Apja református lelkész volt. Gimnáziumi tanulmányait Bernben végezte, majd a berni és a zürichi egyetemen filozófiát, filológiát és teológiát hallgatott. Először rajzolóként és grafikusként dolgozott, majd a zürichi Weltwoche színikritikusa volt, valamint kabarészerző. Egy évadon keresztül a bázeli színház igazgatásában vett részt. Írásaiból élő íróként jómódban, békésen, eseménytelenül élt. A 40-es évek közepétől ír. Legkorábbi művei szatirikus bűnügyi történetek, mint A gyanú, A baleset, Az ígéret, c. regények, abszurd hangvételű elbeszélések, mint pl. Az alagút, paródia szerű társadalmi példázatok, mint a Görög férfi görög nőt keres, című „prózakomédia”. Groteszk példázatok az 50-es évektől kezdve írt hangjátékai, melyek olykor éppen valamely prózaművének átdolgozásai, de nemegyszer a később színpadi művek valamelyikének előtanulmányai. 1959-ben a mannheimi Schiller-díjat, 1960-ban a svájci Schiller-alapítvány nagydíját nyerte el. A Schiller-díj átvételekor mondta: „A forradalmárok ama régi hittétele, hogy az ember képes és köteles megváltoztatni a világot, az egyén számára megvalósíthatatlanná lett, érvényét vesztette, ez a tétel már csak a nagy tömegek számára használható jelszó, politikai robbanótöltet, a sokaság hajtóereje, az éhezők szürke hadseregeinek reménye. A rész nem olvad többé az egészbe, az egyén a közösségbe, az ember az emberiségbe. Az egyén számára nem marad más, mint a tehetetlenség, az az érzés, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy nem szólhat bele a dolgokba, hogy le kell buknia a felszín alá, ha nem akar végleg elmerülni.” Drámaíróként Brecht óta a német nyelvterület világszerte legsikeresebb drámaírója. Pályája kezdetén világképére az egzisztencializmus hat, sajátos protestáns színezettel. A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthető - vallja. Korai darabjaira a misztériumjátékok hangvétele, formai megoldásai a jellemzők (Meg vagyon írva, 1947); átdolgozva: Az újrakeresztelők, 1967). A vak c. drámájának az a „keresztény paradoxon” adja a konfliktusát: miképp lehet összeegyeztetni az Isten végtelen jóságába és mindenhatóságába vetett hitet az általa teremtett világ gonoszságával. Második alkotói korszakában - bukások és sikertelenségek után - érdeklődése a társadalmi paradoxonok, ellentmondások ábrázolására irányul. Színházi problémák című tanulmánykötetében írja: „A mai állam... áttekinthetetlen, névtelen bürokrata szervezetté vált... a mai közéleti ténykedés lényegében szatírjáték, a színfalak mögött zajló tragédiák nyilvánosság előtt bemutatott utójátéka.... Egy sikkasztó, egy írnokféle vagy egy rendőr alkalmasabb a mai világ bemutatására, mint egy államtanácsos vagy szövetségi kancellár.” Ebből a nézőpontból indulva ki foglalja össze drámai ars poeticáját, s tör lándzsát a komédia műfaja mellett: „A tragédia bűnt, kétségbeesést, fegyelmet, világos látást és a felelősség érzését feltételezi. Századunk modern bábjátékában viszont ... bűnös és következésképpen felelős emberek nem létezhetnek többé... az események anélkül mennek végbe, hogy bárki felelős lenne értük egyénileg... Közös a bűnünk... inkább szerencsétlenek vagyunk, mint bűnösök. A komédia illik hozzánk. Világunk éppúgy a groteszkbe vezetett el, mint az atombombához... az apokaliptikus vízió lett groteszkül reális."

 A Nagy Romulus, 1949 komikus tragédiában már teljes a groteszk a címszereplő alakjának megrajzolásában, aki tyúkokat tenyésztve számolja fel a birodalmat, és az emberiességet és józanságot az együgyűség álarca mögé rejti. A darab közvetlen politikai mondanivalója a gyarmattartó birodalmak bukásának szükségszerűségét hangoztatja. Dürrenmatt minden művében vallja, hogy a nyugati világ alkonya morális csőd következménye. Bukásának azonban csak azért nem tud igazán örülni, mert abban sem tud bízni, hogy az új világ igazabb lesz, nem ismétli meg a régi hibákat. Az Angyal szállt le Babilonba, 1954 töredékes
komédia, groteszk elemekkel átszőtt mese, az ember önmagára utaltságának parabolája; egyúttal a jóléti állam hazug frazeológiájának kegyetlen szatírája. Nabukodnezár és Nimród küzdelmében Dürrenmatt korunk robbanással fenyegető hatalmi ellentéteire is utal. Az öreg hölgy látogatása, 1956 tragikus komédia hozza meg a világsikert Dürrenmattnak. Az elszegényedett szülővárosába visszatérő öreg milliárdos nő, aki pénze mindenhatóságának tudatában megvásárolhatja ifjúkori csábítójának halálát a városka tisztes polgáraitól, valóságos megtestesítője a pénz gonosz hatalmának, amely kérlelhetetlenül rombol szét minden erkölcsi gátlást, megfontolást. A fizikusok (1962) komédia - Brecht Galileijének ellendarabja. Dürrenmatt a hidegháború, az egész emberiséget fenyegető atomkatasztrófa ellen tiltakozik művében, az atomkor tudósainak emberfeletti felelősségéről szól. A zseniális dramaturgiai ötlet azonban helyenként háttérbe szorítja a valódi konfliktust. A darab főszereplői a felelősség elől bolondokházába menekült tudósok. Ez az idegszanatórium tágul őrült világunk szimbólumává, melyben az elmebetegek a világ felrobbantásán munkálkodnak, s a józanok az őrültekházába menekítik gondolataikat, nehogy embertársaik ártalmára legyenek. Dürrenmatt a klasszikus vígjátékok eljárást vette alapul: talált egy ötletet, és azt szabályos történetté bontotta ki. Maga a mű is sok mindenben vígjátékszerű, de világa és mondanivalója túl van a vidámságon. Möbius, a főszereplő, rájött a minden elképzelhető felfedezések rendszerének a titkára, és látva, hogy a politika, a gazdaság miként állítja a tudományt egyre embertelenebb célok szolgálatába, önként bevonul az elmegyógyintézetbe, hogy így mentse meg az emberiséget saját felfedezésétől. De véletlenül a lehető legrosszabb bolondokházát választja, és visszafelé sül el elképzelése: a véletlen segítségével épp ő szolgáltatja ki felfedezését. „Csupán az őrültekházában vagyunk szabadok Csak az őrültekházában szabad gondolkoznunk. Odakint a szabadságban a gondolataink robbanóanyagok” (Möbius) A szabadság a véletlen
hatalmának elismerése, vagyis az igazi szabadság annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok. A darabhoz fűzött 21 pontban Dürrenmatt kijelenti, hogy „egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be” (3.), „Ez a lehetőség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható előre. Véletlenül következik be.”(4.) A drámaíró művészete nem más, mint hogy ezt a véletlent a lehető leghatásosabban juttassa érvényre a cselekményben (5.). A fizikusok egyben az Oidipusz király 20. századi változata. Möbius, éppen úgy, mint Oidipusz, erkölcsi szigort, tisztaságot hirdet, és végül kiderül, hogy ő a legfőbb bűnös. Erre az értelmezésre utal a 9. pont: „A tervszerűen cselekvő emberek meghatározott célra törnek. A véletlen akkor sújtja le őket a legnagyobb csapással, ha e véletlen következtében éppen a céljuk ellentétéhez érnek el: ahhoz, amitől rettegtek, ahhoz, amit el akartak kerülni (pl. Oidipusz).” A lehetséges választ talán a 17. pont hirdeti: „Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.” A Meteor életrajzi elemekkel átszőtt komédia, az irodalmi alkotómunka és a művészi életforma mai lehetőségeit kutatja egy meghalni nem tudó Nobel-díjas író példáján. Hősei filozófiai eszmék szószólói, írói magatartása a moralistáé. Drámáinak mikro-építőköve - mint a Színházi problémákban fejtegeti - az ötlet, mely az ábrázoláshoz szükséges távolságot megteremti, s egyszersmind az ötlet viszi zsákutcába kevésbé sikerült alkotásait. Rádiójátékai életművének igen jelentős részét alkotják, s hírnevének terjesztésében világszerte jelentős szerepet játszanak.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok