A reformációt előkészítő reneszánsz szellemiség és a devotio moderna vallási eszményeinek képviselője, Ágoston rendi szerzetes, 1517-től egyházmegyés pap. Deventerben, Párizsban teológiát és bölcseletet tanult, alapos humanista műveltséget szerzett, 1499-től pedig néhány évet pártfogói segítségével Angliában töltött, ahol szoros barátságba került ¤ Morus Tamással. 1504-ben Leuwenben kiadta L. da Valla újszövetségi magyarázatait és hozzákezdett az újszövetségi görög szöveg kritikai vizsgálatához. A következő éveket Itáliában töltötte, 1509-től pedig Angliában élt és Oxfordban tanított. 1516-ban Baselben jelentette meg híres újszövetségi szövegkiadását, majd néhány évig Leuwenben bibliai nyelveket tanított. 1521-től ismét Basel, majd Freiburg volt életének és írói működésének színtere, halála előtt röviddel pedig ismét Baselbe tért vissza. E. kora egyik legsokoldalúbb gondolkodója volt, aki a külsőségektől mentes jámbor vallásosság és a humanista szellemi könnyedség szintézisére törekedett. Alapvető jelentőséget tulajdonított a Biblia értő ismeretének; ezt a célt kívánta szolgálni a Vulgata helyett az ősi görög szöveghez való visszatérés gondolatával és azokkal a módszertani műveivel is, amelyek a Biblia tanulmányozását szorgalmazták. Bibliamagyarázataiban Órigenészhez és az allegorikus magyarázathoz tért vissza, az egyházatyák közül pedig Szent Ágoston, Szent Jeromos, Cyprianus – általa ki is adott – művei álltak hozzá a legközelebb. Teológiai nézeteinek, amelyeket a legáltalánosabban Enchiridion militis christiani című művében foglalt össze, a reneszánsz platonizmusa kínált keretet, amely a hitben és Krisztus követésében a magasrendű emberi léleknek az alantas test elleni küzdelmét látja. E. éles bírálója volt a korabeli egyház belső bajainak, elutasította annak fényűzését, ékes liturgiáját, spekulatív skolasztikáját és kezdetben rokonszenvvel figyelte M. Luther fellépését is, aki őt mesterének és előképének tekintette és támogatását remélte. Az 1520-as évek elején még semleges próbált maradni a hitújítás kérdésében, az akaratszabadság védelmében készült De libero arbitrio diatribe című írása után azonban élesen elhatárolódott a reformációtól, az eredeti bűnről vallott nézetei pedig a későbbi Tridenti Zsinat döntéseivel is ellentétesek. Biblikus és hitvitázó tevékenysége mellett E. élete utolsó éveiben is kitartott a katolikus hit mellett, de rezignáltan visszavonult az egyre élesebb hangú felekezeti összecsapások elől; visszautasította a részvétel lehetőségét a tervezett egyetemes reform-zsinaton és a számára felkínált bíborosi kinevezésre sem formált igényt.

E. élete során a korábban említetteken kívül számos humanista szellemű, irodalmi igényű művet adott ki, amelyek közül a legnevezetesebb az Encomium moriae (A balgaság dicsérete) című, kora szellemiségét bíráló szatíra vagy az Institutio principis christiani (A keresztény fejedelem neveltetése), amelyet a későbbi V. Károly császár számára készített. Az élete java részében utazó, társasági életet élő, kiterjedt levelezést folytató, klasszikus művek kiadásait sajtó alá rendező E. a humanista embereszmény már-már ideális megtestesítőjének tekinthető, aki a reformátorok nemzedékére, a katolikus megújulás korai szakaszára, az európai filológiai és politikai kultúra és az irodalom világára egyaránt hatott.

Fő művei: Opera omnia Erasmi (B. Rhenus) 1-9., Basel: 1540-41.; Opera omnia Erasmi (B. Le Clerc) 1-10., Leyden: 1703-1706.

Magyarul: A keresztény fejedelem neveltetése, Európa, Budapest: 1992.; A balgaság dicsérete, Európa: 1994.; Krisztus fegyverzetében avagy az üdvösségre vezető élet szabályainak kalauza, Szent István - Új ember, Budapest: 2000. Irodalom: W. Kaegi: Erasmus and the Age of Reformation, Blackwell, London: 1957.; Görföl - Kránitz. (HP)

ízelítő műveiből