A HANG ÉS A TÉBOLY

Faulkner regénye, A hang és a téboly a forró amerikai Délre, a megosztottság szimbolikus földjére kalauzolja el olvasóit, mely csaknem mindegyik Faukner-mű színtere. Az írónak igazán érett műve, egy ültetvényes család hanyatlásának, szeretetlenség és kölcsönös megbecsülés hiánya miatt bekövetkező széthullásának művészi dokumentuma. A történetben a régebbi művekből részleteiben már megismert faulkner-i legendakör összegződik, természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen ez a rendhagyó családtörténet oly bonyolultan szövevényes, átláthatatlan, hogy a maga teljességében a mítosz nem vethető papírra, az olvasó legfeljebb ösztönösen megérezheti.
A Compson család története sötét tónusú, feszült tragédiák sorozata, nyomasztó és fülledt, mint a déli tájak, ahol játszódnak. Az átokverte klánt nemzedékek óta üldözi a balsors, a bűn és bűnhődés, a gonosz, az ésszel felfoghatatlan iszonyat. A tragédia az utolsó nemzedékben, a három Compson testvér alakjában csúcsosodik ki. Benjy, a legkisebb, értelmi fogyatékos fiú a tompaság, a megfoghatatlan, sodró indulatok és érzelmek hordozója; Quentin, a legidősebb, a téboly, a túlhajszolt, túlérzékeny értelem önpusztításig fokozódása; Jason pedig, a középső fiú, a kiforrott, jegesen gonosz logika megjelenítője.
Ők hárman mesélik ugyanazt a történetet három szemszögből, amit a negyedik, a szerző által külső szemmel láttatott rész egészít ki. A négyféle nyelv, a végletes töredékesség, a költészet határát súroló elvontság, a hétköznapi célirányosság és a személytelen hűvösség teszi a művet különösen gazdaggá; négy látásmód elegyedik zseniálisan nyomasztó látomássá, egymást kiegészítik, de külön-külön is teljes értékűek az elbeszélések. A Compsonok legendája azonban nemcsak egy család tragédiája: vátészi látomás korunkról, annak minden kóros tünetével.

FIAM, ABSOLON!

(Faulkner az irodalmi Nobelt egyébként ezért a regényéért 1949-ben kapta és csak ’50-ben vette át.)

A név, amely a múlt század végi amerikai Délen nevelkedett fiatalember emlékezetén, képzeletén és lelkiismeretén végigvisszhangzik: a Thomas Sutpené. Azé az emberé, aki puszta kézzel uradalmat hasít ki a vadonból, házat épít, dinasztiát alapít; aki átküzdi magát nélkülözésen, társadalmi előítéleten és polgárháborún, egészen a végső és teljes bukásig: gazdagsága odavész, családja szétzüllik, gyermekei egymást pusztítják, maga erőszakos halállal dicstelen véget ér. A történet: tündöklés és nyomorúság; fölívelés és lehanyatlás: klasszikus tragédia. Jellegzetesen déli történet: a fajgyűlöletben gyökerező „különleges intézmény” átkos következményeinek elrettentő példája. De jellegzetesen amerikai történet is: a „korlátlan lehetőség” illúziójára épült nagyszabású vállalkozás paradox példázata. Megmutatja, hogy mire képes – és mire nem – önerejéből, önmagát maradéktalanul megvalósítva (és megsemmisítve) az ember.

SZENTÉLY

Az egyik legjobb, legrejtélyesebb Faulkner alkotás. A cselekmény önmagában véve ponyvatörténet: egy jó társadalmi körökből való fiú megszöktet egy hasonló réteghez tartozó lányt a kollégiumból. Lerészegednek, összetörik kocsijukat. Ebből a banális történetből azonban az irracionális borzalmak, gyilkosságok, szadista gaztettek, árulások, hamis eskük, megerőszakolások stb. hosszú sora következik, ezekről szól a regény. A pár ugyanis útjába kerül, hálójába bonyolódik egy ördögien gonosz, démoni figurának, a többszörös gyilkos Popeye-nek.

Faulkner tudatosan rájátszott a harmincas évek Amerikájának minden giccs-műfajára: a női főszereplő, az elszöktetett Temple Drake tipikus szűzkurva, egyuttal megesett úrilány és a "végzet asszonya" is; ellenpárja a jóságos szajha, Ruby Lamar, aki minden fertőben is meg tudta őrizni tisztességét, tartását. Hasonló patronoknak látszanak a többi szereplők is, a regény mégsem olvasható ezeknek a sugalmaknak az alapján. Mindenekelőtt társadalomkritikája miatt, aminek egyik eszköze a stílus- és sztori-imitáció is. De ezt szolgálja Drake útjának ábrázolása is. Igen figyelemreméltó a mű lélektani síkja is: szinte dosztojevszkiji módon számol be Faulkner, ám nem az egyes cselekedetek motívumairól - ezt a regénytörténet nem is bírná el -, de azokról az ösztönökről, vágyakról, belső döntésekről, amelyeknek a cselekedetek csak szimbólumai, jelzései. A regény igazán fontos síkja azonban még mélyebben van: mitikus, példázatszerű, szinte biblikus jellegű a történet. A gonoszról szól, az emberi és nem a túlvilági pokolról, az ördögiről az emberben és a társadalomban. Ez a mitológia teljesen egyéni mégis általános érvényű. A regényt ez a szint, ez az értelmezés emeli a legnagyobb művek közé, a dantei, mellville-i alkotások közelébe.

Forrás: Legazi Ilona

Az ember nem azért halhatatlan, mert valamennyi teremtmény közül egyedül neki van kimeríthetetlen hangja, hanem mert lelke van, szelleme, amely együtt érezni, áldozatot hozni és tűrni tud.

Forrás: Faulkner: Az ember