KARÁCSONYI ÉNEK
1. rész
Marley, a kísértet

Hogy az elején kezdjem, Marley halott volt. Ehhez nem fér semmi kétség. Halotti bizonyítványát szabályszerűen aláírta a pap, az anyakönyvvezető és a halottkém, sőt, mint gyászoló, maga Scrooge is. Amit pedig Scrooge jónak lát aláírni, az úgy is van - ezt mindenki tudja róla az üzleti életben. Az öreg Marley tehát halott volt, mint a kapufélfa.

Megjegyzendő, semmi személyes tapasztalatom nincs arra nézve, hogy a kapufélfa mennyivel holtabb más egyéb fadaraboknál. Sőt, bevallom, magam a koporsódeszkát inkább említettem volna, ha már mindenképp ilyen fásult hasonlattal kell élnem. De egyesek szerint van ebben a hasonlatban valami tősgyökeres, és Isten őrizz, hogy avatatlan kézzel ilyen szent dologhoz nyúljak. Ebből még országos veszedelem támadhatna. Nem tehetek tehát mást, mint újból csak azt mondom, hogy az öreg Marley halott volt, mint a kapufélfa.

Vajon tudott-e Scrooge a halálesetről? Már hogy az ördögbe ne tudott volna róla! Hiszen üzlettársak voltak, ki tudja, hány esztendeje már. Azonkívül Scrooge volt Marley egyetlen hagyatéki végrehajtója, egyetlen főörököse, egyetlen barátja és egyetlen hátramaradottja. Ám a gyászeset korántsem sújtotta le annyira Scrooge-ot, hogy mint kitűnő üzletember, egy remek "kötés"-sel ne ünnepelte volna meg Marley temetésének napját.

Marley temetéséről beszélve, megint csak vissza kell térnem oda, ahonnan kiindultam. Tehát ismétlem, semmi kétség nem férhet hozzá, hogy Marley halott volt. Ezt feltétlenül tudomásul kell vennünk, mert egyébként az itt következő történetben semmi csodálatosat nem találnánk. Hiszen, ha nem tudnók biztosan, hogy Hamlet apja már az előadás kezdete előtt meghalt, csavargását a viharos éjszakában a bástyák körül szóra sem méltatnánk. Akármelyik idősebb úriember kószálhat végül alkonyat után valami vidám forgalmas utcán vagy - akár a Szent Pál-téren is, anélkül, hogy gyermeke gyenge szívét halálra rémítené.

Minthogy Scrooge nem kaparta le az öreg Marley nevét a cégtábláról, még évek múlva is az állott a boltajtó felett: Scrooge és Marley. Mindenki ezen a néven ismerte a céget. Az ügyfelek olykor Scrooge-nak, máskor Marleynek szólították Scrooge-ot. Mindkét névre egyformán hallgatott. Nyilván mindegy volt neki.

De ha arról volt szó, hogy valakit, akit körme közé kaparintott, megkopasszon, akkor Scrooge nem ismert kíméletet. Az üzletfelet megzsarolni, kiforgatni, térdre kényszeríteni, utolsó cseppig kipréselni, ehhez valóban pompásan értett a vén bűnös! Kemény és éles volt, mint a nyers kavics, amiből semmiféle acél nem képes kicsikarni a nemesebb érzésnek egyetlen szikráját sem. Titokzatos, zárkózott és magános volt, mint egy osztriga. A lényéből áradó hidegség megfagyasztotta arcvonásait, barázdákat szántott bőrébe, kivörösítette szemhéjait és kékre festette keskeny száját, amit ha szóra nyitott, nyekergő, visszataszító hang hagyta el ajkát. Haja, szemöldöke és borostás álla is fagyos-deres volt. Ezt a fagyos klímát mindenüvé magával vitte. Kutya-hideg áradt szét boltjában és a karácsonyeste sem volt képes őt magát és környezetét egy fokkal sem felmelegíteni. Hőség és fagy hidegen hagyták. A kánikula sem tudta felhevíteni, a zimankó se vacogtatta meg. Nem volt szélvihar, ami fagyosabb lett volna, s a szakadatlanul zuhogó eső sem volt kérlelhetetlenebb nála. Jégverés, égiháború, zúzmara, dér, hóvihar, mintha csak jelzői lettek volna fanyar egyéniségének. Az elemek megnyilvánulásai közül legfeljebb a jótékony tavaszi esővel nem lehetett őt vonatkozásba hozni, hiszen Scrooge bármi volt inkább, mint jótékony. Magános sétáin senki sem állította meg, senki sem mondta: - Hogy van, kedves Scrooge? Nem látogatna meg egyszer? - Még a koldusok is messze elkerülték és nem akadt gyermek, aki megkockáztatta volna, hogy : - Bácsi, kérem, hány óra van? - kérdéssel útját állja. Soha életében nem történt Scrooge-al, hogy férfi vagy asszony megkérdezte volna, merre van ez, vagy az az utca vagy tér. Még a vak koldus kutyája is dühösen mordult rá, ha megpillantotta, mintha csak azt mondta volna: "Világtalan gazdám, az örök sötétségnél is rosszabb ez a sötét tekintet!"

ISMERTETŐK

COPPERFIELD DÁVID

Ez a regény az író személyes élettörténete, enciklopédikus összefoglalás, az alkotó legjellemzőbb látomása a világról. Művének első része, a Gyermekévek, ifjúság, remekmű, melynek érzékletes szépségét nehéz elemezni. Egy mohó szemű kisfiú látószögéből szemlélt világ képe tárul fel előttünk, s a gyermekszemben - így Dávidéban is - megnyúlnak a körvonalak, az arányok többszörösükre növekednek. A felejthetetlen figurák - a bonyodalmak közt angyali-optimistán bukdácsoló Micawber úr, Trotwood Betsey kisasszony, az ormótlanul kövér, de Dávid szemében gyönyörű Peggotty és Heep Uriás, a Dickens-birodalom legvisszataszítóbb gazembere - mind tipikus dickensi teremtmények; varázslatosak és sok-sok emberi tulajdonság maradandó megszemélyesítői. A Copperfield Dávid egyes szám első személyben megírt regény. Ez is erősíti önéletrajzi jellegét, hiszen az író - nem is túlságosan áttételesen -, a chathami boldogságot, a londoni magántanodát, a pasztagyárat, a kóborlások éveit, a küzdelmes és boldog gyermekkort álmodja vissza Dávid történetében. Kiiktatódik minden tételes eszmei tanítás, így válik a könyv letisztult remekművé: a világ érzékelésének, észlelésének és megismerésének hatalmas krónikájává.

DOMBEY ÉS FIA

Ez a könyv határkő Dickens pályáján. A regény hátterében a kapitalizmus első nagy gazdasági válsága áll, ennek kapcsán veti fel az író az anyagiasságra, önzésre, szeretetre, és az emberi kapcsolatokra vonatkozó kérdéseit. A Dombey és fiában új a regénytechnika, a klasszikus nagyepika máig friss mutatványát sejthetni itt; megjelenik az egymást követő nemzedékek életformájában bekövetkező törések, apák és fiúk egymástól elidegenedett jellemének egyszerre drámai és szélesen epikai leírása. A főalak puritán megmintázása mellett a szín most is az emberfeletti mellékszereplők - Susan Nipper, Cuttle kapitány, Skewtonné, Bagstock őrnagy - zsivajától hangos. Már nem a cselekmény van a figurák kedvéért, hanem a figurák formálják minden mozdulatukkal a cselekményt. A könyv minden olvasójának tartalmas időtöltést kínál.

TWIST OLIVÉR

1837/38-ban jelent meg - folytatásokban - Dickens sorrendben második, népszerűségére nézve valószínűleg első számú regénye, mely szinte kezdettől fogva egyszerre számított felnőtt és gyermekolvasókra, anélkül, hogy a kétféle verziót átdolgozással kellett volna létrehozni. Egy, a korban rendkívül divatos regénytípust emel benne magas színvonalra Dickens: a nagyvárosi rémtörténet, a rablóbandák, csavargók világáról beszámoló romantikus regény műfaját. Az író elkerüli a témában rejlő melodramatikus lehetőségeket, minden kalandosság ellenére aprólékosan realista rajzát adja a múlt század első fele angliai nyomorúságának, a gyermekmunkának, az árvaházi életnek, a lumpenproletariátus világának. A címszereplő főhős alaposan megmerül ebben a környezetben. A regény igazi, belső feszültsége éppen ebből adódik: a védtelen, kiszolgáltatott kisfiú és a gonoszság szembenállásából, küzdelméből.

A mű igazi értékeit, regénytörténeti újdonságait éppen Olivér kortársai, a gyerekek nem vehetik észre, ám igazán aggódni Olivérért, sorsát átélni elsősorban mégis ők fogják. Nekik talán már ajánlani sem kell, annál inkább ráfér a felnőtt olvasókra, akik a számos (általában rossz, torzító) mozi- és tévéadaptáció hatására feltehetően maguktól nem nyúlnának a könyv után lelkesen.

Régebben főleg érzelmes társadalomkritikája, őszinte és mély humanizmusa hatott az olvasókra, ma viszont elsősorban mélyreható realizmusát, a groteszk, abszurd és a komikum iránti fölülmúlhatatlan érzékét méltatjuk.

Ismertetők forrása: Legeza Ilona könyvismertetői