Csokonai neve napjára

Már a tarka mezők illatos asszonya
Udvarlásra magát nem piperézheti,
Minden cifra virágit
A nap szüze leszaggatá.

Már a lanyha zefír, páfusi lantodon
Sem szunnyad, se cicáz, duzzog az olykori
Hamvas harmatozáson
S gubbaszkodva voná magát

Vénus hóna alá. A meleg estveli
Csend már a locsogó völgyre se csal, hogy ott
Nétán Lilla kerekded
Combjával leköszöntsenek

A sás közt susogó réti kisasszonyid.
Elment a meleges gólyasereg, s vele
Minden handarikázó
Nimfák eltakarodtanak.

Hagyján! a futikák menjenek, a csalárd
Pajtásság gyönyörű tüköri. Nézd drusza,
Bacchus régi barátunk
Most hirdet jeles innepet.

Vivát! érjen azért annyi Mihály napot,
Amennyit csak akar. Jó drusza mink pedig
Amennyit lehet, és azt
Mind vígságba fecsérljük el.

A serdülő bajuszhoz

Ifjú tolla Ámor nyilának,
Serdülő bajusz! idvez légy!
Sok szerelmes csókok párjának
Felibe prémkoszorút tégy;
Míg a finnyás nyári lepkéket
Torzos tarlód el nem inti,
Vagy míg a göndör szőröcskéket
A tél dérrel be nem hinti.

Mondja bár a szépség Mómussa,
Hogy ékesnek nem tart senki,
Ne hidd, kis Cupido mókusa,
Csak pelyhed jobban tessen ki;
Hogy játszhassanak búvócskákat
Bársonyában a kellemek,
Majd meglásd, milyen gyöngyszikrákat
Szórnak rád minden szép szemek.

Én is sodrom, de mindhiában,
Zúzos fürtjét a szürkének,
Elhűl ettől a csók szájában
A könnyen ingó hölgykének;
S midőn szeme rezzenéséből
Bóldog jelemet képzelem,
Borzomtól megdobbant szívéből
Akkor reppent a szerelem.

Lúdas Matyi

A mű cselekménye közismert. A parasztfiú - ígérete szerint - "háromszor veri vissza" Döbrögin, a zsarnoki földesúron a rajta esett sérelmet: vásárra vitt ludainak az elkobzását és igazságtalan megveretését. A történetet Fazekas négy "levonás" szerkezeti elemeibe rendezi el. (A "felvonás" szó ellentéteként, Matyi egyszeri és Döbrögi háromszoros "levonására" is célozva.)

A költemény - akárcsak a népmese - Döbrögi megjavulásával ér véget. Fazekas műve mégis - forradalmi megoldás nélkül is - korának legmerészebb alkotása. Először szerepel itt olyan cselekvő jobbágyhős, aki a földesúri igazságtalanságért maga szerez magának elégtételt. Ebbe persze már belejátszik a felvilágosodás korának demokratikus szelleme is.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertető