia elvégzése után utazgatott: Ausztria, Bajorország, a német államok, Párizs, Észak-Itália, Velence szerepelnek útinaplójában.

1844-ben tér végleg haza Pestre. Mivel nincs céhes mesterjoga, társul Kauser Lipóttal - az ő feladata a műszaki tervezés - és Gerstner Károllyal - ő intézte az üzletszerzést -, míg a kivitelezést a mesterjoggal rendelkező Zofahl Lőrinc végezte. Ekkor jelentősebb munkáik a pesti Országház pályaterve (1844), a Dohány utcai zsinagóga megvalósulatlan terve (1851), Oszvald-ház (1846-48), Glösz-ház (1847-48). Feszl készít egyéb terveket is, pl. az ismeretlen bajor hadvezér emlékművének terve, amely kiemelkedik szépségével. 1854-ben kiválik a társulásból és egyedül dolgozik tovább - mesterjog nélkül pályázatokat és Pest város megbízásait készíti. Stílusa ekkor már nem mutat lényegi változást, romantikus jellege egész életén végigkíséri.

1855-ben részt vett a bécsi Votivkirche tervpályázatán. A pesti Kálvin téri templom gótizáló síremléke és a vízivárosi Kapucinus-templom és zárda mellett szállodák építésére is vállalkozott. Főműve az 1859-1865 között felépült új pesti Vigadó. Feszl Frigyes utolsó éveiben a romantika háttérbe szorult, a mester a városépítési feladatok felé fordult. Első nagyszabású feladata a Belvárost a Városligettel összekötő sugárút terve volt (1870). Legnagyobb mértékű műve Budapest 1871-es városrendezési pályaterve volt. Elkészítette a budai Duna-part ás a Várhegy átépítési-rendezési terveit is, nem tudni, ebből mennyi kapcsolódott valós megbízásokhoz és mennyi volt fantáziaterv. Utolsó műve a kőbányai római katolikus plébániatemplom terve (1884) a bizonyíték, hogy élete végéig a középkorias formavilág és az abban kidolgozott sajátos, egyéni stílusjegyek álltak közel hozzá.

Épületábrázolások és életképek mellett hazai és külföldi romokat bemutató tájképeket készített. Az, hogy a visegrádi vár és a zsámbéki templom romja mellett a margitszigeti romokat, a budaszentlőrinci pálos kolostor kőtöredékét és a kassai dóm tornyának címeres kövét is megörökítette, arra utal, hogy a motívumok kiválasztásában nemcsak a táj festőisége, hanem a nemzeti múlthoz kapcsolódó történeti érdek is befolyásolta. Grafikai munkássága még napjainkban is viszonylag ismeretlen.

Forrás: Barangolás a stílusok világában