1850. január 16-án született Veszprémben. Az anyakönyvbe Kupricz Sándor néven jegyezték be, apja nevét örökölte. Olyan művelt, a megye közéletében jelentős szerepet játszó családban született, amely bár nemesi előnevet viselt – innen a Kupricz későbbi költői neve, az Endrődi, amit csak második házasságkötésekor, 1916-ban vett fel hivatalosan – de már az értelmiségiek életét élte. Apja törvényszéki bíró volt, nagy tekintélyű, maga köré vidám asztaltársaságot gyűjtő, bőkezű, segítőkész ember. Egyik nagybátyját kétszer is országgyűlési képviselőnek választották. Családi körből, neveltetéséből ered Petőfi-rajongása, Kossuth iránti lelkesedése s ellenszenve a Habsburgokkal szemben.
A gimnázium első két osztályát Veszprémben végezte. Utána szülei a távoli Nagyszombatba vitték. Két évig élt a városban, ahol verselgetni kezdett. Csodagyereknek tartották, nagy jövőt jósoltak neki. Az V. osztályt ismét szülővárosában kezdte a piaristáknál, a VI. osztály első félévében Kecskeméten, más források szerint Pozsonyban tanult. A második félévre Székesfehérvárra vitték át a ciszterciekhez. A Székesfehérváron töltött másfél tanév alatt a gimnáziumi önképzőkör buzgón verselgető tagja lett. A Vörösmarty-szobor leleplezése alkalmával kiírt pályázaton díjat nyert ódájával. A megyeház dísztermében tartott ünnepségen maga adta elő költeményét. Innen Pozsonyba került, majd Pestre, a királyi katolikus gimnáziumba. Pozsonyban is szép számmal válogatták be verseit a növendéki munkákból összeállított kiadványba. Az álmodozó, ám olyakor szenvedélyesen szilaj ifjú a fővárosban kívánta letenni az érettségi vizsgát. Azonban kilenc társával együtt kudarcot vallott, elbuktak matematikából. Bánatában rövid időre színésznek állt Balassagyarmaton. 1868. október 19-én pótvizsgát tehetett volna, de ő inkább külföldre utazott, Berlinbe és Lipcsébe irodalmi és esztétikai előadásokat hallgatni. Magatartásával édesapja rosszallását váltotta ki, aki csökkentette is anyagi támogatását. Miután első verse már 1868-ban megjelent a Nefelejts című fővárosi lapban s felfigyeltek rá az irodalmi körök, irodalmi, újságírói munkáiból próbált megélni. Külföldi útjáról is rendszeresen küldte írásait a hazai lapoknak. A pápai érettségi vizsgaeredménye után ez a bejegyzés szerepel a jegyzőkönyvben: "az írói szakpályára lép". Beiratkozott ugyan Pesten a jogi karra rendkívüli hallgatónak majd hamarosan a bölcsészkarra ment át, mégis az újságírást választotta. Belmunkatársa lett a Baloldal című lapnak, később a Fővárosi Lapnak s főmunkatársa a Szépirodalmi Közlönynek. Még tucatnyi egyéb lap (Hazánk és Külföld, Magyarország s Nagyvilág, Vasárnapi Újság, Figyelő, Athenaeum, Otthon, Ellenőr, Koszorú) közölte publicisztikáját.
A fővárosból gyakran utazott haza Veszprémbe, nyarait jobbára a Balaton mellett töltötte. 1874-ben a távoli rokon és apai barát Ecsy Lászlónál vendégeskedett a vakációban Balatonfüreden. Itt mutatták be a házigazda unokahúgának. Ecsy Antóniának, akit akkortájt ért nagy szerelmi csalódás. Az Endrődi néven publikáló ifjú kezdetben csak részvétet érzett az ünnepelt szépségű lány iránt. Alig egy év múltán a sajnálkozás a legőszintébben átérzett szerelembe csapott át. Az imádott hölgy azonban közömbösen fogadta heves udvarlását. Endrődi hiába kérlelte, szakítson a múlttal. A fiatalember így átélte, elszenvedte a reménytelen szerelemmel járó lelki kínok minden változatát, amelynek erős hatása nyomon követhető költészetén. A szőke hajú, hideg szépség hét éven át volt ihlető múzsája. Első verseskötetének, a Tücsökdaloknak édes-bús versei sem hatották meg Ecsy Antóniát. Szerelmük történetét a Másodvirágzás című novellájában örökítette meg fájón, ugyanakkor reményekkel teli. Végül el akarta felejteni, - szinte megátkozta a rideg lányt, de a férfit is, akinek köszönhette boldogtalanságát. Kínjai enyhítésére Olaszországba, majd az Északi-tengerhez utazott, ám a felejtés nem adatott meg neki. Hazatérése után Ecsy Antónia boldogan fogadta szerelmét. Endrődi hosszú és szakadatlan ostroma eredményre vezetett. A már nem is remélt diadalt "csatázott dalai" sikerének tartotta. Házasságkötésüket azonban gátolta Endrődi bizonytalan egzisztenciája. A tanári pályára szánta el magát, a kolozsvári egyetemen hallgatott történelmet, irodalmat és pedagógiát. 1880-ban szerezte meg középiskolai tanári oklevelét. Diplomája nem elsősorban tanulmányai, hanem irodalmi ismeretsége elismerése.
1880. szeptember 3-án nevezték ki a nagyváradi állami főreáliskola magyar nyelv és irodalom helyettes tanárává. Két és fél hónap múlva nősült, ifjú nejét Váradra vitte. Bár boldog vőlegényként nem ezt a jövőt ígérte menyasszonyának, elégedettek voltak, leszámoltak az ábrándokkal. Endrődi főleg a felsőbb osztályokban tanított, rövid ideig magyar történelmet is. Tanári munkája mellett könyvtáros, jegyző és az iskolai Petőfi Ifjúsági Önképzőkör elnöke. Lelkes munkája hatására tanítványai 50-60 oldalas házi dolgozatokat írtak. Korábban ugyan semmi kedvet, hivatást nem érzett a tanári pálya iránt, mégsem vált az robottá számára, mert a legideálisabb családi boldogságot élhette át. Álig egy év múlva rendes tanárrá nevezték ki s fizetését irodalmi munkásságával egészítette ki. Mivel korábbi versesköteteit (Tücsökdalok, Költemények) elismeréssel fogadták a szakmai körök, 1881. decemberében a Kisfaludy Társaság rendes tagságra jelölte. A következő évben, február 8-án Paulay Edével és Mikszáth Kálmánnal együtt választották meg, fontos feladatokat vállalt a társaság különböző rendezvényein. Nagyváradi éveiben indult irodalomtörténeti tevékenysége. Ekkor jelentek meg máig forrásértékű tanulmányai Dugonics Andrásról, Kölcsey Ferencről, Balassa Bálintról és Ányos Pálról. Írói portréi lélek közeliek, sorsot, küzdelmet láttatóak.
1882-ben adták ki tökéletes tartalmi-formai hűségű Heine-fordításkötetét. Heine költészete meghatározó élmény volt számára, hatása érződik Endrődi későbbi művein. Két év múlva Balatoni ég alatt című novelláskötetével jelentkezett. A tó és a táj őszinte szeretete költőivé hangolta prózáját.
Nagyváradi korszakában vált a Jeles magyar nők életrajzai (másként Magyar Hölgyek Életrajzai) füzetsorozat szerkesztőjévé. A Pozsonyban megjelenő, húsz kiadványból álló sorozat több életrajzának a szerzője is Endrődi. Az ő munkája a Petőfinéről szóló szép, megbocsátó írás. Endrődi érzékeny lelkialkatából eredendően megérteni és megértetni akarta a tragikus sorsú költőfeleséget, ugyanakkor méltatta Szendrey Júlia ismert költészetét.
A 32 éves, pályakezdő tanár éltének nagy költői sikere Petőfihez kapcsolódik. A Petőfi Társaság a Duna-parti Petőfi-szobor felállítása alkalmával ódapályázatot hirdetett. A pályázatot Endrődi nyerte ódájával 42 vers közül. Az 1882. október 15-i szoboravatási ünnepségen az óda hatalmas sikert, nyílt színi tapsot aratott. Hat strófája nem hangzott fel, mert túl forradalminak, lázadásra hívónak ítélték. Endrődi az ünnepségen találkozott Veszprém megye küldöttségével, amelyet Fiáth Ferenc főispán vezetett.
Nagyváradon tanulmányt írt Petőfiről, amely 1887-ben jelent meg a városban. Tisztán felismerte: Petőfi fellépése új korszak kezdetét jelentette a magyar költészetben. A gyászból menekült a munkához, a lelkiekben rokon Petőfihez. 1885. októberétől rövid fél év alatt két gyermekét temette el az Endrődi-házaspár: négyéves lányukat és hároméves fiukat. Két év múlva feleségét veszítette el. Gyermekei és neje emlékét elégikus költeményei idézik. 1890-91. tanévben maga is megbetegedett, a második félévben nem taníthatott. Lemondott tanítói állásáról és fiaival valamint édesanyjával a fővárosba költözött. Nehezen jutott álláshoz, végül 1882. augusztus 2-án Péchy Tamás házelnök az Országgyűlési Napló szerkesztőjévé nevezte ki. A következő évben Heine legnagyobb hatású művének, a Dalok könyvének fordításával jelentkezett. 1895-ben a Magyar költészet kincsesháza című antológiát adta ki. Harmincéves írói jubileumára 1898-ban négy kötetben jelentették meg verseit, az élen ars poeticájával. Ez a legteljesebb Endrődi versgyűjtemény. Az Atheneum megbízására irodalomtörténeti tanulmánykötetet írt. 1902-ben Isten felé című verseskötetével lepte meg olvasóit, három év múlva új kötete jelent meg Bokréta a magyar népköltés java termékeikből címmel. 1906-ban a magyar népballadákból rendezett sajtó alá egy kötetet és írt hozzá bevezetőt.
1906-ban, Herczeg Ferenc elnöksége idején 13 évi titkárság után a Petőfi Társaság alelnökévé választották. Endrődi országos útra indult, hogy Petőfi relikviákat gyűjtsön s irodalmi esteket szervezett a fővárosban létrehozandó Petőfi-ház javára. S közben fáradhatatlanul dolgozott Petőfi-kötetén. 1909-ben a Petőfi Ház ünnepélyes felavatás alkalmából Dalaim címmel néhány Petőfi-verset tartalmazó mini könyvet adott ki. Még ebben az évben szélütés érte, de az 1910-ben megjelent Anakreóni dalok című kötetének versein alig érezzük a betegség hatását. Pezsgő jókedv árad belőle, szellemessége átütő. Egy évre rá hagyta el a nyomdát Petőfi napja a magyar irodalomban 1842-1849 című hatalmas munkája, amellyel a módszeres Petőfi-kutatást alapozta meg. Könyve máig a Petőfi-kutatás forrása és alig nélkülözhető segédeszköze, megbecsült kultuszkötet.
Endrődi vitathatatlan és elévülhetetlen érdeme az idős Vajda János verseinek kiadatása, Tóth Kálmán, Bartók Lajos, Abonyi Lajos és más méltánytalanul mellőzött irodalmárok műveinek megjelentetése. Ez bizonyos értékítéletet, szervezési erényeit és mindenekelőtt emberségét jelzi s minősíti.
Az 1914-ben megjelent válogatáskötete valóban búcsúja a költészettől, az élettől. Még hat év adatott neki egykori tanártársa özvegyének szerető gondoskodásával. Betegen, de szellemileg frissen Heinét fordított és írásain elpiszmogva összegezte erős férfikora emlékeit. Végrendeletet nem kellett írnia, mert nem gyűjtött jelentősebb vagyont. A rózsadombi ház sem volt az övé, ahol élete utolsó éveit leélte. Egy ködös tél elejei vasárnap, 1920. november 7-e reggelén hunyt el. Jeles emberhez méltóan az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Díszsírhelyet kapott a fővárostól a Kerepesi temetőben. A halálát követő évben még verseskötete jelent meg Jászi órák címmel. Azokat a gyermekverseit gyűjtötték egybe, melyeket az idős költő a Jó pajtás című gyermeklap munkatársaként írt. Veszprémben hamarosan táblával jelölték meg Gizella-téri szülőházát.
1929. november 19-én Budapesten, a szeretett II. kerületben utcát neveztek el róla. S néhány munkája is megjelent új kiadásban: a Kuruc nóták, a Magyar Költészet kincsesháza, a Magyar népdalok és a Magyar népballadák. Költőként megfeledkezett róla nemzeti irodalomtörténetünk, munkásságának más területeit – Petőfi-kutatás és publikáció – azonban elismerte az utókor. 

Forrás: Szemelvények Endrődi Sándor munkáiból és a róla szóló írásokból. Veszprém, 2000.