|
Marrákes hangjai Marrákes, Marokkó negyedik legnagyobb városa, az Atlasz-hegység lábánál fekszik. A lakosok többsége berber vagy berber származású. A város nevéből ered az ország neve is. Itt található egész Afrika legnagyobb, hagyományos piaca, a Dzsema el Fna. Az író a 60-as évek végén járt Marokkóban, s az akkori benyomásairól szól ez a kispróza. Bár a könyv alcíme: úti jegyzetek, de egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy egy útikönyvvel van dolgunk. Ez egy ízig-vérig szépirodalmi mű, egy érzékeny, minden élményt befogadni és elfogadni kész író naplójegyzetei. Gyönyörű leírások tevékről, néptelen házakról, a fűszerpiacról, egy őrült nőről, kéregető gyerekekről, egy láthatatlan koldusról, a zsidó negyedről és még sok minden másról. Azért megragadóak ezek az írások, mert érezzük bennük az író nyitottságát, észre vesz olyan dolgokat is, amik mellett sokan csak elsétálnának. Teljesen átadja magát az élményeknek. Hagyja, hogy hassanak rá a hangok, a képek, színek, illatok, a számára ismeretlen nyelv. Nem csak egyszerűen leírja az egzotikus élményeket, de kiszínezi, fantáziájával továbbszövi az eseményeket. Egy olyan ember írja ezeket a történeteket, aki, ha meglát egy omladozó házat, nem csak a romokat látja, hanem azokat az embereket is, akik valaha ott lakhattak, s azokat a történeteket is, amikről a falak mesélhetnének.
Feljegyzések A Nobel-díjas Elias Canetti nagy művei: ifjúkori regény remeke, a Káprázat, a három évtizeden át írt Tömeg és hatalom és az öregkori önéletrajzi trilógia (A megőrzött nyelv; A hallás iskolája és A szemjáték) már az író életében megjelentek magyarul. Az életmű azonban még egy rendkívül izgalmas területet tartogat: Canetti feljegyzéseit. Az író fiatal kora óta vezetett naplót (magánhasználatra), írt ugyancsak magánjellegű jegyzeteket, és kezdettől gyűjtögette különféle természetű gondolatait. Vannak köztük a történelem, a köz ügyeit érintő aforisztikus meglátások, írókollégák természetéről, módszereiről szóló eszmefuttatások, embertani megfigyelések (mitológiai, antropológiai szövegek kommentárjai), írói ötletek, sugallatos aforizmák és utópiacsírák. Bölcsek és szórakoztatók; zömük rendkívül eredeti és időtálló. Canetti makacsul folytatja párbeszédét szellemi őseivel (Montaigne, Quevedo, Stendhal stb.), élőnek tekinti mindazokat, akik élő szövegeket hagytak hátra. Vannak irodalomtörténészek, akik a Feljegyzésekben látják az életmű aranytartalékát.
KÁPRÁZAT A regény főhőse, Peter Klein, a "tudós " és "magán könyvtáros" visszavonultan, szigorú, szinte aszkétikus életrendet követve csak a tudománynak él. Óriási könyvtára őrzésére és zavartalan munkája biztosítására házvezetőnőt fogad, majd - hogy még nagyobb biztonságban legyen - feleségül veszi Theresé-t. A feleséggé előléptetett házvezetőnő lassanként - jogot formálva a családi életre - kiszorítja Kleint otthonából, könyvei közül, megszokott életformájából. A tudós kimenekül birodalmából és belecsöppen az alvilágba, ahol kiszipolyozzák. Megkezdődik a hajsza: a hozományban csalódott házvezetőnő és régi életrendjének visszaállításáért harcoló "magántudós" esetlenül botladozik a nem rájuk szabott élethelyzetben. A tudós teljes csődje láthatóvá és érthetővé teszi az izolált értelmiségi elkerülhetetlen önpusztítását. Az író egy nagyon elszigetelt ember történetét mondja el, s közben az álmok és a valóságos világ tragikus összeütközése folytán ennek a létnek a vulkanikus bizonytalansága fokozatosan válik érthetővé. A szobatudós groteszk kálváriájában egy jellegzetes értelmiségi magatartásforma dilemmái fogalmazódnak meg, sorsa a közösséget és távlatait elvesztett, a szűk objektivitás fedezékébe hátráló szellemiség csődjét, egyben mindenfajta menekülő életstratégia veszélyességét példázza. A külön világokba zárkózás valamilyen végletes változatát képviseli a regény többi szereplője is. Canetti mestere a nyelvnek, az olvasó érti és érzékeli a valóság és a víziók egybefonódó képzuhatagát. A többszintű cselekmény, az expresszionista képesség azonban nem teszi könnyűvé az élményszintű befogadást. A rendkívül szabatos nyelven megírt mű alakjait kitűnően jellemzi sztereotip beszédmódjukkal is.
A MEGŐRZÖTT NYELV Az író ebben a nevelődési regényében legelső gyermekkori emlékétől egészen 16 éves koráig tekinti át életének - főleg a szellem síkján játszódó - eseményeit. Az Al-Duna menti Ruszcsukban töltötte kora gyermekségét. A ruszcsuki hat esztendőben egyik legnagyobb élménye, hogy a családban spanyolul beszélő kisfiút a legkülönbözőbb nemzetiségű emberek vették körül: a bolgárokon kívül törökök, albánok, örmények, cigányok, románok, oroszok, cserkeszek, görögök stb. Ezekben a korai években fejlődik ki benne az apja iránti határtalan szeretet, s nagyformátumú anyját körülvevő tisztán szellemi légkörhöz való feltétlen vonzódása. Érdekes, lélektanilag hiteles képet ad gyermekévei színességéről, gyönyörűségeiről és félelmeiről. Sok minden mellett itt esik meg vele az első nyelvi csoda is. A bolgár szolgálólányok bolgár nyelvű meséit később hibátlanul tudja idézni németül. A rajongva szeretett apja korai halála után a kisfiú teljesen édesanyja vonzásába kerül. Éjszakákon át olvasnak együtt drámákat, s azután el is játsszák azokat. Anyja betegségének gyógyítására szanatóriumba vonul, a 14 éves kiskamasz panzióban élve, s a középiskolába járva jut el az első (persze rossz) dráma megírásáig és az anyja és önmaga teremtette gyermekkori Paradicsomból való kiűzéséig. A nagyszerű önéletrajzi esszé egy olyan gyermekkori világot tár fel, amelyben az élet mindennapi tényeinek alig van szerepe. Ennek a gyermeknek nem okoznak gondot az anyagiak, a védőburkon nem hatol át a goromba és csúf valóság. A valóságot itt a könyvek, a kultúra szellemvilága testesíti meg. Érdekes és izgalmas olvasmány.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői |
