A fizikusok
(részlet)

II. felvonás - 4. jelenet

(Esznek. Jobbról bejön a három ápoló, a főápoló kezében jegyzetfüzet)

FŐÁPOLÓ: Beutler ápolt!
NEWTON: Jelen.
FŐÁPOLÓ: Ernesti ápolt!
EINSTEIN: Jelen.
FŐÁPOLÓ: Möbius ápolt!
MÖBIUS: Jelen.
FŐÁPOLÓ: Sievers főápoló, Murillo ápoló, McArthur ápoló. (Elteszi a jegyzetfüzetet) Hatósági utasításra bizonyos óvintézkedéseket kell foganatosítanunk. Murillo, a rácsot. (Murillo rácsot húz az ablak elé. A terem egyszeriben börtönnek tetszik) McArthur, lakatold le. (McArthur lelakatolja a rácsot) Van az uraknak valami kívánsága éjszakára? Beutler ápolt?
NEWTON: Nincs.
FŐÁPOLÓ: Ernesti ápolt?
EINSTEIN: Nincs.
FŐÁPOLÓ: Möbius ápolt?
MÖBIUS: Nincs.
FŐÁPOLÓ: Uraim, ajánljuk magunkat. Jó éjszakát.
(A három ápoló kimegy. Csend)

5. jelenet

EINSTEIN: Vadállatok.
NEWTON: A parkban is lappang még egynéhány kolosszus. Már egy ideje figyelem őket az ablakomból.
EINSTEIN: (feláll, megvizsgálja a rácsot) Jó erős. Biztonsági zárral.
NEWTON: (a szobája ajtajához megy, kinyitja, benéz) Az én ablakom elé is rács került. Mintha odavarázsolták volna. (Sorra nyitogatja a másik két ajtót is a háttérben) Eislernél is. Möbiusnál is. (A jobb oldali ajtóhoz megy) Bezárták. (Leül)
EINSTEIN: (Ő is leül) Foglyok vagyunk.
NEWTON: Logikus. Az ápolónőink miatt.
EINSTEIN: Most aztán csak akkor menekülünk meg az őrültekházából, ha összefogunk.
MÖBIUS: Én egyáltalán nem akarok elmenekülni.
EINSTEIN: Möbius...
MÖBIUS: A legcsekélyebb okom sincs rá. Ellenkezőleg. Elégedett vagyok a sorsommal.

(Csend)

NEWTON: De én nem vagyok vele elégedett. Meglehetősen lényegbevágó körülmény. Nem gondolja? Tisztelet, becsület az ön személyes érzéseinek, de ön zseni, s mint ilyen: közvagyon. A fizika új területeit fedezte fel. De azért mégsem sajátíthatja ki a tudományt. Az a kötelessége, hogy a tudomány kapuját feltárja előttünk is, akik nem vagyunk zsenik. Jöjjön velem, egy éven belül frakkba bújtatjuk, Stockholmba szállítjuk, és átveheti a Nobel-díjat.
MÖBIUS: Az önök titkosszolgálata igazán önzetlen.
NEWTON: Bevallom, Möbius, őket elsősorban az izgatja, hogy ön állítólag megoldotta a gravitáció problémáját.
MÖBIUS: Stimmel.

(Csend)

EINSTEIN: Ezt ilyen lelki nyugalommal mondja?
MÖBIUS: Hát hogyan mondjam?
EINSTEIN: Az én titkosszolgálatom azt hitte, hogy ön az elemi részecskék egységes elméletét...
MÖBIUS: Az ön titkosszolgálatát is megnyugtathatom. Rátaláltam az egységes térelméletre.
NEWTON: (szalvétával törli homlokáról a verítéket) A világképlet.
EINSTEIN: Nevetséges. Kitűnően megfizetett fizikusok egész hadserege hatalmas állami laboratóriumokban évek óta hasztalanul próbál továbbjutni a fizikában. Ön pedig a bolondokházában egy íróasztalnál mellékesen elintézi. (Ő is szalvétával törli meg verítékező homlokát)
NEWTON: És a minden lehetséges felfedezések rendszere, Möbius?
MÖBIUS: Az is megvan. Kíváncsiságból szerkesztettem meg elméleti munkám gyakorlati alátámasztására. De nem játszom meg az ártatlant. Amit az ember egyszer kigondol, annak következményei vannak. Kötelességem volt kikutatni a gravitációs és térelméletem várható hatását. Az eredmény megsemmisítő. Új, elképesztő energiák szabadulnak fel, és olyan technikát tesznek lehetővé, amely minden fantáziát megszégyenít. Amennyiben kutatásom eredménye az emberek birtokába jutna...
EINSTEIN: Ezt aligha lehet elkerülni.
NEWTON: Csak az a kérdés, ki jut először hozzá.
MÖBIUS: (nevet) Maga, Kilton, ugye, a saját titkosszolgálatának és a mögötte álló vezérkarnak kívánja ezt a szerencsét?
NEWTON: Miért ne? Visszavezetni minden idők legnagyobb fizikusát a fizikusok közösségébe; ez a cél minden vezérkart szentesít... Engem csak a tudomány szabadsága érdekel, és semmi más. Hogy ki biztosítja ezt a szabadságot, az már nekem egyre megy. Kiszolgálok minden rendszert, amelyik engem békén hagy. Tudom, napirendre került a fizikusok felelőssége. Egyszerre belépett világunkba a rettegés, és egyszeriben erkölcsösek leszünk. Badarság. A mi dolgunk csakis az, hogy elvégezzük az úttörő munkát, a többihez semmi közünk. Hogy aztán az emberiség tud-e járni a neki épített úton, az már az ő gondja, nem a mienk.
EINSTEIN: Elismerem. Úttörő munkát végzünk. Nekem is ez a véleményem. De a felelősséget nem rázhatjuk le magunkról. Hatalmas erőt szolgáltatunk az emberiségnek. Ez jogot ad nekünk arra, hogy feltételeket szabjunk. Hatalmi politikusokká kell felnőnünk, éppen mert fizikusok vagyunk. El kell döntenünk, kinek a javára fordítjuk a tudományunkat, és én már döntöttem. Maga ezzel szemben nyavalyás esztéta, Kilton. Miért nem jön át hozzánk, ha annyira szívén viseli a tudomány szabadságát? Mi sem engedhetjük meg magunknak, már réges-régen, hogy gyámkodjunk a fizikusok felett. Nekünk is eredményekre van szükségünk. A mi politikai rendszerünk is kénytelen a tudomány tenyeréből enni.
NEWTON: Eisler, mindkettőnk rendszere most Möbius tenyeréből kénytelen enni.
EINSTEIN: Ellenkezőleg. Ő lesz kénytelen engedelmeskedni nekünk. Mindketten sakkban tartjuk.
NEWTON: Őt? Talán egymást. Titkosszolgálataink, sajnos, ugyanarra jöttek rá. Ne áltassuk magunkat. Fontoljuk csak meg ezt a képtelen helyzetet, amibe emiatt belekeveredtünk. Ha Möbius magával megy, nem tehetek ellene semmit, mert maga úgyis megakadályozná. Maga meg éppen olyan tehetetlen volna, ha Möbius engem részesítene előnyben. Csakis ő választhat, nem mi.

EINSTEIN: (ünnepélyesen feláll) Vegyük elő a fegyvereket.
NEWTON: (hasonlóképp feláll) Döntsön a párbaj. (Előhozza mind a két revolvert a kandallórács mögül, átnyújtja Einsteinnek a fegyverét)
EINSTEIN: Sajnálom, hogy az ügy véres véget ér. Mégis lőnünk kell. Egymásra, de az ápolókra mindenképpen. Végső esetben Möbiusra. Meglehet, hogy a világ legfontosabb embere, de a kéziratai még fontosabbak.
MÖBIUS: A kézirataim? Azokat elégettem.

(Halotti csend)

EINSTEIN: Elégette?
MÖBIUS: (zavartan) Az imént. Mielőtt a rendőrség visszajött. A biztonság kedvéért.
NEWTON: (kétségbeesett kacajra fakad) Elégette.
EINSTEIN: (eszeveszetten felordít) Tizenöt év munkáját!
NEWTON: Meg kell őrülni.
EINSTEIN: Hivatalosan már megtörtént.

(Zsebre teszik a revolvereket, és megsemmisülten leülnek a pamlagra)

EINSTEIN: Ezzel aztán végérvényesen ki vagyunk szolgáltatva önnek, Möbius.
NEWTON: Ezért kellett nekem egy ápolónőt megfojtani, és megtanulni németül.
EINSTEIN: Én meg ezalatt hegedülni tanultam. Tudja maga, milyen kínszenvedés ez egy botfülű embernek?
MÖBIUS: Miért nem folytatjuk a vacsorát?
NEWTON: Elment az étvágyam.
EINSTEIN: Kár a borjúszeletért.

MÖBIUS: (feláll) Mindhárman fizikusok vagyunk. A döntés, amelyre elszánjuk magunkat, fizikusok döntése legyen. Tudományosan kell eljárnunk. Nem szabad, hogy a nézeteink befolyásoljanak! Csak logikai következtetések vezessenek. Meg kell találnunk az értelmes megoldást. Semmiféle gondolati tévedést nem engedhetünk meg magunknak, mert a hibás számítás katasztrófához vezethet. A kiindulópont világos. Mindhármunknak azonos cél lebeg a szeme előtt, csak a taktikánk különböző. A cél a fizika előrehaladása. Maga, Kilton, meg akarja őrizni a fizika szabadságát, és elvitatja tőle a felelősséget. Ezzel szemben maga, Eisler, a felelősség nevében a fizikát egy bizonyos ország hatalmi politikájának szolgálatára kötelezi. De mit jelent ez gyakorlatban? Erről kérek fölvilágosítást, hogy dönteni tudjak.

NEWTON: A legkiválóbb fizikusok várják. Ideális fizetés és ellátás. Pokoli vidék, de a légkondicionálás kitűnő.
MÖBIUS: És ezek a fizikusok szabadok?

NEWTON: Kedves Möbiusom, ezek a fizikusok hajlandók olyan tudományos kérdések megoldásával foglalkozni, amelyek a honvédelem számára döntőek, így hát meg kell hogy értse...
MÖBIUS: Tehát nem szabadok. (Einsteinhez fordul) Josef Eisler, maga hatalmi politikáról beszél. Ehhez hatalom is kell. Rendelkezik vele?
EINSTEIN: Félreértett, Möbius. Az én hatalmi politikám épp abból áll, hogy a hatalomról lemondok egy párt javára.

MÖBIUS: Képes ezt a pártot a saját felelőssége szellemében irányítani, vagy fennáll az a veszély, hogy a párt irányítja magát?
EINSTEIN: De hát ez nevetséges, Möbius. Én legfeljebb csak bizakodhatom abban, hogy a párt követi a tanácsaimat. Többet nem kérhetek. Remény nélkül nincs politikai elkötelezettség.

MÖBIUS: És legalább a maga fizikusai szabadok?
EINSTEIN: Mivel ők is a honvédelemnek...

MÖBIUS: Érdekes. Mindketten más teóriát dicsőítenek, de a valóság, amelyet felkínálnak, ugyanaz: fogság. Akkor már inkább a bolondokháza. Az legalább biztonságot ad, hogy nem használhatnak ki a politikusok.
EINSTEIN: Bizonyos kockázatot végül is vállalni kell.

MÖBIUS: Vannak kockázatok, amelyeket sohasem szabad vállalni: például az emberiség kipusztulását. Hogy a világ a már birtokában levő fegyvereket mire használja, tudjuk; hogy mire használná azokat, amiket én tennék lehetővé, azt könnyű elképzelni. Én ennek a felismerésnek rendeltem alá az életemet. Szegény voltam. Feleségem volt és három gyermekem. Az egyetemen dicsőség várt rám, az iparban pénz. Mindkét út túlságosan veszedelmes volt. Nyilvánosságra kellett volna hoznom a munkámat, ennek pedig tudományunk katasztrófája és gazdaságunk szerkezetének összeomlása lett volna az eredménye. A felelősség más útra kényszerített. Odahagytam tudományos karrieremet, otthagytam az ipart, és sorsára bíztam a családomat. A csörgősipkát választottam. Kijelentettem, hogy Salamon király megjelent nekem, és tüstént a bolondokházába csuktak.

NEWTON: Ez nem volt megoldás!

MÖBIUS: Az értelem követelte ezt a lépést. Tudományunkban elérkeztünk a minden megismerhető határáig. Ismerünk néhány kézzelfogható szabályt, néhány alapösszefüggést a különben érthetetlen jelenségek között. De nem többet. Mindaz, ami ezen túl van, a létezés hatalmas része, titok maradt. Utunk végére értünk. De az emberiség még nem jutott el idáig. Előreküzdöttük magunkat, ám senki sem követ bennünket; légüres térben lebegünk. Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, az ismereteink pedig halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: a kapituláció a valóság előtt. Ez a valóság nem méltó hozzánk. És bennünk falba ütközik. Vissza kell vennünk a tudásunkat, és én vissza is vettem. Nincs más megoldás a számotokra sem.

EINSTEIN: Mit akar ezzel mondani?
MÖBIUS: Itt kell maradnotok velem az őrültekházában.
NEWTON: Nekünk?
MÖBIUS: Mindkettőtöknek.

...
Fordította: Ungváry Tamás

Az öreg hölgy látogatása
(1956)

A jelentős svájci író novelláiban és drámáiban a világ abszurditását mutatja a be éppúgy, mint Albert Camus vagy Samuel Beckett, de tőlük abban különbözik hogy szemléletének végletességét írói távolságtartással, némi iróniával mérsékli. A krimiszerűség sokszor nagy szerepet játszik műveiben, pl. A fizikusok c. drámájában is. Itt is azt a képtelenséget érzékelteti, hogy míg az atomtudósok az őrültek házába vonulnak, hogy ne ártsanak tudásukkal a világnak addig épp egy őrült kezébe kerül a titkuk, aki akár el is pusztíthatja a világot, vagy legalább is megszerezheti az uralmat fölötte. Az öreg hölgy látogatása című művének szintén egy képtelen eset áll a középpontjában. A világ itt is visszájára fordul. Az idős hölgy meggazdagodott
prostituált, aki azért látogatja meg szülővárosát, hogy bosszút álljon azon, aki fiatal korában elcsábította és magára hagyta, a aki miatt így kiszolgáltatott helyzetbe és bordélyházba jutott. Tehát a helyzet megfordul. Gazdagsága birtokában eloször elszegényíti a várost, majd megzsarolja, hogy csak akkor teszi őket gazdaggá, ha megölik a város eddig köztiszteletben álló polgárát. A közös büntetéstől eloször megriadnak a polgárok, természetellenesnek érzik, de a dráma akkor válik félelmetesen kísértetiessé, amikor szorult helyzetükben és a jobb jövő reményében kezdenek ráállni a dologra, kezdenek megbékélni a gondolattal, sőt végül már meggyőződésükké válik, hogy az igazságosat, a hasznosat cselekszik. Mint Thomas Mann Mario és a varázsló c. művében a bűvész előadásának idején, itt is az általános felelőtlenség ragálya uralkodik el az embereken, amikor már az áldozatnak szánt ember saját családtagjai is természetesnek érzik, hogy a jobb jövő reményében költekezzenek ami pedig édesapjuk halálával jár együtt. Az irracionális és emberellenes folyamatot csak el kellett indítani, s az ment a maga útján. Az események sodra szükségszerűen vezet el a közös bűnhöz, amelyben a egyéni felelősség elveszik. A gazdasági ésszerűség győz minden másfajta logikán. Az emberek meggyőződése könnyen változik kényszer hatására, ill. ha érdekei úgy kívánják. Elég borúlátó az író szemlélete; azt mutatja be, hogyan válik képlékennyé az erkölcs a gazdasági szükség hatására. A pénz uralmának irracionalitása a válik nyilvánvalóvá a "pszichológiai kísérlet" során, amelynél egy ember élete és egy közösség erkölcsi tartása a tét. A polgárok inkább vállalják a megaláztatást, a bűnt, mint a szegénységet, illetve a város elsorvadását. Az eset irracionalitását az öreg hölgy kísérteties alakja testesíti meg. Minden testrésze már pótolt műtag. Gazdag öreg férfihez ment feleségül és megözvegyült, majd sokszor házasságra lépett és elvált, most éppen kilencedik férjével él együtt pár napja. Két furcsa szolgája van, akiket mint később kiderült, azért nyomoríttatott meg, mert ok is részesei voltak elcsábítása utáni megaláztatásának. Az áldozat, ha a képmutató világ részeként, korábbi tettei alapján nem is rokonszenves, még ilyen jellegű büntetésével, meggyilkolásával nem értünk egyet. Az erkölcs és a jog nincs harmóniában egymással, mert mindig az erősebbnek adnak igazat az emberek. Az egyén lelkét vizsgáló pszichológia mellett századunkba fejlődik ki igazán a közösségek viselkedését vizsgáló társadalom- lélektan is. Hogy ez létrejött, elsősorban a világháborúkkal és azok propagandájával, továbbá a kapitalizmusban a reklámozással kapcsolatos. A tömegek befolyásolása, a manipuláció nagy szerepet játszott századunkban, jelentősége máig sem csökkent. Így számtalan művészi alkotás, így pl. Arthur Miller Salemi boszorkányok c. drámája szól a fanatizmusról, a tömeg irracionális megnyilvánulásairól a tömeg, vagy egy közösség rosszirányú befolyásolásáról.

Forrás: Magyar Ferenc