száműzetés - részlet

......

Ábrándom: békés összhang
S bolygok: a Nőt keresem
Minden ékesség birtokom
Fölszállok, ereszkedem
Ling-fen jóslata messze küld
Várom szerencse-napom
Jáde-követ lisztté őrölök
Táplál merész utamon

Süvítők sárkányaim
Elefántcsont szekerem
Nagy útra önként megyek
Nem fér e földön szivem
Irányom a Kunlun hegye
Felhőkkel zászlós a nap
Ékkő-csengőim rázkódnak
Édesen sikonganak

Égi Víz partján serkenek
Nyugaton esteledem
Zászlaim körül főnixek
Suhognak ünnepien
Vörös Folyó, Mozgó Homok
Gyors utamon akadály
"Sárkányom, verd a hidat
Vezess, Nyugati Király"

Bajos az út, parancsolok
Várjon rám ezer szekér
Balra vezénylem seregem
Napnyugat Vize a cél
Jáde-tengelyen száll, suhan
Egyvégben ezer fogat
Felleg-zászlók közt hajszolok
Nyolc szilaj sárkány-lovat

Fékezek, szelíden léptetek
Lelkem lebeg magasan
Örömem Kilenc Dal, Kilenc Tánc
Játszhatok zavartalan
Hágok az ég tetejére
Lenézek, látom hazám
Ló hőköl, kocsisa sír
Áll az egész karaván

Végszó

Ne tovább!
Nincs aki hazámban ismer
S oda húz vissza szivem
Társra ha itthon nem lelek
Vezérlő példám: Peng-hszien

Fordította: Nagy László

A MINDENSÉG ISTENNŐJE

Aglája-vízben, illatban fürödve,
Pazar ruhában és virulva jött le.
Az áldozó már hajnal óta várja,
Hogy láng-füzérben csillogjon fölötte.

Esdjük kegyét, az Öröklét Uráét,
Ki mint Nap és Hold, tiszta fényre lobban,
És sárkány-háton, császárnői díszben
A végtelenbe száll s mindenhol ott van.

A Szellem olykor földünkig lebeg le,
Majd felsuhan megint a fellegekbe:
Fentről vigyáz a kéklő nagy világra,
S az országra, mit négy víz árja szeg be.
Utána nézünk, sóhaj tör szívünkből,
Mert el nem érjük, - itt bánkódunk egyre.

A JÓSLAT

Csü Jüan már három éve száműzött volt,
És tiltva volt, hogy urát viszontlássa.
Bár őt szolgálta híven, bölcsességgel,
De elgáncsolták gaz rágalmazók.
Háborgó szívvel, meggyötört kedéllyel
Nem tudta, hogy vigaszt kinél keressen.
Elment tehát a Nagy Látnok lakába,

És így szólt:
"Kétség gyötör,
Óh mester, adj te választ."

A látnok elrendezte pálcikáit,
S kirakta gyöngyház-lemezkéit is,
És így szólt:
"Nos, mondd, miről jósoljak én, uram?"
Csü Jüan ekképp felelt:
"Vajon legyek határozott, őszintén hű s igaz,
Vagy inkább alkalmazkodó, hazug?
A sűrű dudvát irtsam-e kapámmal?
Földműveléssel fárasszam magam?
Vagy tán hatalmasok körében esdjek hírnevet?
Legyek igaz-szavú, hogy bajba jussak,
Vagy gazdagoknak hízelegve mentsem életem?
Az igazságért küzdve törjek fel magasra,
Vagy csúszva-mászva, meglapulva
főrangú nők szolgájaként fecsegjek?
Szeplőtlenül, szilárdan óvjam-e
személyem tisztaságát,
Vagy símanyelvű, színlelő,
hajlongó talpnyaló legyek?
Vágtassak szédítő iramban,
mint jólfutó csikó?
Vagy poshadt tócsán hánykolódva
a pondrót lessem, mint a réce?
Mint fürge versenyló rohanjak
mindenki más elé a pályán, -
Vagy mint a réce hánykolódjam
a víz hátán, hogy épségben maradjak?
Nyakam szegüljön minden járom ellen,
Vagy tönkrenyűtt igás-gebékkel
baktassak meg-megroggyanón?
A sárga darúval versenyezve szálljak, -
Vagy pár falatkáért civódjam
falánk tyúkokkal és kacsákkal?
Mi az, ami üdvös, és mi az, ami átkos?
Most merre tartsak? - mit kerüljek el?
Egész világunk tisztátlan, homályos.
Egy lepkeszárny is görnyesztő teher,
s ezernyi mázsa könnyűnek tünik.
A színarany harangot félredobták,
míg apró csengők érdesen dörögnek.
Álnok hízelgők felmagasztosulnak, -
s a jellemes bölcs névtelen marad.
Eh, inkább hallgatok már!
Ki láthat itt az én igaz valómba?"

A látnok félrerakta pálcikáit
s kimondta jóslatát:

"Egy lábnyi hosszúság is kurta néha,
míg egy hüvelyknyi túlhosszú lehet.
Tökéletlenség van minden dologban,
és még a bölcsesség se fénylik.
A sorsnak rejtett, mély értelme van,
hogy nyitját még a szent számok sem adják,
S egy isten sem mindentudó.
Tedd azt, amit szíved parancsol!
Mert sem gyöngyház-lemezkék,
Sem jósló-pálcikáink
Nem tudnak erre megfelelni!"